Szent-Iványi az SZDSZ Országos Tanácsának új elnöke
2008. szeptember 27. szombat 15:29
Az országos tanács budapesti ülésén a még nem hivatalos eredmény szerint Szent-Iványi Istvánra 46-an szavaztak, míg a másik jelölt, Hankó Faragó Miklós 45 voksot kapott.
Az eddigi elnök Gulyás József volt, aki nem indult a posztért.
Szent-Iványi István a megválasztása után nem maradhat az SZDSZ ügyvivői testületének tagja. Az ő helyét Léderer András, a párt Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének elnöke foglalja el az üt-ben.
Léderer András újságíróknak azt mondta, hogy vannak témák, amelyeket az Új Generáció vitt be a köztudatba, s a szervezet érte el, hogy azok a párt hivatalos álláspontjaivá váljanak. Reményei szerint ezeket hathatósabban tudják képviselni a jövőben.
Arra az újságírói felvetésre, hogy több SZDSZ-es is bírálta a Fodor Gábor által vezetett párt politikáját, például a szakértői kormány megvalósítására vonatkozó felvetést, Léderer András azt mondta: a szabad demokratáknak van egy világos, eldöntött stratégiája, van megválasztott ügyvivői testülete és elnöke, illetve a párt belső fórumain eddig is megvolt a lehetőség a politikai vitára. Megjegyezte, hogy ő nem fogja kezdeményezni az SZDSZ eddigi stratégiájának felülvizsgálatát.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi...