Az In-Kal a Charta-rendezvényen?
2008. szeptember 19. péntek 18:34

A fideszes politikusokat és jobboldal értelmiségieket tömörítő Szabadság Kör szóvivője emlékeztetett arra, hogy még augusztusban a szervezet képviseletében Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke öt kérdésből álló nyílt levelet adott át Draskovics Tibor szakminiszternek, amelyben többek között arról érdeklődött, hogy 2006. szeptember 17-ét követően a rendőrség a nemzeti ünnepeken, vagy más alkalmakkor a rendfenntartás, vagy az állami vezetők védelmének ellátása során igénybe vette-e magáncég segítségét.
A levélben azt is kérték, hogy az In-kal Security-ről külön is nyilatkozzon a minisztérium, mert sajtóinformációk szerint a cég többször is ellátott olyan feladatot, amelyen jogszerűen nem tehetett volna, például az In-kal Security emberei a rendezvényeken igazoltatták a résztvevőket. Gulyás Gergely szerint a miniszter azóta sem válaszolt a kérdésekre, pedig a törvény szerint erre 15 napon belül köteles lett volna.
Hozzátette: az ügynek most aktualitást ad a Magyar Demokratikus Charta szombati demonstrációja, a Szabadság Kör feltételezése szerint ugyanis jó esély van arra, hogy a kormány a rendezvény biztosítására nem kizárólag a rendőrséget, hanem magáncéget is felhasznál.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter még augusztusban a Szabadság Kör felvetéseire reagálva azt mondta: szerinte "általánosak" a társaság kérdései, ezért várhatóan Balog Zoltán majd kap egy listát "6.826 olyan cégről, aki számlázott a rendőrségnek", a legkülönbözőbb szolgáltatások igénybevétele miatt.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...