Budapesti olimpia 5500 milliárdért?
2008. szeptember 18. csütörtök 08:30
A főváros szerint egy Duna menti olimpia volna a legelőnyösebb - idézte fel a lap a főváros főépítésze által egy kerekasztal-beszélgetésen elmondottakat.
Beleznay Éva úgy véli, a játékok fő helyszíne a Puskás Ferenc Stadion volna, a 16 ezer ember befogadására képes olimpiai falu Csepel északkeleti szigetcsúcsán épülne.
A médiafalu a Lágymányosi hídtól délre, a Soroksári út és a Kis-Duna között kapna helyet. Sportverseny-helyszínként jöhet szóba az óbudai gázgyár, a Hajógyári-sziget, a Városliget, a Fehér út környéke (főként a BNV területe) és a Kopaszi-gát is - olvasható a cikkben, amely azt is megjegyzi: Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) városfejlesztési főpolgármester-helyettes szerint a szükséges infrastruktúra kiépítése és felújítása mindösszesen több mint 5000 milliárd forintba kerülne, magának az olimpiának a megrendezése pedig ötszázmilliárdba.
A lap emlékeztet arra, hogy a magyar fővárosnak 2011-ben kell benyújtania az olimpiai pályázatot, a kandidálók közül két évre rá hirdetnek győztest. Bienerth Gusztáv, az olimpiai törvényt előkészítő Budapesti Olimpiai Mozgalom felügyelőbizottsági tagja szerint biztos, hogy a kelet-közép-európai régió a közeljövőben olimpiát rendezhet, a kérdés, hogy Prágában, Varsóban vagy Budapesten lesz-e a világverseny.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...