Az új Ptk. ellen tiltakoznak a nagycsaládosok
2008. szeptember 19. péntek 09:29
"A házasság és a család védelme elsőrendű a társadalom szempontjából" - hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Szabó Endre annak kapcsán, hogy az érdekvédő szervezet tiltakozik a polgári törvénykönyvnek a házasság intézményét érintő tervezett módosítása ellen.
Szerinte ennek következtében összemosódna a házastársi és a bejegyzett élettársi viszony, mivel a változtatás életbe lépése után a kettőt gyakorlatilag egy szinten kezelné az állam. Az alkotmány védi a házasság, ezen keresztül pedig a család intézményét, ezért az alaptörvénybe is ütközik a tervezett módosítás - mondta Avvakumovits György, a NOE jogi szakértője.
"Aggályos szemléletváltást jelez, hogy a tervezetből kivették a házastársi hűség fogalmát, márpedig a hűtlenség ténye válás esetén korábban jogi következményekkel is járt. Erkölcsileg az is kifogásolható, hogy ha a házastársaknak nincsen gyermekük, akár közjegyző előtt is felbonthatják frigyüket a tervezet szerint" - tette hozzá a szakértő.
A lap emlékeztet arra, hogy az MDF és a KDNP mellett a nagycsaládosok is az Alkotmánybírósághoz fordultak korábban, hogy a testület semmisítse meg a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló, jövőre életbe lépő törvényt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...