Az ORFK kiadta az FBI-nak a pedofil tanárt
2010. november 12. péntek 10:54
A szóvivő szerint az ORFK az Interpol-iroda közreműködésével adta át a férfit az amerikai hatóságoknak a Ferihegyi repülőtéren, ahonnan az Amerikai Egyesült Államokba szállították.
Az 1954-es születésű John D. Clarkot Budapesten, a VII. kerületi Akácfa utcában fogták el áprilisban, névtelen bejelentés nyomán. A BRFK illetékese akkor azt közölte egy sajtótájékoztatón, hogy a férfi egy éve bujkálhatott Magyarországon.
A férfi az FBI Top 100-as listáján szerepelt, az Amerikai Egyesült Államokban több szexuális, pedofil, nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetése miatt keresték több éve, és az Interpol is elfogató parancsot adott ki ellene.
John D. Clark Európában más államokban is bujkált már korábban. Általában angoltanárként próbált elhelyezkedni, és ilyen módon "pedofil hajlamait kielégítve" gyermekek közelében tudott tartózkodni. Magyarországon "egy budai iskolában" angoltanárként dolgozott, ahol az internetet böngésző diákok
leltek rá tanáruk fényképére az FBI honlapján, amelyet csak érdekességképpen nézegettek. Közben a férfi megneszelhette, hogy környeztében felismerték, mert nyomtalanul eltűnt. Ezután kezdték meg a keresését - mondta akkor Nahalkó József, a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának vezetője egy sajtótájékoztatón.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...