Jövő héten tartják a Polgári Pikniket Kötcsén

Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: a képviselőcsoport az első parlamenti ülésnapon, szeptember 15-én ül össze, ezt megelőzően szeptember 12-én a frakcióelnökség ülésezik.A Fidesz kabinetjei és munkacsoportjai már szeptember elejétől üléseznek, és a frakcióvezető arra kérte őket, hogy munkájukban a 2011-es magyar EU-elnökségre való felkészülést is vegyék figyelembe.A Fidesz-frakció törvényjavaslatokkal és módosító indítványokkal készül az őszi ciklusra, például október végén olimpiai törvényjavaslat benyújtását tervezik, amely 2012-es...

A hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul

Előrejelzés az ország területére kedd estig: Kedden elsősorban északon, északnyugaton lehet időnként felhős az ég. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között várható, de az Északi-középhegység völgyeiben és délnyugaton néhol hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24 és 28 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:A balti államoktól a Fekete-tengerig többközéppontú ciklonrendszer húzódik. Területén sok a felhő, a Kelet-európai-síkságon többfelé esik az eső, záporeső. A ciklon...

Két nő akadályozta meg a rablást Balatonföldváron

Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a még pénteken történt esettel kapcsolatosan elmondta: az elkövető később azt állította, hogy csak" lopási szándékkal ment be a pavilonba, kihasználva, hogy az ott dolgozó nő távollétét. Amikor az alkalmazott rajtakapta, a férfi a pavilon falának lökte a nőt, aki nem ijedt meg a nála erősebb férfitól, s egy közelben tartózkodó, a segítségére siető nővel együtt lefogták és a rendőrök kiérkezéséig ott tartották a tettest.Az ügyben a rendőrség rablás miatt indított eljárást az elkövető ellen.

Letartóztatták a...

"A Budai Központi Kerületi Bíróság B. L. és társa ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását" - olvasható a bírósági...

Gyermekek a melegfesztivál...

A "13. Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztivál" elnevezésű rendezvényt népszerűsítő plakátok egyikén kiskorú gyermekek jelentek meg. Az országgyűlési biztos ezzel...

PDSZ: "Pedagógusok ezreinek...

A tárca vezetője, utalva arra, hogy a világon mindenütt keresik a válaszokat az oktatásügy és nevelés kérdéseire, kiemelte: nincs általános recept, azt nekünk magunknak kell vitákon...

A 65-ösön Tamásinál...

A jármű a fornádi elágazónál az oldalára dőlt, s a közlekedők elől mindkét forgalmi sávon teljesen lezárta a 65-ös főközlekedési utat, ezért a forgalmat a rendőrség elterelte....

Csökkent a parlagfűpollen...

Péterfia Éva beszámolt arról, hogy az elmúlt évben 1.005 esetben rendeltek el közérdekű védekezést és 1.138 alkalommal szabott ki bírságot belterületen a jegyző, 30 millió forint...

Megtámadta Magyar Rádió a...

Közlésük szerint a nap folyamán fordultak a Fővárosi Ítélőtáblához, arra kérve a bírói fórumot, hogy "semmisítse meg az alperes Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) azon döntését,...

Bin-Noun: "Nőtt az antiszemitizmus Magyarországon"

A megállapodás célja, hogy együttműködésre ösztönözze a két ország vállalkozásait, különösen a információtechnológia és a telekommunikáció terén. A tervek szerint az izraeli és magyar cégek állami támogatásban is részesülhetnek, ha közösen pályáznak egy-egy projekttel - mondta Aliza Bin-Noun, azt követően, hogy látogatást tett a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél.Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mekkora értékű lesz a megállapodás - tette hozzá.Az együttműködési megállapodás nem egyedi: Izrael számos más országgal kötött már ilyen szerződést - hangsúlyozta Aliza...

Felborult egy teherautó a 65-ös úton Tamásinál

A jármű a fornádi elágazónál az oldalára dőlt, s a közlekedők elől mindkét forgalmi sávon teljesen lezárja a 65-ös főközlekedési utat, ezért a forgalmat a rendőrség eltereli - mondta az ügyeletes. Hozzátette, személyi sérülés ugyan nem történt, a mentési munkálatok elvégzésére a 82 kilométerre levő Székesfehérvárról indult el egy tűzoltósági daru.

Csúcsforgalom a hétvégén Röszkénél

Szenti Szabolcs elmondta: az áthaladó szerb és török vendégmunkások nagy száma miatt csaknem húszezer autót kellett ellenőrizniük.A hétvégén a legerősebb nap a szombat volt, akkor öt órát álltak az átkelőhelynél a belépni szándékozók, majd még aznap két órára csökkent a várakozási idő, de ez egészen vasárnap éjszakáig kitartott.Hasonlóan magas utasszámot egyébként már csak a hétvégére várnak Röszkén a Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt, miután a jövő héten elkezdődik az iskola - tette hozzá a szóvivő.

Tarlós Demszkyt ekézi a...

Tarlós István újságírók előtt ismertette a szabad demokrata városvezetőnek írt nyílt levelét, melyben egyebek mellett arra vár választ, mennyi kötbért kell fizetnie a fővárosnak, ha a...

A többség Gyurcsány...

A Marketing Centrum augusztus közepén készült felmérése szerint a Fidesz "nagyon nagy fölénnyel nyerné" a parlamenti választást, ha "most vasárnap" lennének a...

Hulladékgyűjtők és...

A két szelektív hulladékgyűjtő harang a városközpont egyik terén égett, a kiérkező tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat - tette hozzá Erdélyi Tibor.E tűzesethez kapcsolódó...

Beváltották fenyegetésüket

Beváltották fenyegetésüket Az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozó almatermelők járműveikkel foglalják el a fél útpályát Anarcson az...

Zsidó Hetek szeptemberben...

Véner Orsolya színházi titkár tájékoztatása szerint immár ötödik alkalommal rendezik meg a Zsidó Heteket, s ezen belül tartanak Kozma József-napokat; a szeptember 2-án nyíló, a hónap...

Szeptemberre elkészül az...

A lapnak Hiller István elmondta: az ideológiai, politikai pártprogram első verziójának szövege szeptember elejére készül el. Ezt mindenek előtt az MSZP belső körei vitatják meg, így az...

Vitray távozik a Sporttanács éléről

A lap hétfői számában megjelent cikk szerint Vitray az értesülést sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A lap szerint az elnöki posztra a legesélyesebb jelölt Sárközy Tamás jogászprofesszor A Nemzeti Sporttanács - Gyurcsány Ferenc akkori gyermek-, ifjúsági és sportminiszter ötletére - négy éve alakult a kormány mellett működő tanácsadó, javaslattevő testületként a magyar sport eltérő érdekeinek összehangolására.

Horn Gábor: az SZDSZ újrapozícionálja magát

A politikust a Magyar Nemzet egyik cikkével kapcsolatban kérdezték, a lap szerint ugyanis a párt most próbálja újrapozícionálni magát. A Horn Gábort kérdezők azt is tudakolták, tapasztalta-e, hogy az SZDSZ támogatói körében aggódnak, hogy a párt a Fideszhez közeledne. "Az, hogy az SZDSZ újrapozícionálja magát a politikai térben, az önmagában attól, hogy ellenzéki párttá vált, szükségszerű (...). Az, hogy jobbfelé nyitna, az semmiképp nem felel meg a valóságnak: az SZDSZ mindig is liberális párt volt, tehát értékrendben, elveiben, mondandójában, programjában az SZDSZ nem...

Lezuhant egy munkás a Gellért Szálló tetejéről

Molnár Péter elmondta: a szálló felújításán dolgozó egyik munkás hétfőn reggel a szálló tetejéről, körülbelül tíz méter magasról esett rá a az uszoda tetejére. Hozzátette: a férfit a mentősök ellátják, aztán vákuumágyban hozzák le az uszoda tetejéről a munkást, aki súlyos sérüléseket szenvedett.