Ismét megtelt a szennyezőanyag-tározó
2010. november 13. szombat 21:25
Október végén már egy újabb területet kellet kijelölni, mert az addig használt VI. számú zagytározó mintegy háromhetes folyamatos szállítás után megtelt.
Kivágó Tamás, az újjáépítési kormányzati koordinációs központ parancsnoka az MTI-nek azt mondta, leállították a vörösiszap és a szennyezett föld szállítását Devecserből, hogy a megsérült ajkai zagytározónál kialakított deponálóhelyen összekeverhessék az építési törmelékekkel, majd tömöríteni tudják.
Erre azért van szükség, hogy a már telítődött tározóterületen sűrítsék a visszaszállított anyagot, és a lánctalpas munkagépek rá tudjanak menni a vörösiszapos földre - tette hozzá.
AZ MTI tudósítója úgy értesült, hogy az újabb területrész kijelölésére már megkérték a zagytározót üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t, és a X. számú kazetta sérült része mellett nyitják majd meg az újabb területet, amelyet majd szintén védőtöltéssel kell körbevenni.
Ha az eddig hasznát tárolórészben felhalmozott szennyeződést sikerül tömöríteni, akkor még abba hordják majd a Kolontáron megsemmisített házak törmelékét, az udvarokról összegyűjtött iszapot, valamint a devecseri kastélykertből összeszedett szennyeződést, és az új részbe hordanák a megsemmisítésre váró devecseri házak törmelékét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...