Nem jöhetnek létre médiamonopóliumok
2010. november 17. szerda 08:24
A tervezet alapján sajtótermékek, rádióadók, tévécsatornák, online tartalomszolgáltatók sorát törölhetik a nyilvántartások felülvizsgálata során, ha az érintett tulajdonosok nem fogyasztják le túlsúlyos vállalkozásaikat - írja a lap.
A Médiatanács külön nyilvántartást vezet majd valamennyi szolgáltatóról. Az ugyan nem derül ki a tervezetből, hogy pontosan mi az az ismételt súlyos jogsértés, ami miatt egy terméket törölhetnek a nyilvántartásból, mindenesetre a széles portfólióval rendelkező, "több lábon" álló piaci szereplőknek alaposan át kell majd gondolniuk hazai terveiket, ha az újabb csomagot elfogadják - áll a lapban.
A koncepció átfogó felülvizsgálatot ír elő a kiadott hatósági engedélyek tekintetében. Az új feltételeknek nem megfelelő szolgáltatók féléves türelmi időt kapnak, hogy rendezzék soraikat.
A koncepció szerint "a médiaszolgáltatók közönségaránya és a sajtóterméket kiadók piaci részesedése a sokszínű médiapiac fenntartása, valamint a tájékoztatási monopólium létrejöttének megakadályozása céljából e törvény keretei között korlátozható".
Különféle szabályok vonatkoznának a 20-25-30-35 százalék, illetve annál magasabb nézettségű/hallgatottságú szolgáltatókra, attól függően, hogy milyen piaci szegmensekben milyen részesedéssel vannak jelen. Ha például egy tévéadó évi átlagos közönségaránya 35 százalék fölötti (bár ilyen jelenleg nincs, sőt a piac inkább töredezik), vagy a tévés, rádiós, nyomtatott, illetve online piacon együttesen 40 százalék feletti arányt ér el, akkor korlátozzák a szolgáltatót és "bármely tulajdonosát" is: nem indíthat új szolgáltatást, és nem szerezhet részesedést más médiavállalkozásban, viszont köteles műsorstruktúrája módosításával "vagy egyéb módon intézkedni a médiapiac sokszínűségének növelése érdekében" - írta a Népszabadság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

