A MUKESZ közleménye az információs szabadság napján
2008. szeptember 28. vasárnap 15:31
A MUKESZ szerint a közérdekű adatok nyilvánosságának törvényi szabályozásában az elmúlt év jelentős előrelépést hozott azzal, hogy életbe lépett az elektronikus információszabadságról szóló törvény utolsó fejezete is.
A jogszabály hatálya ezzel kiterjedt minden olyan intézményre, szervezetre, amely tevékenységének akár csak egy szeletében is közfeladatot lát el. Hiába azonban a nyugat-európai kritériumokkal mérve is rendkívül korszerű törvényi szabályozás, ha a közszféra napi tevékenysége sokszor a demokratikus működés legalapvetőbb feltételeinek sem felel meg, évtizedekkel korábbi elvek szerint működik.
Az állami és önkormányzati testületek, intézmények és más szervezetek jelentős része nem teljesíti a törvényben előírt közzétételi kötelezettségeit, esetenként az egyéni adatigényléseket is jogsértő módon elutasítják.
A MUKESZ úgy véli, hogy az információs szabadság területén meglévő törvényi lehetőségek és a napi gyakorlat közötti ellentmondást mielőbb fel kell számolni ahhoz, hogy hazánkban egészséges közszellem alakulhasson ki. Ennek érdekében a politikai vezetőrétegnek saját tevékenységével is tudatosítani kell a szemléletváltás fontosságát, tisztázni kell, hogy a közérdekű adatok hozzáférhetőségének biztosítása nem valamilyen kegy, hanem az ország politikai berendezkedésének egyik sarkköve.
Meg kell szervezni a közfeladatot ellátó személyek megfelelő képzését, a működés törvényességét ellenőrző szerveknek keményen fel kell lépni a jogszabályok betartatásáért. A közszférában a személyes előmenetel alapfeltételévé kell tenni a jogkövető magatartást, az információs szabadság korlátozását a legkeményebb fegyelmi vétséggé kell minősíteni.
A MUKESZ tagjai szerint bőven van tennivaló a médiában is. Az újságírók, kiadók sokszor a megfelelő ismeretek vagy elszántság hiányában, esetenként elfogadhatatlan ellenérdekeltség miatt nem élnek a törvények adta lehetőségekkel. A médiában dolgozók szakmai felkészültségük javításával, bátrabb fellépéssel és a civil szféra érintett részével kialakított együttműködéssel segíthetik az információs szabadság erősödését.
A MUKESZ tagsága nevében
Győrffy Árpád elnök
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Két baranyai tóba is érkezett...