Pozsgai Imre az új alkotmányról

Az egyetemi tanár, az új alaptörvény koncepciójának kidolgozását segítő, a miniszterelnök által felkért testület tagja szombaton Budapesten azt mondta: a kétkamarás Országgyűlés híve. Szerinte a felsőházban kellene biztosítani a civil szervezetek, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletét."A lényegünkhöz tartozónak tekintem, hogy az alkotmányban kimondjuk: Magyarország alkotóeleme a keresztény nemzeti kultúra" - fejtette ki. Hozzátette, "ha a Szent Koronát is belefoglaljuk az alaptörvénybe (...) önazonosságunkat visszavezetjük azokra az...

Ötven felett életmentő lehet

Ötven felett életmentő lehet „Urológiára? Nem!" - mondja határozottan a férfiak többsége. Pedig segítség csak a büszkeséget legyőzve érkezhet. A struccpolitika, az orvosi vizsgálat „tologatása" a komolyabb betegség kialakulásának legfőbb táptalaja. Ha a beteg nem fordul időben szakemberhez, az egyre jobban előrehaladó prosztata megnagyobbodás, vagy prosztatarák akár már visszafordíthatatlan következményekkel is járhatnak.Prof. Dr. Pajor László a Magyar Urológusok Társaságának elnöke szerint az elmúlt években új módszerek, új gyógyszerek segítségével kezelik a...

Felelősöket és kiutat keres az MSZP

Felelősöket és kiutat keres az MSZP A párt elnökhelyettese az MSZP munkás- és érdekképviseleti tagozatának Kiútkeresés című országos értekezlete előtt adott interjújában kiemelte: az MSZP-nek azonban minden olyan párttagra szüksége van, aki tömegbázist tud teremteni, és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök közéjük tartozik.Balogh András utalt arra: a volt kormányfő "nagy, nyitott frontot akar", ideértve a liberális, illetve bizonyos konzervatív erőket is. Az MSZP-nek viszont Balogh András véleménye szerint "markánsan baloldali párttá kell válnia", mert előzőleg sok szocialista értéket feladott.Ha...

Hende 8000 tartalékos...

A honvédelmi miniszter által javasolt törvénymódosítással - amelynek szövege az Országgyűlés honlapján olvasható - lehetővé válik, hogy a honvédség új önkéntes tartalékos rendszerének...

2011-től naptári napokban...

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a hét végén nyújtotta be a parlamentnek az egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggő törvénymódosítását.Az...

24 óra, 180 baleset, 17...

A 180 közlekedési balesetből 17 súlyos, 48 pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombat reggel az MTI-vel.A rendőrség összeállítása szerint...

Büntetőfeljelentés az...

A lap szombati számában azt írta: a birtokába jutott feljegyzés szerint Kárpáti Zsuzsa kampányérdekből használta az intézet eszközeit, a kampányát segítő Bába Elvira pedig, bár nem volt...

Bencés kitüntetést kapott...

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát ismertette Sólyom László életpályáját. Szólt egyebek között arról, hogy Sólyom László nagydoktori disszertációjában a személyiségi jogok elméletével...

Hagyó fél éve ül, és még...

A lap emlékeztet, hogy a volt MSZP-s főpolgármester-helyettest bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával május 14-én vették őrizetbe,...

Ellenreformáció zajlik – véli a volt SZDSZ-es miniszter

Úgy véli, ha megvalósul az ötlet, hogy az önkormányzatok átadhassák egyes iskoláikat az államnak, akkor létrejön a gettóiskolák hálózata, az önkormányzatok pedig fenntartják majd a középosztálynak elkülönített elitiskoláikat. A volt miniszter nem ért egyet a szöveges értékelés eltörlésével és a buktatás újbóli bevezetésével sem, s úgy véli, több intézkedés a hátrányos helyzetű gyerekek szegregációja irányában hat.A Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy mi a véleménye a Pokorni-Hoffmann vitáról, Magyar Bálint közölte: a kérdések többségében kisebb a távolság közte és Pokorni...

Kétkamarás parlamenttel stabilabb

Az ellenzék erre nem alkalmas - mondta Salamon László a Parlament felsőházi termében tartott tanácskozáson -, mert éppen az ellenzéki szerepéből fakadóan csak az alternatívák felkutatására szorítkozhat, ezért is lenne szükség egy második kamarára.Kifejtette: ezzel párhuzamosan indokolt lenne, ha a második kamara felállítása egyúttal az Alkotmánybíróság - ahogy fogalmazott - páratlanul erős hatáskörének korrekciójával párosulna.Salamon László rávilágított arra is, hogy politikai funkcióját tekintve ma is láthatóak egy második kamara elemei többi között az érdekegyeztetésekben, és...

Immár: módosulnak a megalapozók

A javaslat azokat a törvénymódosítási javaslatokat tartalmazza, amelyek összefüggnek a 2011. évi költségvetési törvénnyel, illetve az abban foglalt előirányzatok megalapozásával, vagy összefüggnek az államháztartás működésével.Ennek megfelelően a legterjedelmesebb része az államháztartási törvény egyes pontjainak megváltoztatását tartalmazza, hozzáigazítva az előírásokat a költségvetésben hozott változásokhoz, illetve változtatva bizonyos eljárási rendeken, például az európai uniós pénzekkel kapcsolatos eljárási szabályokon. Ugyancsak érvényesíti a javaslat azokat a módosításokat...

Külföldi rendőrök nem...

A tárca pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hazánkban külföldi rendőri egység tömegoszlatásban nem vehet részt, és ezen nem változtat az egyes rendészeti tárgyú törvények...

Pécsett "gyakorlatilag...

Pécsett Pécsett a Pécs Holding (PH) Zrt. által megbízott alvállalkozók a kátyúmentesítési munkálatok keretében több mint 2100...

A rendőrök 30 százaléka...

A rendőrök 30 százaléka cigány lesz? Az államtitkár hangsúlyozta: akármi történik Magyarországon, ragaszkodni kell ahhoz, hogy nem hajlandók kizárólag etnikai...

Késnek a Keletiből induló...

A késések a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Hegyeshalom vonalon közlekedő vonatok mellett a pécsi InterCity szerelvényeket is érintik. Néhány elővárosi...

Egy új Károlyi Mihályra...

A megemlékezésen Jemnitz János történész azt mondta: a dolgok sok éve nem Károlyi Mihály szellemében haladnak, és ezt most még inkább elmondhatja, ugyanis bajok vannak a politikusokkal és...

Az ukrán elnök tiszteli a...

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a két ország egyidejű politikai stabilitása miatt óriási lehetőség van a...

A tehetséggondozás jót tesz az egészségnek

"Hiszem, hogy olyan oktatási rendszert fogunk felépíteni, amelyben mindennapi része lesz a tehetséggondozás" - mondta, azt hangsúlyozva, hogy szakítani kell azzal az évtizedes gyakorlattal, amely az oktatásban is összemosta a különbségeket.Mint mondta, az ország egyaránt nagyon mélyre jutott gazdasági, tudományos, sport- vagy morális tekintetben, ezért is kell elindulni "azon az úton, amely a tehetséges embereket jobban gondozza, jobban favorizálja, mint az az elmúlt években lenni szokott".Hozzátette: a tehetséggondozása a felsőoktatási és a néhány héten belül...

Az ORFK kiadta az FBI-nak a pedofil tanárt

A szóvivő szerint az ORFK az Interpol-iroda közreműködésével adta át a férfit az amerikai hatóságoknak a Ferihegyi repülőtéren, ahonnan az Amerikai Egyesült Államokba szállították.Az 1954-es születésű John D. Clarkot Budapesten, a VII. kerületi Akácfa utcában fogták el áprilisban, névtelen bejelentés nyomán. A BRFK illetékese akkor azt közölte egy sajtótájékoztatón, hogy a férfi egy éve bujkálhatott Magyarországon. A férfi az FBI Top 100-as listáján szerepelt, az Amerikai Egyesült Államokban több szexuális, pedofil, nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetése miatt keresték több...

Az MSZP-nek nem tetszik a válságadó-hosszabbítás

Varga László szocialista országgyűlési képviselő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében minden idők legigazságtalanabb költségvetésének nevezi a jövő évi büdzsét.Az ellenzéki képviselő úgy látja, a Fidesz-KDNP a teljes kormányzati ciklusra kitolt válságadókkal "ismét az emberekkel tol ki", hiszen szerinte a cégek nyilvánvalóan a fogyasztókkal fizettetik meg bevételkiesésüket.Ez a lépés emellett egyértelműen a befektetési hajlandóság csökkenését is maga után vonja, ami a gazdasági növekedést, és a munkahelyteremtést is megakadályozza - fűzi hozzá.Varga László...