Autista fejlesztési központ Dunaújvárosban
A félmilliárd forintos beruházást, amelyhez egy, az autizmussal élők foglalkoztatását segítő majorság is tartozik majd, európai uniós pályázati forrásból kívánják megvalósítani. A pályázat már túljutott a második körön, most hazai és norvégiai szakmai elbírálása következik. A végső döntés áprilisban várható.Levélbotrány Veszprémben, lemondatnák az SZDSZ-est
A szöveg adatlapján Szalay Andrásra, az SZDSZ veszprémi szervezetének és frakciójának vezetőjére utaló adatok voltak - olvasható az újságban. (A lap a napokban azt már közreadta, hogy az alpolgármesterről negatív, elmarasztaló szöveget küldtek szét; többek közt gátlástalansággal vádolják, hogy például teológusi végzettséggel, gazdasági ismeretek nélkül merte vállalni a milliárdos döntésekkel járó alpolgármesterséget, megemlít a levél bizonyos szabálytalan gépkocsi-elszámolásokat és a pártközpontból hozott titkárnőt is.)Szalay András közleményben vállalta, hogy köze van az íráshoz,...Tiszavalk önkormányzata fizetésképtelenné vált
Mikola István, Tiszavalk polgármestere a lapnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: hibáztak, amikor nem az eredeti feltételeknek megfelelően építettek utat abból a 7 millió forint állami támogatásból, amit most kamatostól vissza kell(ene) fizetniük, de nincs miből. A helyzet kilátástalannak tűnik, ám Ódor Ferenc, a megyei fejlesztési tanács és a megyei közgyűlés elnöke szerint nem az. Azt az elnök is megerősítette, hogy a támogatás visszavonása jogos. Hozzátéve, hogy kevesebb pénzt kaptak a tiszavalkiak, mint amennyiről szó volt, ezért történt a szabálytalanság. A megyei...Az ún. Demokratikus Hálózat...
A baloldali fiatalokat tömörítő szervezet azért döntött az akció mellett, mert szerinte éppen Orbán Viktor az, aki nem méltó az ország vezetésére. Ezért arra buzdítanak, hogy ahol a...Megemlékezés a Páneurópai...
A Páneurópai Piknik emlékhelyén politikusok méltatják a 19 évvel ezelőtti eseményeket, amikor Sopronpusztánál több száz keletnémet jutott át a vasfüggönyön túlra a magyar-osztrák határ...Huszonöt éves az István, a...
A szerzőket - Boldizsár Miklós drámaírót, a zeneszerző Szörényi Leventét és a szövegíró Bródy Jánost - már a hetvenes évektől foglalkoztatta Atilla hun király, illetve a magyar...Napos idő lesz, csapadék...
Túlnyomóan derült, napos idő lesz, csapadék nem várható. Mérséklődik a légmozgás, éjszaka változó irányú, gyenge szél várható. Kedden napközben megélénkül, a Kisalföldön néhol megerősödik...Traffipax kedden Pécsett és...
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Szigeti út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Makay I. út10.15 - 11.00 óráig: Pécs, Nendtvich A. út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Maléter P. út.13.00 - 13.45 óráig:...Operatív törzs: békés...
Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatóján közölte: az állami lobogó felvonásától kezdve a tűzijáték befejezéséig, vagyis amíg az állami...Gyurcsány a hibás - országos plakátakció indul
Ágh Péter az egyik XIII. kerületben kihelyezett plakát előtt újságíróknak azt mondta, hogy a Fidelitas néhány héttel ezelőtt elindított Gyurcsány a hibás című kampányának célja, hogy megnevezze ki a felelős az országban bekövetkezett hibás döntésekért. Szerinte ezekért Gyurcsány Ferenc a hibás, és bárkivel is cserélik le őt, ezek a problémák nem tűnnek el. Ágh Péter kérdésre válaszolva elmondta: a Fidelitas nem kap állami támogatást, így az országos plakátakciót nem az adófizetők pénzéből, hanem adományokból finanszírozzák. Hozzátette, hogy az akció költsége egy ezrelékét sem éri...100 milliós nyereséggel zárt a Sziget fesztivál
A közlemény megjegyzi, hogy az eredményt jelentősen befolyásolta az a több mint 100 millió forintos beruházás, amivel a helyszín befogadóképességét ötezer fővel növelték. A fesztivált augusztus 12. és 18. között rendezték meg. A megelőző napon, augusztus 11-én megtartott magyar dal napján 50 ezren vettek részt, és ez, az előzetes számítások szerint, néhány millió forinttal járul hozzá a Sziget Kft. profitjához.A közlemény szerint a 2008. évi 200 millió forint EBITDA (kamat-, adófizetés-, tőketörlesztés és értékcsökkenési leírás előtti nyereség) elvárást a Sziget Kft. várhatóan...Kikerült az adó szignáljából a Petőfi márkanév
Sokakban még a tavaly nyári, jelentős hallgatottságnövekedést hozó átalakítás előtti adó emlékét idézi fel a korábbi név, ez pedig "konfúzus helyzetet" idéz néha elő - magyarázta Such György az MTI-nek, hogy szignáljában miért csupán MR2-ként jelentkezik az adó.Kérdésre a közmédium-elnök azt közölte: nincs döntés arról, hogy végleg elhagynák a hivatalos, MR2-Petőfi megnevezés második tagját.Megjegyezte: a másik két adó - az MR1-Kossuth és az MR3-Bartók rádiók - esetében egyelőre nem merült fel efféle ritkítás, hiszen azok "lényegét tekintve ugyanazt a tematikát...Elfogatóparancs a...
Elmondta: a múlt héten, kedden Budapesten megöltek egy fiatal nőt, akiről eleinte semmilyen információja nem volt a rendőrségnek. A nyomozás során kiderítették, hogy egy 21 éves...MSZP: fekvőrendőrt a...
A sebességcsillapítók építését először az iskolák, a kórházak, a közintézmények közelébe lévő, nagy forgalmú utakon található gyalogátkelőhelyeknél kellene kezdeni, ott, ahol korábban már...Kiosztották a...
A zsűri öt kategóriában és különdíjak formájában több mint egymillió forint értékben pénz- és értékes tárgynyereményeket osztott ki a legjobb alkotások készítőinek.A fesztivál fődíját...Emberekre támadtak a...
Hétvégén újra támadtak a darazsak: a kaposvári mentők szombaton három embert szállítottak kórházba. Három másik személy pedig egyedül ment be a sürgősségi ambulanciára. Darázs-, méh- és...Elektronikus pókerasztal...

Feladta magát a váci...
A 60 éves férfi hétfőn kora reggel azzal sétált be a váci kapitányságra, hogy éjszaka szóváltásba keveredett 38 éves feleségével, majd egy késsel mellbe szúrta, a nő pedig azonnal...Kétmilliárdot csalt el egy győri biztosítási ügynök
A nyomozók megállapították, hogy a biztosítási ügynök 2004-óta 76 ügyféltől körülbelül 2 milliárd forintot vett át, amit nem adott át a biztosító társaságnak - mondta a lapnak Soltész Péter, az NNI gazdaságvédelmi főosztályának munkatársa. A férfi az ügyfeleinek kedvező hozamú befektetéseket ajánlott, de a díjfizetések csak rajta keresztül történhettek. A pénzt azután állítása szerint egy győri műkincskereskedő segítségével akarta megforgatni. Az ügyet az NNI a napokban vádemelési javaslattal továbbította a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek. A volt biztosítási ügynöktől...Végre rövidülhetnek a kórházi várólisták
A differenciáltan megemelt teljesítményvolumen-korláttal (TVK) elsősorban a gerincsebészeti, a térd- és a csípőprotézis műtétek várakozási idejét kívánják csökkenteni - mondta a lapnak Kiss Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) illetékes főosztályvezetője. A súlyponti kórházak - az ott végzett szakmai feladatok függvényében - differenciáltan szintén további kiegészítő teljesítmény elvégzéséhez jutnak. A közpénzből finanszírozható többletteljesítmények felosztásakor azt vizsgálják, hogy a 39 kiemelt intézmény az év során mennyi beteget vett fel, hány területen...Agusztus huszadika: nem ismérlődhet meg a tragédia
Dupla biztosítást ír elő az augusztus 20-i tűzijáték lebonyolításához az állami ünnep biztonságáért felelős operatív törzs. Az operatív törzs öt biztosítási tervet készített, s a törzs vezetője óránként kap friss előrejelzést a helyszínre kihelyezett meteorológiai állomástól. Juhász Gábor államtitkár felkészült arra, hogy szükség esetén egyetlen gombnyomással leállítsa a tűzijátékot. A kormány levélben kérte a szállodákat és a közintézményeket, hogy rossz idő esetén nyissák meg a menekülők előtt termeiket.
« Előző
37638 | 37665 | 37692 | 37719 | 37746 | 37773 | 37800 | 37827 | 37854 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Két baranyai tóba is érkezett...