Nem jöhetnek létre médiamonopóliumok
A tervezet alapján sajtótermékek, rádióadók, tévécsatornák, online tartalomszolgáltatók sorát törölhetik a nyilvántartások felülvizsgálata során, ha az érintett tulajdonosok nem fogyasztják le túlsúlyos vállalkozásaikat - írja a lap.A Médiatanács külön nyilvántartást vezet majd valamennyi szolgáltatóról. Az ugyan nem derül ki a tervezetből, hogy pontosan mi az az ismételt súlyos jogsértés, ami miatt egy terméket törölhetnek a nyilvántartásból, mindenesetre a széles portfólióval rendelkező, "több lábon" álló piaci szereplőknek alaposan át kell majd gondolniuk hazai...Ma folytatódik a költségvetés vitája
A 2011-es büdzsét hétfőn kezdte tárgyalni a Ház és a tervek szerint csütörtökön le is zárul az általános vita.Az ülés reggel nyolc órakor kezdődik, a mai tárgyalási időkeret 11 óra.Gyanúsított lett Laborc, az NBH volt vezetője
A lap információi szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának meggyanúsítása összefüggésben van az úgynevezett UD-ügyben indult nyomozással. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Dávid Ibolya, Herényi Károly volt MDF-es képviselők, Szilvásy György volt titokminiszter és Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt MSZP-s elnöke ellen folytat nyomozást olyan hanganyagok nyilvánosságra hozatala miatt, amelyeket a titkosszolgálat rögzített.A devecseriek már a kormány...
A rendőrség közleménye szerint kedden devecseri magánszemélyek demonstrációt jelentettek be az Ajkai Rendőrkapitányságon, terveik szerint a 8-as számú főúton a devecseri elágazótól...Újra tüntetésekre készül a...
A Jobbik tüntetésén - amelyet Horthy Miklós Budapestre vonulásának évfordulóján rendeztek a Kossuth Lajos téri Károlyi Mihály...
Emléktáblát kapott az...
Toma András 2004-ben, 79 esztendős korában hunyt el. 1944-ben esett hadifogságba Lengyelországban, onnan hurcolták el a Szovjetunióba. A férfi csaknem 53 évet töltött el az oroszországi...Még nem nyúlt a kormány a...
A közleményben az áll: senki sem tudja, hová, hogyan, milyen koncepció alapján osztották szét a csaknem 1,2 milliárd forintos adományt, ami eddig összegyűlt a vörösiszap-katasztrófa...Gémesi György maradt a MÖSZ...
A MÖSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a közgyűlés döntése értelmében Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke, Szabolcs Attila (Budafok-Tétény), Páva Zsolt...Szekszárdon akarták eladni...
Az autó vezetőjét az autópálya őcsényi lehajtójánál hétfő délután igazoltatták. A szekszárdi férfi a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság információi szerint aznap két társával a fővárosban...Az MSZP fekete lyukat beszél Matolcsyba
A nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetés általános vitájában hétfőn elmondott expozéjában kifejtette: az előző kormány 2009-ben az idei költségvetést 3 százalékos "fekete lyukkal", csalással tervezte meg, a jelenlegi kabinetnek ezért kellett "nagyon kockázatos, brutális bankadót és válságadót bevezetnie".Erre reagálva Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja, korábbi pénzügyi államtitkár - akit kedden választottak meg a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági tagjának - azt közölte az MTI-vel, hogy független gazdaságelemző intézetek megállapítása...Új adócsomag: jut is, marad is?
Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózkodás mellett fogadta el az adó- és járuléktörvények módosítását; a kormánypártok támogatták, az ellenzék elutasította a javaslatot. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.A magánszemélyeknek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal kell adózniuk, tehát a külön adózó jövedelmek (osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlan-átruházásból származó jövedelem) után is 16 százalék az adó. (Jelenleg 5 millió forintig 17 százalék, a fölött 32 százalék az adókulcs, a külön adózó...
Budaházy pert indított az ORFK ellen
A Fővárosi Bíróság közigazgatási kollégiuma a keddi tárgyaláson iratismertetést tartott.A keresetlevél szerint 2008. október 23-án a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak a Déryné közbe bejelentett rendezvényéről Budaházy György több emberrel együtt át akart menni a Magyarok Világszövetsége Astoriánál tartott rendezvényére, de a Bajcsy-Zsilinszky útnál a rendőrök meggátolták a továbbhaladásban, intézkedtek vele szemben, majd előállították. Az intézkedés okáról azonban nem tájékoztatták. Budaházy György a rendőri intézkedés ellen panasszal élt. A panasz ügyében első fokon a...Januártól „indul” a húsz...
A parlament a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 257 igen, 102 nem szavazattal fogadta el, a jogszabály egyszerű többséget igénylő rendelkezései pedig 257 igen és 102 nem voksot...Elfogyott az ellenzék a...
Gyüre Csaba, a Jobbik képviselője a bizottság ülésének végén indoklásként azt mondta, a Jobbik részletes alkotmány-koncepciót készített, de az eseti bizottság alapkérdésekben söpörte le...A Jobbik is támogatta a...
Az Országgyűlés kedden 304 igen szavazattal, 58 nem ellenében - a Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatásával - fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról,...16% az SZJA kulcsa, 10% a...
Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózkodás mellett fogadta el az adó- és járuléktörvények módosítását; a kormánypártok támogatták, az ellenzék elutasította a javaslatot....261:103 – elfogadták az...
A parlament a kormánypárti képviselők támogatásával fogadta el név szerinti szavazással az alkotmány módosítását 261 igen és 103 nem szavazattal. Az alkotmánybírósági törvény...Romakárpótlás: több száz...
A magyar és az osztrák kormány 2000-ben állapodott meg az nácik által a mai Ausztria területére rabszolga- és kényszermunkára elhurcoltak kárpótlásától. A kényszermunka tényét igazolók...Lázár módosított a törvénymódosításon
A politikus az alkotmány és az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény módosítását úgy változtatná meg, hogy egy új passzussal azt is kimondaná: az Ab a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag a korábban már felsorolt alapjogok sérelmét jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot.Több ponton módosítaná a különadó szabályait is: például beemelné a...Járai lett az MNB felügyelőbizottságának elnöke
Az fb - 345 igen szavazattal és egy tartózkodó vokssal megválasztott - tagjai: Szényei Gábor András, Katona Tamás, Róna Péter és Varga István.A testület megválasztott tagjai letették esküjüket; a szintén jelölt Madarász Lászlót, a Malév fb jelenlegi elnökét, a Postabank 1998-2002 közötti vezérigazgatóját - akit Járai Zsigmond mellett a Fidesz javasolt a testületbe - a jövő héten választhatja fb-taggá a Ház. Járai Zsigmond - akit 332 igen, kettő nem és 6 tartózkodás mellett szavaztak fb-elnökké - jelenleg a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottsági elnöke, korábban,...Levelet írtak Orbánnak a filmművészek
A szövetség kifogásolja, hogy a kormány teljesen átalakítaná a filmfinanszírozás rendszerét, ám erről a szakmával nem egyeztettek. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a jövő évi költségvetésben az MMK mellett az idei 5 milliárd forinttal szemben csak egy milliárd szerepel, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium mellett 2 milliárd forint, a magyar film támogatása címszó alatt.A szövetség nem könyöradományt kér, csak a kormány és a közalapítvány között létrejött, 2013-ig érvényes szerződés értelmében alapvető jogait szeretné érvényesíteni - idézi a lap Surányi András filmrendezőt.
« Előző
27189 | 27216 | 27243 | 27270 | 27297 | 27324 | 27351 | 27378 | 27405 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

