Semjén továbbra is elnök akar lenni
Semjén Zsolt az MTI-nek elmondta: miután általános a bizalom és felkérték, hogy folytassa pártelnöki munkáját, vállalja a jelöltséget.Arra a felvetésre, hogy az utóbbi időben felerősödtek a kettős tagsággal szemben lándzsát törő hangok, leszögezte: a kettős tagság kérdése lezárt, befejezett és eldöntött tény a KDNP-ben.A KDNP-t a Giczy-Bartók-korszak tulajdonképpen "megsemmisítette", a kereszténydemokrácia úgy tudott életben maradni, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség a Fideszhez kötődve átmentette az első Orbán-kormány idején a kereszténydemokrata értékeket.A...Mai parlamenti műsor: költségvetés - 2011
A tervezett napirend szerint ma lesz a jogalkotásról, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló, valamint a migrációs törvényjavaslatok záróvitája, majd zárószavazása.A jogalkotásról szóló törvénytervezet - amely elfogadását követően az Alkotmánybíróság (Ab) által az idei év végével megsemmisített jogalkotási törvényt válthatja fel - a jogszabályok tartalmi követelményeire koncentrál, meghatározza, hogy mely szempontokat kell áttekinteni a törvények, rendeletek hatásvizsgálatakor, valamint rendelkezik a Nemzeti Jogszabálytár létrehozásáról.Ehhez az...Négy halott, százhuszonnyolc sérült
Négy balesetben 4-en vesztették életüket, 41 súlyos, 87 könnyű sérüléssel végződött.Ezeken felül 290 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.A közúti ellenőrzések során 196 esetben színeződött el a szonda.A hétvégén 151 körözött személyt fogtak el a rendőrök, 208 főt tetten értek és 299 személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.Nincs szó kórházak...
Az államtitkár a lapnak elmondta: körülbelül egymillió, vagy ennél valamivel nagyobb lélekszámú területenként létrehozzák az úgynevezett Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságokat,...Reggeli lapszemle: civilek...
Magyar Hírlap: A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) tanácsának elnöke szerint teljes félreértés, hogy az ideihez képest csak feleannyi pénz jut az NCA támogatására. Csizmadia László a hétfői...Megrepedt egy Malév-gép...
Az utasok Madridban töltik az éjszakát, csak a hétfő reggeli, 583-as járattal érkezhetnek Budapestre.Egy olvasónktól kapott információ szerint egy repedt szélvédőpanel okozott gondot, de...Iszapömlés: épül az új gát...
Vasárnap kilenc teherautó hordta folyamatosan a résfal építéséhez a betont, amelynek építéséről még október végén döntött a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság - mondta Muhoray...Demonstráció Károlyi...
Az ANTIFA Új Spartacus Liga azért hirdetett demonstrációt, mert november 16-án "meggyalázták" Károlyi Mihály...
LMP: új fejlődési modellre...
Az LMP szerint új fejlődési modellre van szükség. Ezt szolgálja a gazdagok és a tőzsdei cégek kedvezményezése helyett a szolidáris, a szegényeket és kisvállalkozásokat támogató...Kurucinfó: kártékony, romboló, magyarellenes?
"A Nemzeti Szociáldemokraták hangsúlyozottan kiállnak a széles körű nemzeti összefogás, a párbeszéd, a társadalmi béke megteremtése mellett, ezért elítélnek minden olyan megnyilvánulást - balról vagy jobbról jövőt -, amely e kezdeményezés ellen hat. Undort kelt a jó érzésű emberekben - ha véletlenül a kurucinfóra kattintanak - az az alpári stílus, amit ez a bulvárinfó megenged magának.Az önmagát legolvasottabb jobboldali hírportálnak kikiáltott kurucinfó a szenzációkeltés érdekében ocsmány, durva kifejezéseket használ, melyek sokkal inkább a balliberális politikusokra...Az MSZP feltételekkel támogatja a büdzsét
Tukacs István, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, alapvető problémájuk a költségvetési javaslattal, hogy igazságtalan adórendszeren alapul és egyösszegű bevételekből, "einstandolásokból" finanszíroznának folyamatos kiadásokat.Az MSZP javaslatát ismertetve a szocialista politikus elmondta, hogy kétkulcsos adórendszert vezetnének be, valamint különböző módon adóztatnák a munkát és a tőkét. Az így keletkező 730 milliárdos többlet biztosítaná, hogy ne kelljen járulékot emelni, sőt, 3 százalékos járulékcsökkentést tenne...Paul Lendvai folytatja Magyarországot lejárató kampányát?
"Néhány napja az egyik nemzeti médium bebizonyította, hogy az egykori Szabad Nép-es Lendvai Pál önkéntes informátora volt a hajdani diktatúra Külügyminisztériumának. Éppen ebből új fegyvert kovácsolva, Paul Lendvai folytatja Magyarországot lejárató kampányát a német nyelvterületen Németországban, Ausztriában és Svájcban.Ez év október elején az Ecowin salzburgi kiadónál megjelent "Mein verspieltes Land: Ungarn im Umbruch" című könyvében azt állítja, hogy "a Fidesz-siker totális hatalom kiépítéséhez vezet", hogy "Magyarország a múlt felé tart, hasonló...Létrehozzák a Nemzeti...
A hivatal többek között közreműködik a kereskedelem-fejlesztési és befektetés-ösztönzési szakmai anyagok összeállításában. Előkészíti a külföldi befektetők magyarországi befektetéseivel...Lassan tisztul, hogy ki...
A gyermekeket nevelő, adót fizető és - nem mellékesen - átlagnál jobban kereső polgárok járnak egyértelműen jól már jövőre is a 16 százalékos, egy kulcsos személyi jövedelemadóval...Vesztegetési botrány a...
A gyanú szerint a kórház nőgyógyászatán 5-10 ezer forintért adták az úgynevezett epidurális érzéstelenítőt a szülő nőknek, a nyomozás két éve tart. A kórház vezetősége most először...Most sincs telitalálat az...
Nyerőszámok:24 (huszonnégy)26 (huszonhat)39 (harminckilenc)40 (negyven)78 (hetvennyolc)Joker: 718809.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 14 darab; nyereményük...Nukleáris hulladékot...
A Press című belgrádi lap szerint a szállítmány Belgrád déli pereméről, a Vinca nukleáris kutatóintézetből indult péntek hajnali két órakor. A Vinca intézet területén jelenleg többek...Borkai Zsolt az új MOB-elnök
Az olimpiai bajnok tornász Borkai volt az egyetlen jelölt az elnöki posztra, 141 igen és három nem szavazatot kapott....
A Zsolnay remekművek visszatérnek
A sorozat kilenc magyar városba is eljutott idén, így Debrecenbe, Budapestre, Kecskemétre, Szegedre, Kaposvárra, Egerbe, Kecskemétre, Balatonfüredre és Nyíregyházára. A rendezvény pénteken tért vissza Pécsre, amikor is Dr. Páva Zsolt Pécs város polgármestere, a kiállítás-sorozat fővédnöke nyitotta meg.A kiállításon a Zsolnay gyár majdnem a teljes termékpalettáját felvonultatja. Láthatóak az egyedi eozin tárgyak, a különleges, szecessziós stílusban készült Vulkán vázák is, melyek Sikorski Tádé formatervei nyomán készültek. Ezeket a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. mesterfestői...
Tőkét kap a Malév és a Hungaroring
A Szerencsejáték Zrt.-től 4 milliárd, az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től egymilliárd, a többi cégtől összesen 7,9 milliárd forint osztalékot irányoz elő a törvényjavaslat.Az MVM tavalyi, 2009. évi 36,73 milliárd forint adózott nyereségéből 35,1 milliárd forint osztalékot fizetett, amiből 20 milliárdot osztalékelőlegként még 2009-ben vett ki az állami tulajdonos. A Szerencsejáték Zrt. hétmilliárd forintos osztalékában 5,096 milliárd forint az adózott nyereség volt, amit kiegészítettek az eredménytartalékból 1,9 milliárd forinttal.A jövő évre előirányzott hasznosítási bevételek..."Senki nem jár rosszul az új adórendszerrel"
Török Zsolt telefonos sajtótájékoztatóján azt mondta, mintegy 300 ezer dolgozó jár rosszul a kormány új személyi jövedelemadójával; akár évi 60 ezer forinttal kevesebbet vihet haza egy középkeresetű, míg Orbán Viktor miniszterelnöknek és kormánya tagjainak akár 500 ezer forinttal több marad havonta a borítékban. A szocialista politikus szerint a gyermektelen középkeresetű emberek átlagosan havonta 5000 forinttal keresnek kevesebbet a jövő évben."Török Zsolt újra hazudik, hiszen a fair, arányos, a munkát és a családokat támogató új adórendszerrel senki nem jár rosszul" -...
« Előző
27108 | 27135 | 27162 | 27189 | 27216 | 27243 | 27270 | 27297 | 27324 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Csaknem végzett két testvér egy...

