Németh Zsolt váltja Martonyit a külügy élén?

A napilap információja szerint a váltás egy korábbi megegyezés része, Martonyi János a magánszférába vonul vissza.Németh Zsolt a napokban Amerikában járt. New Yorkban és Washingtonban tárgyalt, többek között olyan fajsúlyos partnerekkel, akik egy szokásos államtitkári látogatás programjában nem szerepelnek.

Reggeli lapszemle: Polt: az áldozatnak is vannak emberi jogai

Magyar Nemzet: Nemcsak a gyanúsítottnak, a vádlottnak vannak emberi jogai, hanem a sértettnek, az áldozatnak is - mondta Polt Péter újonnan megválasztott legfőbb ügyész a Magyar Nemzet szerdai számában közölt rövid interjúban. Polt Péter úgy látja, hogy a mostani alkotmánymódosítással - a legfőbb ügyész nem interpellálható - és az ügyészségi szolgálati törvény megváltoztatásával befejeződött az ügyészség alkotmányos státusának meghatározása.Az ügyészi munkában nincs helye a politikának - mondta a lapnak adott interjújában a legfőbb ügyész. Az uniós elnökség idején az ügyészség a...

Az elit egy része nem gondolja, hogy elit

A gazdasági és a kulturális elitnek az identitása sokkal erősebb mint a politikaié. A politikai elit mutatkozott a leggyengébb pozíciójúnak; változékony, nagyon individuális, "és még nem is gondolja saját magát elitnek" - mondta Kovách Imre, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese a kutatást bemutató, Magyarországi elitek - kisebbségi magyar elitek címmel megrendezett konferencián.Kovách Imre, aki egyik vezetője volt a kutatásnak, közölte: az elit törekvései, érdekei, értékei következtében sokkal inkább elitista, mint részvételi demokrácia...

Nyilvános lesz a cégtulajok...

Répássy Róbert, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára a javaslat expozéjában hangsúlyozta: a kormány fontos célja, hogy a vállalkozásokat és a magánszemélyeket érintő...

Fiatalkorú bűnöző is mehet...

A kormánypárt szerint a szocialisták az elmúlt nyolc évben tudatosan tették tönkre a közbiztonságot, így az országban sajnálatos módon elszaporodtak a kiskorúak által elkövetett...

Lopjon szabadon, vagy sem?

Lopjon szabadon, vagy sem? Az ombudsman közölte: a fiatalkorúak szabálysértési őrizetbe vételének és elzárásának törvényben biztosított lehetősége...

Rövidhír: GYES - újra három...

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításának...

Kevésbé tévé-idióták a...

Kevésbé tévé-idióták a gyerekeink A negyedik alkalommal végzett vizsgálat eredményei szerint jelenleg kevéssel a nemzetközi átlag feletti a magyar tanulók...

Nem léphetnek át önkéntes...

Ezt a javaslatot - mivel még az előtt született, hogy a kormány benyújtotta volna a maga törvényjavaslatát a magán-nyugdíjpénztári megtakarításoknak az állami nyugdíjpénztárba történő...

Elfogadták a költségvetés főösszegeit

A bevételi főösszeg 13.079 milliárd forint helyett 13.151 milliárd lett. A kiadási főösszeg 13.767 milliárd helyett 13.838 milliárd forintra emelkedett. A hiány 688,7 millió forintról 687,3 millió forintra csökkent. Az általános tartalék helyébe lépő "rendkívüli kormányzati intézkedésekre" szánt 90 milliárdos összeg nem változott. A bizottság 21 igennel, 3 szocialista képviselő nem szavazatával, illetve Veres János (MSZP) tartózkodásával fogadta el a számokat.A bizottság ülésén Nyikos László (Jobbik) elnök vetette fel, hogy a főösszegek mellől hiányzik az általános...

Csütörtökön évszakot vált az időjárás

A szakember közlése szerint csütörtökig enyhe idő lesz az egész országban; a déli részeken akár 16-17 Celsius-fok is lehet. Csütörtökön azonban nyugat felől a Kárpát-medencét egy "markáns hidegfront" éri el, amely jelentős lehűléssel, esővel, havazással és viharos erejű széllel jár majd. A középső és a dunántúli országrészben akár óránkénti 70-100 kilométeres széllökések is lehetnek. A hőmérséklet délutánra átlagosan mínusz 1 és plusz 6 fok közé hűl le, este pedig gyenge fagy is valószínű - fűzte hozzá.A hidegfront péntekre elhagyja az országot, de a szél erős marad és...

Az MSZP szerint a Jobbik és az LMP lepaktált a Fidesszel

Török Zsolt, az MSZP szóvivője keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a történtek "azt látszanak bizonyítani, hogy őfelsége ellenzékei mégis kedvesek őfelsége számára".A szóvivő véleménye szerint ezzel az LMP és a Jobbik hitelessége megkérdőjeleződik, és az igazi ellensúly az MSZP maradt.Úgy fogalmazott: az MSZP sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormánytöbbség ugyanakkor nem szavazta meg azokat a szocialista költségvetési módosító indítványokat, amelyeket eredetileg még a Fidesz nyújtott be tavaly, illetve 2008-ban ellenzéki pártként. Példaként egyebek mellett...

WikiLeaks: A Jobbik...

A politikus a rendőrség Teve utcai székháza előtt újságíróknak azt mondta: a nyomozóhatóság dolga kideríteni, hogy milyen amerikai diplomaták hogyan vettek részt ebben a kémtevékenységben...

Garantálnák az egyéni...

A Háznak kedden benyújtott tervezet elfogadásával az Országgyűlés a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagsággal rendelkező mintegy 3 millió ember eddigi befizetéseinek jövőbeni biztonsága...

"A költségvetés a...

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben, a 2011. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról szóló szavazást megelőzően azt mondta: a jövő évi büdzsé...

271:91 - Polt Péter a...

A képviselők az estébe nyúló titkos szavazáson 271 igen és 91 nem ellenében, 3 érvénytelen voks mellett választották meg Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte...

Spiró a rossz minőségű...

Az író a Messiások című regényéért a napokban vette át az egyik legjelentősebb lengyel irodalmi elismerést, az Angelus-díjat.Spiró György véleménye szerint a magyar nacionalizmus azért...

Reggeli lapszemle:...

Magyar Nemzet: Bolondok Haza címmel összművészeti fesztivált és egész éjszakán át tartó zenés-táncos partit rendeztek a néhány éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet...

Alkotmány: a magzati élet - emberi élet

 A kisebbik kormánypárt sajtóirodája az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva idézte az alkotmány-előkészítő eseti bizottság alkotmányos alapértékek munkacsoportja anyagát. Az anyag készítői különösen fontos, alapvető kérdésnek tartották az emberi élet legteljesebb védelmét; az ember fogalmát, "fogantatástól halálig" meghatározással vennék fel.A részkoncepciót októberben az MTI akkori információi szerint ellenszavazat nélkül hagyták jóvá, az LMP-s Schiffer András tartózkodott, a szocialista Hiller István pedig nem volt jelen az elfogadásnál.A KDNP...

Rendkívüli belvízre kell számítani idén

Időszakosan enyhít a helyzeten a hétvégi lehűlés, így az elöntések nagy része le fog fagyni, de mivel a talajok már teljesen telítettek, az elkövetkező időszakban is minden további csapadék ott marad majd a területen.Az OMIT közleménye szerint a következő két napban a lehulló csapadék mennyisége a Felső-Duna vízgyűjtőjén eléri a 15-25 millimétert. Ugyanennyi várható a Zagyvától a Hernádig terjedő északi, illetve a Szamostól a Körösökig terjedő keleti vízgyűjtőkön is. Az előrejelzések szerint a legtöbb eső a Felső-Tisza és a Bodrog környékén várható. A felmelegedés miatt várható,...

Várhatóan egykamarás marad a magyar Országgyűlés

Gulyás Gergely újságíróknak úgy nyilatkozott: az egy- vagy kétkamarás parlament alternatívaként szerepel a tervezetben, erről az alkotmány-előkészítő bizottság a jövő héten dönt. Leszögezte: a bizottságban jelentős többségben vannak azok, akik az egykamarás parlament mellett teszik le a voksukat. Szerinte a koncepció végleges változatában már csak ez a marad benne.A fideszes politikus az alkotmánymódosítás jövőbeli módjáról azt mondta, még nincs végleges álláspont.Személyese véleményét hangsúlyozva kiemelte: nem tartaná szerencsésnek, ha a szabályok annyira rugalmatlanná válnak,...