Verdire hasonlít Erkel gyulai bronzportréja
2010. november 24. szerda 10:54
Durkó Károly, a képviselő-testület oktatási és kulturális bizottságának elnöke szerint a grémium már határozatot is hozott az ügyben, vagyis hatályon kívül helyzeték az előző bizottságnak a tábla felhelyezéséről szóló döntését. Egyben felkérték a polgármestert, hogy a jelenlegi helyett egy hitelesebb bronzportré készítéséről tárgyaljon Bónis Ferenccel, az Erkel Társaság elnökével és az alkotóval, Varga Imrével.
A bizottsági elnök szerint is jobban hasonlít a bronzportré Verdire mint Erkelre, így azt is kérték a polgármestertől, hogy vetesse le a portrét, különösen azért, mert az épületben felújítási munkálatok is folynak, s esetleg megsérülhet az alkotás.
Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester az eset tanulságairól szólva azt közölte a lappal, hogy jó lett volna megismerni a portrét, mielőtt az előző bizottság döntött volna az elhelyezésről. Ugyanakkor nagyon körültekintően szeretne eljárni, hogy ne sértsenek meg ok nélkül egy elismert művészt, s az Erkel Társaságot sem. A Békés Megyei Hírlapnak nem sikerült elérnie az Erkel Ferenc Társaság elnökét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

