Az ellenzéki pártok érdemben még nem válaszoltak
2008. augusztus 31. vasárnap 18:31
Dávid Ibolya a "megegyezés és a cselekvés felgyorsítása érdekében" kezdeményezett találkozót Orbán Viktorral, a Fidesz, Semjén Zsolttal, a Kereszténydemokrata Néppárt, valamint Fodor Gáborral, a Szabad Demokraták Szövetségének elnökével.
Az SZDSZ részéről Gulyás József, a párt ügyvivője az MTI-vel azt közölte: "ahogy általában", most is nyitottak arra, hogy gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyaljanak a többi ellenzéki párttal.
Jelezte ugyanakkor: mielőtt konkrét választ adnának Dávid Ibolyának, Fodor Gábor pártelnök még egyeztet az ügyvivő testülettel.
Az MDF elnöke szombaton nyílt levélben kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok elnökei találkozzanak és egyeztessenek a jövő évi költségvetési és adótörvényekről.
Az ügyvivő megjegyezte, a jövő évi költségvetési és adótörvényekről mellett más témák is vannak, amiket az őszi parlamenti időszak kezdetén az asztalra kellene tenni.
Példaként említette a pártfinanszírozás kérdését, amit véleménye szerint a következő hónapokban rendezni kellene, hogy az európai parlamenti választás már ennek alapján zajlódjon le.
Gulyás József Dávid Ibolya leveléből kiemelte, hogy az MDF elnöke szerint konzervatív fordulatra van szükség a gazdaságpolitikában, az SZDSZ viszont úgy véli, hogy jelenleg nem ideológiai válaszokra van szükség. Az ügyvivő úgy látja, hogy a négy ellenzéki párt lehetséges gazdaságpolitikai válaszai között nem lesz könnyű megtalálni a közös nevezőt, mert eddig is más megoldásokban gondolkodtak. Példaként említette, hogy az SZDSZ másként látja az állam szerepét, az állami kiadások visszafogását, a reformok szükségességét és a közteherviselést.
A Fidesz sajtófőnöke azt közölte, hogy amint megkapták az MDF elnökének levelét, válaszolnak rá. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője Orbán Viktor jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik munkalátogatáson, ahonnan a jövő héten érkezik haza.
A KDNP szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Semjén Zsolt pártelnök hétfőn foglalkozik Dávid Ibolya levelével.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...