Első lépés: hatósági földgázár
2010. november 30. kedd 08:54
Az Országgyűlés 295 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyta jóvá a földgáz biztonsági készletezéséről, valamint a földgázellátásról szóló törvények Rogán Antal (Fidesz) által kezdeményezett módosítását. Az indítványt a kormánypártok mellett a Jobbik is támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte.
A törvény az új földgáz-árszabályozás bevezetésének első lépése.
A jövőben - a lakossági fogyasztókat jellemzően ellátó - egyetemes szolgáltatás esetében a hazai kitermelésű, valamint az import földgázforrások árát a Magyar Energia Hivatal javaslata alapján az energiapolitikáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.
Az indoklás szerint ezzel biztosítható, hogy az egyetemes szolgáltatásban részesülő - a fogyasztási jellemzőikből fakadóan alacsonyabb alkupozícióval rendelkező - kisfogyasztók díjaiban is megjelenhessen a nyugat-európai gázpiacok alacsonyabb árainak kedvező hatása.
A szabályok szerint a földgáz-nagykereskedőnek és az egyetemes szolgáltatónak három napja lesz a törvény hatályba lépését követően, hogy módosítsák a köztük meglévő szerződést. A törvény rögzíti azt is, hogy "az egyes ágazatokat terhelő (...) különadót sem az egyetemes szolgáltatók, sem a földgázkereskedők nem háríthatják át a fogyasztókra".
A biztonsági készlet mértékét a miniszter minden év január 15-ig rendeletben határozza meg. A beszerzés és értékesítés a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) feladata, mennyiségét és ütemezését miniszteri rendelet szabályozza. Értékesítés esetén a miniszter határozza meg a módot, a mennyiséget és az értéket is, amely árnál olcsóbban nem lehet eladni. A készletértékesítést követő szabad kapacitásokat a szövetség értékesíti. A készlet mennyiségének csökkentése mérsékelheti a fogyasztói árat - olvasható az indoklásban.
A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek Rogán Antal, a parlament házszabálytól való eltéréssel tárgyalta, azaz egy nap alatt, hétfőn lefolytatta a vitáját és el is fogadta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

