Nem népszavaztathat az MSZP az alkotmányról
A testület hétfő esti ülésén nem hitelesítette az ellenzéki párt által benyújtott aláírásgyűjtő ívet sem, ahogy nem sokkal előtte a szocialisták három népszavazási kezdeményezését sem.Az OVB tíz tagja közül a népi kezdeményezés hitelesítését négyen támogatták.A kezdeményezést korábban magánszemélyként Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának tagja nyújtotta be.Az aláírásgyűjtési íven az áll: "Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés az új alkotmányt - annak kihirdetése előtt - bocsássa népszavazásra".Az OVB elutasító határozatát az Alkotmánybíróságon lehet...Baleset történt az M6-oson Ercsinél
A megrongálódott gépkocsik és a helyszínelők elfoglalják a belső sávot, ezért az autópálya érintett szakaszán nagy a torlódás. Ercsinél célszerű a 6-os főútra letérni, ahonnan Iváncsánál lehet visszahajtani az autópályára - mondta Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Fellépést sürget az extremizmus ellen az EU szocdem-frakciója
A frakció keddi vitáján az extrémizmus térnyerése Európában, a populizmus és az idegengyűlölet lesz téma; a tanácskozásra a roma közösség képviselőit is meghívták. A képviselőcsoport a vita végén hivatalos nyilatkozatot fogad el, amelyben hatékony, uniós szintű fellépést sürget a szélsőségesekkel szemben, egyben ismerteti elképzeléseit egy nyitott, befogadó jellegű társadalom létrehozására.A szocialisták és demokraták frakciójának tanácskozásán - amelyet Mindenkire nyitott társadalom mottóval rendeznek meg - vitát folytatnak a szociáldemokrácia jövőjéről és az esélyegyenlőség...„Most nem szabad megtorpanni”
Orbán Viktor beszédét a megújulásra építette, amely - mint mondta - vállalkozásuk második szakasza, a munka első részét...
A PDSZ nagyjából támogatja...
A PDSZ elnöke rámutatott: a pedagógustársadalom a mindenkori költségvetések állandó vesztese volt az utóbbi években, s mindig csak a "maradékelv" alapján finanszírozták a...A védett tanú Raffael és...
A tanú kérte a rendőrségi vallomásának ismertetését, ugyanis - mint mondta - már nem tudja feleleveníteni a történteket. Az NN-1-es tanú (egy izmos, magas, 30 év körüli férfi) a...Negyedmilliárd az iszapár...
A vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos kormányzati portálon hétfőn azt közölték, hogy a negyedmilliárdos pluszforrást azon intézmények kapják, amelyekre többletteher hárult az iszapömlés...Megerősítették: volt titkos...
Fazekas Géza elmondta: a napilapban megjelent beszélgetésekről a gyanúsítottak és védőik másolatot kérhettek az iratismertetéskor. Ők ezzel éltek is, a főügyészség pedig digitalizált...Vissza akarják állítani a...
Nagy Anna az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén úgy fogalmazott: a kormány lépései nagyon jó jelek arra, hogy "nőnek lenni, női munkavállalónak lenni, anyaként...Már csak egy kolontári sérült van kórházban
Tájékoztatása szerint a beteg - aki testfelülete mintegy harmadán szenvedett égési sérüléseket a lúgtól - egyre jobban van, a múlt csütörtökön, egy újabb korrekciós műtét után már kikerült az intenzív osztályról.Az ajkai térségben október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után három sérültet szállítottak Győrbe. Egyikük, aki testfelületének 10-15 százalékán égett meg, október végén elhagyhatta az intézményt. Egy idős, a testfelületének csaknem a háromnegyedén megsérült férfi november 5-én belehalt sérüléseibe.Mesterpedagógus, tudóstanár
Az MTI birtokába került 49 oldalas vitaanyag szerint az első és második fokozat mellett megkülönböztetnének mesterpedagógus és tudóstanár fokozatokat. A Pedagógus I. fokozatba kerülés feltétele a gyakornokság lezárását jelentő "minősítő vizsgán" való megfelelés, míg a Pedagógus II. fokozatba kerüléshez "minősítés" lenne szükséges a jelenlegi elképzelések szerint. A gyakornokok kötelező óraszáma tanítók és tanárok esetében 19 óra, óvodapedagógusok esetében 27 óra. Nem vállalhatnak túlórát, nem lehetnek osztályfőnökök. A gyakornok alapbére 180 ezer forint, amely...Hunvald tudta, hogy lehallgatják – szerinte „belülről”
"Két évvel ezelőtti - titkos adatszerzés során keletkezett, mára nyílttá tett - telefonbeszélgetései szó szerinti leiratai szerint a Gyurcsány-korszakban is nagypolitikai ambíciókat, de legalább főpolgármesteri terveket dédelgető Hunvald utalt az akkor már érlelődő BKV-s botrányra" - írta a lap. Feltételezte, hogy a szocialista párton belülről eredhet a lehallgatása: 2008. május 7-én jogi tanácsadójával egyebek mellett azt közölte: "van egy információm, hogy ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni, mert őnála borul össze minden a fővárosban, és nem...Léhmann szerint Gyurcsány...
A csere időpontja 2001. január 31., tárgya pedig szoros összefüggésben van az Ajka környéki iszapkatasztrófával és a volt kormányfő üzletszerzésével a Magyaróvári Timföld és Műkorund...Ma kezdik a költségvetés...
A tervezett napirend szerint délután, a napirend előtti felszólalások és az interpellációs időszak után kezdi meg a parlament a 2011-es büdzsé általános vitáját, amelyet Orbán Viktor...Digitális naplóba kerülnek...
Az intézményben október elsejétől kizárólag a digitális naplóban vezetik a diákok osztályzatait és hiányzásait. A módszernek több előnye van, a szülők például az interneten keresztül...Mikola szerint sovány a...
A gyógyszerkassza Mikola István szerint nagyon szűkre szabott, nem lehet belőle kijönni, a járóbeteg-szakellátásnál pedig szavai szerint nagyon komoly gondok lesznek. Úgy vélte: talán...Reggeli lapszemle: Nyomozás...
Magyar Nemzet: Az ügyészségnek el kell rendelnie a nyomozást a Biszku-ügyben - véli Gellér Balázs József tanszékvezető egyetemi docens, ügyvéd, akivel a hétfői Magyar Nemzetben jelent meg...Elkészült az új közoktatási...
A 65 oldalas, MTI birtokába került jelenlegi tervezet szerint a többlet-támogatási igényt az indokolja, hogy az utóbbi tíz évben több mint 100 milliárd forintot vontak ki a közoktatásból,...Kétharmaduk nem akar máshol élni
A tételes kárfelmérés és az egyéni nyilatkozattételek utáni összesített adatok szerint 24 család döntött úgy, hogy marad, négyen használt cserelakásra tartanának igényt, és hatan további egyeztetést, egyéb megoldást akarnak - olvasható az MTI birtokába került bontási jegyzőkönyvek összesítőjében.Kolontáron a 34 bontásra ítélt házak közül eddig 24 épületet bontottak le, de a jegyzőkönyv szerint három lakást a határozat kiadása ellenére nem fognak eldózerolni.Két otthonnak az alapja sérült meg, és a tulajdonosok beleegyezetek, hogy helyreállítás után továbbra is ott maradnak, igaz a...A többség átviszi az állami rendszerbe
A miniszterelnök szóvivője azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja azt javasolja az embereknek, hogy vagyonukkal ne lépjenek át az állami nyugdíjkasszába, ne ajándékozzák pénzüket a "Fidesz urainak gazdagodására".Szijjártó Péter erre utalva azt mondta: sajnálják, hogy a szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetései ne biztonságba kerüljenek, hanem azokkal spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a saját szerencséjüket.Közölte,...A nyugdíjbalhé folytatódik
Kiss Péter arról tájékoztatta vasárnap az MTI-t, hogy tíz képviselőtársával - közte Mesterházy Attila pártelnökkel - határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez a magán-nyugdíjpénztári tagok kárpótlása érdekében.A határozati javaslatban kezdeményezik, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt egy erről szóló törvényjavaslat benyújtására idén év végéig.Az indítvány szerint az elmaradt hozam mértékeként a magán-nyugdíjpénztárak adott időszakban realizált átlagos hozamát, de legalább az infláció szintjét kellene figyelembe venni.Kiss Péter emlékeztetett arra, jelenleg nem...
« Előző
27216 | 27243 | 27270 | 27297 | 27324 | 27351 | 27378 | 27405 | 27432 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

