Alkotmány: a magzati élet - emberi élet
2010. december 06. hétfő 21:25
A kisebbik kormánypárt sajtóirodája az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva idézte az alkotmány-előkészítő eseti bizottság alkotmányos alapértékek munkacsoportja anyagát. Az anyag készítői különösen fontos, alapvető kérdésnek tartották az emberi élet legteljesebb védelmét; az
ember fogalmát, "fogantatástól halálig" meghatározással vennék fel.
A részkoncepciót októberben az MTI akkori információi szerint ellenszavazat nélkül hagyták jóvá, az LMP-s Schiffer András tartózkodott, a szocialista Hiller István pedig nem volt jelen az elfogadásnál.
A KDNP sajtóirodája kiemelte: az alkotmányban történő, a magzat védelmét célzó megfogalmazás nyilvánvalóan nem zárja ki feltétlenül az abortuszt. Ezt a kérdést Magyarországon a magzatvédelmi törvény szabályozza, ami nem ugyanaz, mint az alkotmány - hangsúlyozták.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja a Baloldali Feminista Hálózat tagjaival és Szanyi Tibor országgyűlési képviselővel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz alkotmánykoncepciójából pontosan nem derül ki, hogy szándékuk szerint van-e különbség a magzati élethez való jog és a megszületett emberi élethez való jog között. Hozzátette: KDNP-s politikusok nyilatkozataiból viszont arra lehet következtetni, hogy a kettő közé egyenlőségjelet kívánnak tenni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

