Reggeli lapszemle: Újra Biszku-ügy
2010. december 01. szerda 07:44
Magyar Nemzet: Felterjesztették kedden a Legfőbb Ügyészséghez Biszku Béla ügyét - mondta el Skoda Gabriella a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek.
A lap a szerdai számában felidézi: a főügyészség október végén elutasította a feljelentést, mert szerinte Biszku Béla nem követte el az el nem évülő emberiesség elleni bűncselekményt.
A Biszku Béla elleni eljárást október 21-én Gellért Ádám kezdeményezte. A Magyar Nemzet idézi a jogi tanácsadó beadványát, ami szerint a Kádár-rendszer belügyminisztere, az állampárt Politikai Bizottságának tagja felelőssé tehető azért, hogy Maléter Pált, Szilágyi Józsefet, Gimes Miklós és Nagy Imrét 1958 nyarán koncepciós eljárásban halálra ítélték, majd kivégezték.
A feljelentő november 16-án panasszal élt a döntés ellen, és azt kérte a Legfőbb Ügyészségtől, hogy helyezzék hatályon kívül a főügyészség szerinte megalapozatlan határozatát, és rendeljék el a nyomozást.
Népszava: Üres címlappal tiltakozik a média törvényjavaslat ellen az Élet és Irodalom (ÉS), valamint a Magyar Narancs - írja a Népszava.
A napilap szerdai számában az olvasható: "A hetilapok akciójával egyetért a Népszava is, ennek pénteki lapszámunkban nyoma is lesz".
A 168 Óra címlapját Szalai Annamária portréja és a "Kedves médiahatalom!" szalagcím foglalja majd el - tájékoztatta a lapot Mester Ákos főszerkesztő.
Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője szerint a tervezet újságíró-, nyilvánosság- és szakmaellenes,
célja pedig a sajtó kontrolltevékenységének kiiktatása. A főszerkesztő a lapnak azt nyilatkozta: "ez a kormány szeret fenyegetni - csak így értelmezhető az egész kiterjesztett jogkörű médiahatóság létrehozása, tevékenysége, a kialakuló szabályozás".
Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője elfogadhatatlannak nevezte a "sajtóbíróság"
létrehozását. Hozzátette: a média ilyen jellegű tiltakozása nem öncélú, hiszen a sajtószabadság van veszélyben. A javaslatban szereplő, a hetilapokra kiróható, 10 milliós összegű bírságot komoly fenyegetésnek nevezte, de kiemelte, hogy még rosszabb az a tervezett szankció, hogy egy adott sajtóorgánum megszüntethető nyilvántartási számának visszavonásával. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a tervezet a médiahatóság kizárólagos jogkörébe helyez minden kontrollt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

