Kulcsár és társai újra elsőfokon
A 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében 1998 és 2003 közötti cselekmények miatt emeltek vádat, javarészt az elsőrendű vádlott ügyészségen tett, magára és társaira terhelő vallomásai alapján. A vád lényege szerint Kulcsár a Kereskedelmi és Hitelbank brókercége, a K and H Equities munkatársaként jogosulatlanul forgatta állami és magánbefektetők pénzét. Az összesen 24 vádlott ügyében az FB 2008-ban hirdetett elsőfokú döntést, amelyben Kulcsárt 8 év börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra, néhány társát többéves letöltendő szabadságvesztésre és sok tízmilliós...Nem demonstrál a Liga és a Munkástanácsok
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a lapnak hangsúlyozta, hogy számos kifogással egyetértenek, ilyen például a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátásának lehetősége. "A témák hecckampányízű tálalása azonban egyértelmű politikai szándékra utal, ezért nem veszünk részt a demonstráción" - nyilatkozta. A szakszervezeti elnök hozzátette: "az hogy az MSZP-hez kötődő szakszervezetek a magánynyugdíjpénztárak védelmében lépnek fel, éppen a baloldaliság feladása, a munkavállalók becsapása, hiszen ez a rendszer csak a pénztáraknak és a mögöttük álló nemzetközi...Sonkászsemle-maffia fosztogatja a MÁV-ot
A vezető feljelentést tett a józsefvárosi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán. „A háló- és fekvőkocsikon utazó utasoknak különböző szintű ellátás jár, amely étel-ital felszolgálását is magában foglalja. Tudomásomra jutott, hogy az ellátmány egy részét nem osztják ki, és a fel nem használt árut az út végén eltulajdonítják" - írta feljelentésében Mészáros. Az utasellátó vezetője szerint „az utóbbi időkben ezeknek a termékeknek az eltulajdonítása szervezett kereteket kezdett ölteni, az út végén egyes dolgozók a fel nem használt árut targoncával vitetik a...Reggeli lapszemle: Újra...
Magyar Nemzet: Felterjesztették kedden a Legfőbb Ügyészséghez Biszku Béla ügyét - mondta el Skoda Gabriella a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek. A lap a szerdai...Megtartanák a Herendi...
Az állami vagyonról szóló törvény módosításához benyújtott javaslatukról Horváth Zsolt tartott sajtótájékoztatót kedden Veszprémben, s elmondta, hogy a manufaktúra eredeti jogi állapotát...Lomnici szerint van...
Mint mondta, nemcsak az alkotmányozás folyamatában merült fel az átfedés kérdése, de a jogi egyetemi oktatásban is tartja...
Gajdics Ottó a Lánchíd...
Gajdics Ottót a Lánchíd Rádió Műsorszolgáltató Kft. december 1-i hatállyal ügyvezető-főszerkesztőnek nevezte ki. Az eddigi ügyvezető, Csizmadia József Benedekné megtartja státuszát -...Budapesten tárgyalnak az EP...
Jerzy Buzek, az EP elnöke vezeti az EP Elnökök Értekezletének delegációját; az Elnökök Értekezlete az EP egyik legfőbb politikai szerve, feladatai közé tartozik az Unió többi...Hiányos a magánnyugdíjkassza?
Selmeczi Gabriella keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a sajtóban is publikált független szakértői elemzések...
A Mal szerint nem terheli őket jogi felelősség
A Salamonné Piltz Judit vezette tárgyalás első napján Hidasi Gábor felperesi ügyvéd ismertette a keresetet, amelyben arra kérték a bíróságot, hogy ítéljenek meg a felperesnek 19 millió 327 ezer forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést. A kereset szerint az október 4-én bekövetkezett katasztrófa során Konkoly József háza és annak berendezése teljesen elpusztult, az épületet bontásra ítélték, a kár bekövetkezéséért pedig a Mal Zrt. felelős. Az ügyvéd úgy véli, a kártérítés jogalapját olyan közismert tények képezik, amelyeket a felperesnek felesleges bizonyítania.Az alperes jogi...MSZP: csak 4-6 ezer nő veheti igénybe a kedvezményt
Nemény András és Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselők keddi sajtótájékoztatójukon azt mondták, hogy a kormány által becsültnél jóval kevesebb nő tudja majd igénybe venni a lehetőséget. Úgy vélték: 24 ezer helyett 4-6 ezer nő tud majd így elmenni nyugdíjba jövőre.A képviselők kifogásolták, hogy a kormány a nyugdíjjárulék megemelésével 35-40 milliárd forintot szed be e célra, miközben becslések szerint az intézkedés csak 6-8 milliárd forintba kerül. Hozzátették: számon fogják kérni, hogy valóban erre fordítja-e a pénzt a kabinet.Nemény András úgy látja, a Fidesz...Plusz négymilliárd forint az ügyészségnek
A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter előadásában kifejtette: a jövő évi költségvetésben - "hosszú évek hanyatló periódusa után" - mind az ügyészség, mind a bíróságok büdzséje növekedni fog. Az ügyészségnek az előző évekhez képest körülbelül hárommilliárd forinttal emelkedik majd a költségvetése, továbbá kap egy plusz egymilliárd forintos "korrupcióellenes csomagot" is, amely 55 új munkatárs felvételét teszi lehetővé, és így - reményeik szerint - az ügyészség létrehoz egy a korrupcióval kiemelten foglalkozó munkacsoportot - mondta...Rendben zajlott az őszi...
A 13. vizsgaidőszakban az érettségizők együttesen 19.421 - 16.531 közép- és 2.890 emelt szintű - vizsgát tettek le, továbbá vizsgáikhoz 19.553, már előzőleg megszerzett vizsgaeredmény...220 forint közelében a...
A délelőtti eladói nyomás délhez közeledve valamelyest enyhült, az euró 1,2980-ról 1,3040-ig vissza tudott kapaszkodni a dollárral szemben, és a svájci frankkal szemben is kissé...Századvég: változatlan...
Az MTI-hez kedden eljuttatott kutatási összegzés szerint az elmúlt húsz évben a Fidesz-KDNP az egyetlen olyan pártszövetség, amely kimagasló társadalmi támogatottságát ilyen hosszú...A nők erőfeszítéseit...
Réthelyi Miklós közölte, legalább 32 év munkaviszonyt is elegendő igazolni, ha a 40 évhez hiányzó időben az igénylő gyermeknevelés miatt volt távol a munkától.Hangsúlyozta: az öregségi...Külföldön rendel a...
Haag Éva (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a szekszárdi 6. számú körzet háziorvosa Svédországban vállalt munkát, helyettesítéséről ez év júliusa óta az...Egyre kevesebb magyart...
Nagyon magas, 45 százalék lett a politikától távolra kerülők aránya. A visszafogott közéleti érdeklődés másik mutatója, a választói aktivitási szint pedig nagyon mérsékelt, mindössze 41...Első lépés: hatósági földgázár
Az Országgyűlés 295 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyta jóvá a földgáz biztonsági készletezéséről, valamint a földgázellátásról szóló törvények Rogán Antal (Fidesz) által kezdeményezett módosítását. Az indítványt a kormánypártok mellett a Jobbik is támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte.A törvény az új földgáz-árszabályozás bevezetésének első lépése.A jövőben - a lakossági fogyasztókat jellemzően ellátó - egyetemes szolgáltatás esetében a hazai kitermelésű, valamint az import földgázforrások árát a Magyar Energia Hivatal javaslata alapján az energiapolitikáért felelős...A tulajdonosok szerint az MFB korábbi vezetése kisemmizte őket
Horváth László, az elmúlt nyolc év visszaéléseit vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke, aki egyébként a Heves megyei közgyűlést is vezeti, a lapnak megerősítette a vizsgálat tényét, de részleteket nem közölt. A Napi Gazdaság feltételezése szerint a vizsgálatot vélhetően felgyorsította az egykori tulajdonos, a HH Global Capital Partners magyarországi meghatalmazottjának az MFB jelenlegi vezérigazgatójához szeptember közepén keltezett levele, amelyben azt írja le, hogy az MFB korábbi vezetése kisemmizte az amerikai tulajdonosokat. A lap idéz a levélből: "gyanítható...Szétlopták az egykori orosz laktanyát
Az ellopott fém értéke ugyan csak 1-2 millió forint, de az okozott kár ennek sokszorosa, mert az objektum így már működésképtelen. A lap megemlíti, hogy mindössze egy biztonsági őr vigyázta a területet. Ugyanakkor emlékeztet Hende Csaba honvédelmi miniszter bejelentésére, miszerint a jövő évtől a biztonsági őrök helyett tartalékos katonák veszik át a katonai létesítmények őrző-védő feladatait.
« Előző
26973 | 27000 | 27027 | 27054 | 27081 | 27108 | 27135 | 27162 | 27189 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

