Ismét Dávid Ibolya az MDF elnöke
2008. szeptember 27. szombat 19:29

Dávid Ibolya a 303 érvényes szavazatból 207 igen szavazattal lett ismét az MDF elnöke - mondta Makay Zsolt, a tisztújító országos gyűlés délutáni levezető elnöke a választást követően, szombaton Budapesten.
A leadott szavazatok közül 303 volt érvényes, 207-en igen voksukkal támogatták Dávid Ibolyát, míg 96-an ellene szavaztak - mondta Dávid Ibolya sajtótájékoztatóján Makay Zsolt.
Dávid Ibolya közölte: ez a szavazati arány annak a konzervatív politikának szól, amit eddig az MDF folytatott.
Dávid Ibolya az elmúlt hetek történései kapcsán úgy vélte, hogy a pártból érkező belső üzenetek alapján személyesen neki is le kell vonnia a tanulságokat. "Nyitott vagyok a változásra" - fogalmazott a pártelnök, kiemelve, hogy az MDF konzervatív programját kell továbbra is képviselni, de másként.
Az elmúlt időszakot értékelve közölte, fel kell készülni arra, hogy az MDF tisztességes politikája a jövőben is sokaknak útját fogja állni.
Innen üzenem a politikai alvilágnak: nem félek, és az MDF sem fél. Bennünket nem lehet elhallgattatni, félreállítani - jelentette ki Dávid Ibolya.
Az MDF tisztújításának körülményei csökkentik annak esélyét, hogy harmadik erőként lehessen felépíteni egy jobboldali pártot - mondta Almássy Kornél szombaton a párt tisztújító gyűlése után; a képviselő szerint több mint beszédes Dávid Ibolya korábbiaknál alacsonyabb támogatottsága.
"Nem is az a szörnyű, hogy Dávid Ibolyát választották meg elnöknek, hanem az a szörnyű, hogy ilyen körülmények között választották meg elnöknek. Ez minden esetre csökkenti annak az esélyeit, hogy lehessen egy harmadik erőként egy jobboldali pártot felépíteni" - mondta az eredményhirdetés utáni sajtótájékoztatóján Almássy Kornél.
"Több mint beszédes", hogy az összes küldöttnek mindössze 54 százaléka szavazott Dávid Ibolyára. Ráadásul néhány "szavazatot" antidemokratikus módon távolítottak el, több budapesti küldött és a kiskunfélegyházi elnök sem tudott voksolni - húzta alá. Az is antidemokratikus, hogy a sajtót kizárták az országos gyűlésről. Ez példátlan a Magyar Demokrata Fórum történetében - tette hozzá.
A tisztújítás körüli problémákat ki kell vizsgálni, ezt követően döntik el, tesznek-e jogi lépéseket - mondta a politikus, megjegyezve, hogy miután ő felvehette a szavazólapját, így vélhetően él a párttagsága. "Én az MDF tagja vagyok még ma is" - mutatott rá Almássy Kornél. "Továbbra is dolgoznom kell a magyar politikai közéletben egy jobboldali, jobbközép pártért. (...) Az, hogy az MDF-ben-e, azt az idő eldönti" - mondta.
A Fidesznek nincs semmi köze ehhez a helyzethez, nagyon nehéz őt személy szerint is összefüggésbe hozni a legnagyobb ellenzéki párttal - hangsúlyozta Almássy Kornél, aki szeptember 13-án jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. A politikus egy nappal a tisztújítás előtt úgy nyilatkozott: azért döntött a visszalépés mellett, mert a feleségét, illetve az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették.
Képünkön balról: Boross Péter, volt miniszterelnök, Mark Francois, a brit Konzervatív Párt árnyékkormányának EU minisztere, Dávid Ibolya, a párt elnöke és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke részt vesz a Magyar Demokrata Fórum XXII. országos tisztújító gyűlésén Budapesten.
MTI - Fotó: Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden