Kinevezte helyetteseit az MTV vezetője
2010. november 29. hétfő 17:40
Dobos Menyhért eddigi műsorigazgató szolgáltatási vezérigazgató-helyettesként, Adamik Ágnes, a Digitális MTV Igazgatóság igazgatója gazdasági vezérigazgató-helyettesként dolgozik tovább. Dobos Menyhért a műsorokért felel, Adamik Ágnes új feladata mellett továbbra is felügyeli a digitális igazgatóság napi munkáját.
Medveczky Balázs vezérigazgató arra számít, hogy két helyettese mindent megtesz azért, hogy versenyképessé és meghatározó médiummá tegye az MTV-t a hazai médiatérképen - áll a dokumentumban.
Dobos Menyhért a Híradásipari Technikum elvégzése után az MTV-ben helyezkedett el kép- és hangtechnikusként. A Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán megszerzett diplomája után az MTV ügyfélkapcsolati osztályának vezetője lett.
Később a szervezeti kapcsolatok főosztályvezetője, majd az alelnöki, illetve az elnöki kabinet vezetője lett. A köztelevízió Közéleti Főszerkesztőségének, vagyis a Közéleti, a Vallási és Egyházi, a Kisebbségi és a Határon túli Műsorok szerkesztőségének munkáját 2003-tól 2010. június 6-ig irányította. Június 7-től az m1 és m2 műsorigazgatója, az MTV programtanácsának tagja.
Adamik Ágnes a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett rendszerszervező üzemgazdászként és folytatott gyártásvezetői, okleveles könyvvizsgálói és MBA gazdasági elemzői tanulmányokat. Pályáját 1984-ben felvételvezetőként kezdte az MTV-ben, majd gyártásvezetőként, főgyártásvezetőként, később gyártási és gazdasági, valamint főszerkesztőség-vezetői beosztásban dolgozott. 2007-től a köztelevízió telephelyváltásáért volt felelős. 2009 októberétől vezeti a Digitális MTV Igazgatóságot - zárul az MTV közleménye.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

