A Jobbik egyetért, csak nem ebben a formában
Hegedűs Tamás frakcióvezető-helyettes csütörtökön sajtótájékoztatón leszögezte: a kormány "kimondta a halálos ítéletet" a magánnyugdíjpénztárakra, ezzel "az államosítás lezárt kérdésnek tekinthető". Mint mondta, a magánpénztári tagokat olyan brutális hátrányba hoznák, hogy józan ésszel senki sem maradhat ott."Ezzel véget ért a makrogazdasági szélhámosságot jelentő kötelező magánpénztári rendszer" - fogalmazott.A politikus - megismételve pártja korábban ismertetett javaslatát - azt mondta: a Jobbik nem szüntetné meg az egyéni számlavezetést lehetővé...Jogosulatlanul igényelt vissza áfát a Magyar Turizmus Zrt.
Engedje el az Országgyűlés a Magyar Turizmus (MT) Zrt. fennálló általánosforgalmiadó-tartozását - kérte Bánki Erik fideszes képviselő a költségvetéshez benyújtott módosító indítványában. A tartozás azért halmozódott fel, mert az MT Zrt. két évig jogosulatlanul igényelte vissza az áfát. A 2008-as elmaradást időközben rendezte a cég, a 2009-es visszaigénylés miatt viszont a mai napig elmaradása van a vállalatnak. Mint azt Horváth Gergelytől, az MT Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, ez az összeg jelenleg csaknem 720 millió forint. Azt is elmondta, hogy magára a tartozásra 2009-ben...Bíróság előtt a volt titokminiszter
A lehallgatási botránnyal kapcsolatosan az UD Zrt. jó hírnév megsértése miatt összesen négymillió forintos, nem vagyoni kár megtérítését követeli Szilvásy Györgytől.A felperesek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának, az azóta lemondott Laborc Sándornak a feljelentése nyomán a biztonsági cégnél 2008. szeptember 10-én tartott házkutatás után a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter politikai célzatú, valótlan tartalmú sajtókampányt folytatott az UD Zrt. ellen, amivel súlyos károkat okozott a cégnek, illetve vezetésének, és ellehetetlenítette azt.Az UD Zrt. mostani és...Matolcsy lemondását...
A szocialista párt elnöke szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentettek "egyértelmű maffiamódszernek" minősülnek, amivel a kormány kiírta...Újra három év a gyes -...
Hozzátette: a gyes három évre való meghosszabbítása visszamenőleg is érvényes lesz, tehát azokra is vonatkozik majd, akik most gyesen vannak. (Nekik a jelenlegi szabályozás kétéves gyest...3,8%-os nyugdíjemelés...
Nagy Anna közölte: az emelés vonatkozik a normál öregségi nyugdíjakra, az özvegyi nyugdíjakra, az árvaellátásra, valamint a baleseti járadékra. Mindez 2 millió 650 ezer nyugdíjast érint.A...Bozótvágóval, bárddal...
A csoport két tagja - az ügy harmad- és ötödrendű vádlottja - 2008. október 24-én éjszaka ellátogatott egy kecskeméti presszóba, ahol összeszólalkoztak két férfival, tettlegességre...Az MSZP megtöltené a...
Az MSZP szóvivője elmondta: a másfél órásra tervezett tömegdemonstráció politikai szónoka Mesterházy Attila pártelnök lesz, rajta kívül két magánember szólal fel a rendezvényen.Az...1181 támogatás a Szülőföld...
Kiemelte: a keretösszegből a romániai pályázók 38 százalékkal, a szlovákiaiak 14 százalékkal, az ukrajnaiak 18 százalékkal, a szerbiaiak 21 százalékkal, a kis régiók és Magyarország...Változatlan a pártok támogatottsága
A novemberi pártpreferencia-kutatás továbbra is erős kormánypártokat és alacsony szinten stagnáló ellenzéket jelez.A Tárki felmérése a választások óta eltelt időszakhoz nagyon hasonló képet mutat novemberben is: a kormányzó Fidesz-KDNP támogatottsága messze megelőzi az ellenzéki pártokét, sőt kismértékben nőtt is a különbség; a Jobbik és az MSZP tábora valamelyest csökkent.A Fidesz-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében az októberi 44 százalékról 49 százalékra nőtt, míg a szocialista párté 11-ről 10 százalékra csökkent. A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP...Kolláth Györgynek újra van véleménye
Kolláth György a Népszabadságnak azt mondta: a javaslatot az alkotmánybírák által alkalmazott szükségességi és arányossági teszt alapján lehet vizsgálni, ám egy ilyen lépést nem lehet sem elkerülhetetlennek, sem arányosnak minősíteni. Az alkotmányjogász szerint a gazdaság helyzete a magán-nyugdíjpénztári tagokkal szembeni súlyos diszkriminációt bizonyosan nem indokolja, s a foglalkoztatottak által választható nyugellátási formák (az állami alap és a magánpénztárak) efféle megkülönböztetése sem magyarázható. Nincs olyan alkotmányos elv, amelyre ilyen intézkedést alapozni lehetne,...Reggeli lapszemle: cseh gépeket kaphatnak a Gripen-pilóták
Magyar Nemzet: A 2004-ben bezárt taszári légibázis az állami vagyon kezelésének legdurvább, legpazarlóbb példája - mondta Szita Károly kaposvári polgármester a Magyar Nemzetnek. Szita Károly fideszes polgármester szerint millárdos értékek mentek tönkre, a repteret felverte a gaz, a laktanyát széthordták. Nem ártana egy kormányzati vizsgálat arról, hogy mit műveltek az elmúlt nyolc évben - jelentette ki a lap csütörtöki számában.A polgármester reagált a Progresszív Intézet vizsgálatára is, amely szerint Kaposvár az öt legeladósodottabb megyei jogú város közé tartozik, az...Geréb mellett emeltek szót...
A brit bábakollégium csatlakozik azokhoz, akik "mélyen elítélik azt, ahogyan Geréb Ágnessel bánnak, és követelik Geréb doktornő azonnali szabadon bocsátását és azt, hogy...A többség szerint...
Míg júniusban a választópolgárok 67 százaléka tartotta szükségesnek egy új alkotmány elfogadását, az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint novemberre a támogatók aránya 55...A szocialisták újra az...
Mandur László szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: ez az indítvány a közmédiumok maradék önállóságát is megszüntetné.Példátlannak nevezte, hogy...Vissza az állami...
Szijjártó Péter kifejtette: azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akiknek pozitív reálhozamuk volt, úgy léphetnek majd át az...
A harangok Passauba mennek
Török Viktória kiemelte, hogy a Budavári Nagyboldogasszony-templom, közismert nevén a Mátyás-templom évek óta zajló rekonstrukciója új szakaszához érkezett, ennek keretében megkezdődött a...Egyre több külföldi okoz...
Bacsó Attila alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője az idei megyei baleseti adatokat ismertetve rámutatott: minden fontos baleseti...Újtrastrukturálnák a Magyar Turizmus Zrt.-t
Mindezt Bánki Erik, a kormánypárt szakpolitikusa közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol elmondta: 6,5 milliárdra forintra emelnék a turisztikai marketingtámogatás összegét.A fideszes képviselő azt mondta, Magyarországon a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok évről évre csökkentették a turisztikai marketingköltségeket, és 2010-re nettó 4,6 milliárd forint maradt összesen. A Fidesz mostani módosítói indítványai azonban rendezni kívánják ezt a helyzetet, és így 2011-ben 6,5 milliárd forintra emelhető a turisztikai marketingtámogatás összege - fejtette ki.Szólt arról is, hogy...Korrektúra 2010: kifogások a törvénytervezet ellen
Indokolatlan a sürgősség a médiatörvény-tervezet elfogadásával kapcsolatban - mondta Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezetője.Sarkady Ildikó médiajogász úgy vélekedett: magas szintű kodifikátori tevékenység látszik a készülő joganyagban. A részletszabályokat tartalmazó törvényt december 20-án fogadhatja el a parlament.A beszélgetésen Simon Éva kifogásolta, hogy a Fidesz öt részből álló törvénycsomagjának utolsó tagjával ugyanaz történik, mint az időközben már elfogadott médiaalkotmánnyal: az a probléma vele, hogy mivel egyéni képviselői indítvány formájában...A Jobbik inkább Hoffmannhoz húz
A Jobbik a felsőoktatás vonatkozásában szükségesnek tartja a bolognai (osztott) képzési rendszer felülvizsgálatát és a finanszírozás átalakítását - közölte Dúró Dóra, a párt szóvivője szerdán sajtótájékoztatón.Hozzátette: a szaktárca és Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke közötti egyezséget az oktatási államtitkárság eredeti javaslatához képest visszalépésként értékelik. Indoklásul kifejtette, hogy a megállapodás irányadónak nevezi a bolognai rendszert, valamint úgy fogalmaz: a hallgatóarányos finanszírozást szükséges "a minőséget támogató elemekkel...
« Előző
27054 | 27081 | 27108 | 27135 | 27162 | 27189 | 27216 | 27243 | 27270 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

