Regionális tudásközpont alakult Zalaegerszegen
A közös üzemeltetéssel működő tudásközpont koordináló, választékbővítő és tudáskoncentráló szerepet tölt majd be a három felsőoktatási intézmény között. A gazdasági főiskolai kar egy nagyszabású infrastrukturális fejlesztéssel létrejött, modern épületben működik. Az intézményt a felsőoktatást érintő intézkedések esetleges kedvezőtlen hatásai, az átalakult munka-erőpiaci kereslet és a csökkenő demográfiai trend miatt már nem tudják teljes kapacitással működtetni. A centrum létrehozásával koncentrálódik a tudás, és hasznosítani lehet az infrastruktúrát, amit a másik két egyetem is..."Módosította pénzügyi beszámolóját a Fidesz"
Az Állami Számvevőszék augusztus első napjaiban kezdi meg a Fidesz 2006-os és 2007-es gazdálkodásának ellenőrzését. Ezt megelőzően a párt több ponton átírta az április végén közzétett 2007-es, illetve a tavaly nyilvánosságra hozott 2006-os pénzügyi beszámolóját - írta a napilap.A tavalyi beszámolóban a párt "egyéb bevételeit" 621,3 millió forintról 475,7 millió forintra csökkentették, és a hitelfelvétel összegét 398,4 millió forintról 252,8 millió forintra könyvelték át. A 2006-os mérlegben viszont ezzel ellentétes irányban változtatták meg a könyvelési adatokat, mind az...Gázrobbanás történt egy gyöngyösi házban
Sipos Imre főhadnagy ismertetése szerint pénteken késő este kapták a riasztást. A Platán úti robbanás helyszínére a rendőrséggel és a mentőkkel együtt vonultak ki a tűzoltók.A detonáció a ház második emeletének egyik lakásában történt. A lakók nem voltak otthon, ezért a tűzoltók betörték az ajtót. Mint kiderült, a konyhában lévő 11,5 kilogrammos gázpalack robbant fel, feltehetően szivárgás miatt. A robbanás ereje átszakította a konyha és a fürdőszoba közötti válaszfalat, kitörte az ablakokat. A tűzoltók átvizsgálták a szomszédos lakásokat is. A többi lakás nem károsodott, az...Milliárdos uniós...
A büntetést azért szabták ki Magyarországra, mert az agrártárca az előírások ellenére nem frissítette három év után a parcella-nyilvántartást. A mulasztás oka a pénzhiány lehetett - írta...Eleinte túlnyomóan borult...
Várható időjárás szombat estig:Eleinte túlnyomóan borult idő lesz, többfelé várható eső, zápor, délen és keleten zivatar is valószínű. Késő délutántól nyugat felől csökken a felhőzet és...Lányi András: A kádárkor...

Calici vírus okozott...
A főorvos tájékoztatása szerint öt betegtől tudtak mintát küldeni vizsgálatra, háromban mutatták ki a calici vírust. A kórházba kedden hajnalba beszállított nyolc gyermek és egy felnőtt...Mikola családi cége is...

Felfüggesztett jogerősen a...

Bombariadó Szegeden: lezárták a környéket
Szenti Szabolcs elmondta: a Széchenyi téren lévő bankfiókba valamivel tíz óra után érkezett a bejelentés, hogy bombát helyezek el ott, ami robbanni fog. Ezt követően a bank munkatársai értesítették a rendőrséget.A helyszínt a kiérkező rendőrök azonnal lezárták, a környező utcákkal együtt, s a gyalogosok és az autósok forgalmát, illetve a tömegközlekedést is elterelték.Az MTI tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a lezárásban csaknem ötven rendőr vesz részt. Megérkeztek a bombakutatók is, akik kutyákkal megkezdték a terület átvizsgálását.A szóvivő szerint a lezárás...A felnőttek nyolcada a netről értesül a friss hírekről
A rendszeresen internetezők között az internet hírforrásként felzárkózik a teljes lakosságban vezető televízió mellé - állapították meg a május első felében ezer ember megkérdezésével, véletlenszerűen kiválasztott reprezentatív mintán végzett felmérés alapján.Hozzátették, hogy - miközben a lakosság 41 százaléka netezik rendszeresen, azaz legalább hetente egyszer - minden kilencedik felnőtt az interneten keresi a leggyakrabban a híreket; ez utóbbiak többsége számára már elsődleges hírforrásnak számít az online média.A teljes mintában 100 megkérdezett közül 71-en állították, hogy...Szekeres Imre nyilatkozott a harckocsi-ügyben
A honvédelmi miniszter arra a sajtóhírre reagált, amely szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indít a Defense Solutions nevű amerikai fegyverkereskedő cég vezetője ellen, amely részt vett 77 magyar T-72-es harckocsi Irakba juttatásában is.Mint a miniszter kifejtette, a cégvezető elleni nyomozás teljesen független a magyar harckocsik szállításától. Többször el kellett volna mondani - hangsúlyozta - , hogy Iraknak adtuk át a páncélosokat, az amerikai kormány fizette rendbehozatalukat, és nem mi választottuk ki azt a céget, amely ezt bonyolította.A Magyar Nemzet írása...Kodela fellebbez a...
A Kulcsár-ügy kapcsán indult eljárásban a bíróság egyrészt felmentette Kodela Lászlót a korrupció gyanúja alól, másrészt felfüggesztett börtönt szabott ki egy adócsalásként megítélt...FBI-nyomozás a HM...
Curt Weldon volt republikánus szenátort, a Defens Solutions nevű cég vezetőjét azzal vádolják, hogy egy orosz cég közreműködésével terroristák támogatásával vádolt államokba is fegyvert...Megalakult a Magyar...
A szervezet céljai között szerepel a náci szervezetek és egyének közti kapcsolatok feltérképezése, valamint ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozása. Emellett kilátásba helyezték,...2009-től egyetemi képzés a...
Elfogadta az akkreditációs bizottság a kar mesterképzésre irányuló kérelmét, így a Szekszárdon végző tanítók és óvodapedagógusok egyetemi diplomát kaphatnak, a turizmus szak képzési...Fokozatosan megnövekszik a...
Várható időjárás péntek estig:Északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, csütörtökön főként nyugaton és északon várható eső, zápor, zivatar. Pénteken többnyire erősen felhős...Lendvai: esély a valódi...

Újra kapható lesz a kullancs-vakcina
A közlés szerint a vakcinát a gyártó korlátozott mennyiségben azok számára teszi elérhetővé, akik a védettség kialakulásához szükséges oltássorozat közül az elsőt idén júniusban már megkapták, ugyanis a védettség feltétele az egy hónapon belül beadott második oltás. Ha ez elmarad, nem alakul ki a megfelelő védettség, amihez három oltásra van szükség. A gyártó cég tízezer darab vakcináról gondoskodott, egy vakcina bolti ára körülbelül négyezer forint.A gyártó az oltóanyagot szervezési okokból kizárólag a Gyöngy Patikák hálózatában terjeszti, így közel hatszáz helyen lesz kapható...Világháborús bomba Zalaegerszegen
A tűzszerészek érkezéséig háromszáz méteres körben kiürített pályaudvaron már a vonatok sem járnak - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.Az ötven centiméter hosszúságú robbanóeszközt a vasútállomás épületének közelében találták, a tűzszerészek már úton vannak a helyszínre.Feljelentést tesz az SZDSZ a Jud Süss levetítése miatt
Ahogyan azt több napilap is megírta a hétvégén, több alkalommal is levetítették a napokban az egyik "leggyomorforgatóbb" náci propagandafilmet, a Jud Süsst egy XIII. kerületi társasház pincéjében - mondta el sajtótájékoztatóján a liberális politikus.Hozzáfűzte: a film csak a jogokat birtokló német alapítvány engedélyével játszható le Európa-szerte, márpedig a film vetítéséhez - ha jól tudja - a szervezőknek nem volt engedélyük. Szabadai Viktor azt mondta, arról nincsenek információi, hogy pontosan ki vagy kik szervezték a vetítést egy Hegedűs Gyula utcai társasház...
« Előző
37989 | 38016 | 38043 | 38070 | 38097 | 38124 | 38151 | 38178 | 38205 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...