Gyanúsított lett Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke
2008. szeptember 10. szerda 03:54
A napilap szerdai számának címoldalán kezdődő cikk szerint Kolompár Orbán a vám és pénzügyőrség gyanúja szerint 13 millió forintnyi, munkahelyteremtésre szánt állami támogatást "lovasított meg".
A lap úgy tudja, hogy jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt hallgatta ki gyanúsítottként Kolompár Orbánt, feleségét és egyik rokonát a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala.
Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes a lapnak megerősítette: K. Orbánt július 1-én hallgatták ki gyanúsítottként.
Az OCÖ elnöke által irányított kiskunmajsai illetőségű Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet nem tud elszámolni több mint 13 millió forintnyi, munkahelyteremtésre felvett állami támogatással.
A szervezet működése az Országos Foglalkoztatási Alapnak (OFA) szúrt szemet még tavaly, és ezért feljelentést tett a hatóságoknál. A nyomozó hivatal tavaly augusztusban rendelte el a nyomozást, amely sokáig ismeretlen tettes ellen folyt.
Kolompár Orbán a lapnak azt mondta: meggyanúsításáról az eljárás végéig nem nyilatkozik. Arra a kérdésre, felvetődött-e, hogy lemondjon elnöki posztjáról a történtek miatt, úgy válaszolt: természetesen nem, mivel az OFA-val kölcsönösen perelik egymást és várják, miként dönt ügyükben a bíróság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Szederkényben lelt otthonra a...