Százhúszezer vendégmunkás Röszkén

Szenti Szabolcs elmondta: vasárnap harmincezer szerb és török vendégmunkás érkezett az országba, melynek során csaknem negyvenezer gépjárművet ellenőriztek a rendőrök.Az átkelő teljes kapacitással működik, így a gyorsabb határátlépés érdekében az utazóknak azt javasolják, hogy válasszák a tompai és a tiszaszigeti határátkelőhelyeket - az utóbbit csak magyar és szerb állampolgárok használhatják reggel 8-tól este 6-ig -, ahol várakozás nélkül léphetnek át.Hasonlóan magas utasszámot még két hétvégén várnak Röszkén, a Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt - tette hozzá a...

Negyven éve szálltuk meg Csehszlovákiát

 A szovjetek egyik fontos célja a csehszlovák kiugrás megakadályozása volt, a másik, hogy szovjet csapatok állomásozhassanak ebben az országban is - mondta a nyugállományú ezredes. A szakértő szerint a szovjetek addigra tanultak 1956-ból: a magyar események akkor meglepetésként érték őket, 1968-ban már fel akartak készülni minden eshetőségre.  A csehszlovákiai bevonulás augusztus 21-én kezdődött, de Brezsnyev már március 23-án kiadta a szovjet katonai vezérkarnak a parancsot, hogy készüljenek egy esetleges katonai akcióra. Magyarországnak nem volt választása, részt...

KDNP: Lengyelországgal is szolidárisnak kell lennünk

Surján László szerint Oroszországnak joga, sőt kötelessége, hogy védje a határain kívül élő orosz népességet, "ez azonban nem szolgálhat nagyhatalmi érdekeket és nem irányulhat más államok területi épsége és szuverenitása ellen". Mint írta, a grúziai beavatkozás "nyílt agresszió, ami méltán váltotta ki a demokratikus alapelveket valló országok neheztelését". Hozzátette: az orosz nagykövet "a kulturált diplomáciában megengedhetetlen durvasággal válaszolt" Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének kritikájára. A KDNP megdöbbent, hogy a kormány még nem...

Budapesten naponta csak egy...

A közleményben emlékeztetnek rá: az ombudsman két éve - majd idén májusban - vizsgálta a többszörös büntetések ügyét. Az ombudsman szerint a parkolási társaságok önkényesen értelmezik a...

Kevés fiatal vállal...

Még belföldön sem mobilak a fiatalok, külföldre pedig még kevesebben szeretnének kimenni dolgozni, annak ellenére, hogy lenne rá kereslet. Írországba vagy Nagy-Britanniába például...

Fidesz: Gyurcsány felelős a...

A magyarországi mentésirányítás átszervezését nem megfelelően hajtották végre, nagyon sok irányítóközpontot zártak be. Ezt azonban csak akkor lehet megtenni, ha olyan technikai...

Kiakasztották a "Megtelt"...

A fesztivál befogadóképességét az idén emelték meg 65 ezerről 70 ezer főre. A hétfő óta tartó fesztiválon ez az első éjszaka, hogy egyszerre 70 ezren vettek részt, azaz teltház...

Frontális karambol az M70-esen

Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a balesetben négyen sérültek meg, egyiküket súlyos, életveszélyes állapotban szállították...

Gyurcsányból nem lesz...

Minden alapot nélkülöz a Népszabadság szombati számának információja, miszerint Gyurcsány Ferenc pártelnök vezetheti a szocialisták listáját a jövő évi európai parlamenti választásokon, s...

A MEH tájékozódik a szlovák gépkocsirendszám-ügyben

"A Miniszterelnöki Hivatal tájékozódni fog és arra kéri az alapítványt, hogy vizsgálja ki az ügyet. Az esetleges további lépésekről ennek fényében lehet dönteni" - közölte az MTI érdeklődésére Daróczi Dávid. Az Új Szó szombati száma szalagcímében azt írta, "A magyar államtól kapnak támogatást, mégis annak költségvetését segítenek megrövidíteni", majd több írásban ismerteti és "etikátlan ügyletnek" minősíti, hogy a szlovákiai magyar vállalkozó, Szabó Zoltán, a Selye János Egyetemért Alapítvány ügyvezetője, a Ganador Kft. tulajdonosa, a Magyar...

Kilyukadt egy gázcső Siófokon

Dobson Tibor elmondta: a gázszolgáltató elzárta az érintett szakaszon a gázt, emiatt 1.114 épületben - közte hat szállodában és egy közintézményben - egy ideig nem volt gáz. A gázművek szakemberei nem sokkal fél 10 előtt helyreállították a gázszolgáltatást a közvetlenül érintett 100 méteres körzeten kívül - tudósított az MTI.Azonban továbbra sincs gáz a szivárgás 100 méteres körzetében, ahol 30 épület - ebből 8 lakóépület - és mintegy 30 lakó van. A vezetékből szivárgó gázt hajnali 3 órakor észlelték, a helyszínre érkező vegyi felderítő csoport folyamatosan mérte a levegőben a gáz...

Orbán békés válaszlépéseket javasol

Orbán békés válaszlépéseket javasol Orbán Viktor, aki Kazimierz Marcinkiewicz lengyel exminiszterelnök társaságában egy kerekasztal-beszélgetés vendége volt, a válaszlépések között említette, hogy a lengyelek rakétavédelmi rendszerről írtak alá megállapodást az Egyesült Államokkal, valamint azt is, hogy a NATO külügyminisztereinek keddi tanácskozásán fel lehetne gyorsítani Grúzia és Ukrajna felvételét a NATO-ba, illetve ha szükséges, fel lehetne függeszteni az Európai Unió és Oroszország közötti stratégiai együttműködési megállapodást.Mint mondta, nyilván az oroszoknak is lesznek válaszlépései, tehát érdemes...

Többször megnövekszik a...

Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:Több órás napsütés mellett több alkalommal megnövekszik a felhőzet, legfeljebb északkeleten fordulhat elő futó zápor. Az északnyugati,...

Ezen a héten sem volt...

Nyerőszámok:7 (hét)16 (tizenhat)33 (harminchárom)65 (hatvanöt)78 (hetvennyolc)Joker-szám: 035200Nyeremények: Joker telitalálatos szelvény nem volt5 találatos szelvény nem volt 4 találatos...

Három óra alatt tucatnyi...

A szegedi határrendészeti kirendeltség járőrei és a főkapitányság bevetési szolgálatának munkatársai először hajnali négy óra körül az 55-ös főúton, Ásotthalom térségében igazoltattak...

Óvodamentési akció...

Az ország különböző részeiből a községbe költöző famíliák összesen huszonkét gyermeket nevelnek, többségük óvodáskorú, néhányan még ennél is fiatalabbak - mondta Kovács József...

Kábítószer-kereskedőt...

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának munkatársai csütörtökön, Szegeden igazoltattak egy 23 éves férfit és egy 24 éves nőt. A ruházat átvizsgálás során a rendőrök...

Hat embert mentettek ki a...

Abban, hogy nagyobb baleset, vagy tragédia nélkül ért véget a pénteki vihar, jelentős szerepe volt a vízirendőrök és a vízi mentők munkájának, időben figyelmeztettek a közelgő 90...

Százharminc gép a kecskeméti repülőnapon

Az eseményen részt vesz Szekeres Imre honvédelmi miniszter - közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy több szempontból is kivételes a mostani, egyébként kétévente megrendezett repülőnap. Az elmúlt évi után az idén azért rendezik meg a bemutatót, mert a minisztérium ily módon is szeretne megemlékezni a Magyar Honvédség 160., a légierő 70., valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 90. születésnapjáról - mondta Bocskai István. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a kecskeméti repülőnapon bemutató repülést végző C-17-es óriás szállítógép fedélzetére látogatott szombaton. A miniszter a gép...

Népszabadság: hadjárat az illegális fémgyűjtés ellen

Egy rendőrségi felmérés szerint minden harmadik fémhulladék-felvásárló illegálisan működik Magyarországon.Bencze József országos rendőrfőkapitány azt közölte, szeretnék megelőzni, hogy nálunk is olyan állapotok alakuljanak ki, mint több uniós tagállamban, ahol a bűnüldöző hatóságok már a terrorizmussal és kábítószer-kereskedelemmel azonos súlyú problémaként említik a fémhulladék-gyűjtést és feldolgozást.Az alumínium és színesfémlopás, a fémek illegális kereskedelme húsz éve probléma, és bár kétévente készülnek a rendőrségen akciótervek, a helyzet nem sokat változott, sőt mára az...

Eloltották a tüzet a műanyagüzemben

A PEMÜ Műanyagipari ZRt. vulkanizáló üzemében keletkezett tüzet félszáz tűzoltó fékezte meg, egy részük a fővárosból érkezett - mondta Dobson Tibor. Jelenleg két tűzoltóautóval tíz tűzoltó dolgozik a Terstyánszky Ödön utcai helyszínen, az utómunkálatokat végzik, szellőztetik a kétemeletes épületet és tart a tűz okának megállapítása. A kigyulladt száz kilogramm vegyi anyagot vízzel nem lehetett oltani, ezért a tűzoltók, teljes légzésvédelemben, porral fékezték meg a lángokat - írja az MTI.A helyszínre vegyi felderítő szakembereket is hívtak, akik folyamatosan műszerrel vizsgálták a...