Reggeli lapszemle: "Bolondok, haza!"
2010. december 07. kedd 07:46
Magyar Nemzet: Bolondok Haza címmel összművészeti fesztivált és egész éjszakán át tartó zenés-táncos partit rendeztek a néhány éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épületében. A szakma fölháborodott és tiltakozik, az egészségügyi államtitkárság vizsgálódik.
A Bolondok Haza elnevezésű rendezvényt a Facebook közösségi oldalon hirdették meg a szervezők november 26-27-re. Körülbelül tízezer embernek küldtek meghívót az interneten, közülük csaknem ezren jeleztek vissza, hogy elmennek. Napközben a programok ingyenesek voltak, az esti partibelépő pedig 1500 forintba került. „Mióta világ a világ, az igazán nagy művészeket saját koruk nem értette meg, s az igazi elismerést csak az évek múlása hozta el számukra. Sok esetben egyszerűen bolondnak titulálták őket. Az esemény célja, hogy MOST adjon szabad teret a kortárs művészeknek, a bolondságnak úgy, hogy a művészetükön keresztül bemutatott alkotás ne csak egy távoli színpadi kép legyen, hanem egy interaktív közeg, ahol minden résztvevő megtalálja az önmagában lakozó művészt. Mi lehetne jobb helyszín ehhez, mint maga a »Bolondok Háza«? Csatlakozzatok hozzánk Ti is! Bolondok Haza!" - olvasható a beharangozó a Facebookon.
Magyar Hírlap: Kórházi trükkök tucatjával találkozhattak a fiatal orvosok a gyakornoki helyekre jelentkezések során, így a meghirdetett 800 rezidensi (szakvizsga előtti orvos) hely fele üresen maradt - írja keddi számában a Magyar Hírlap.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke a lapnak már korábban arról számolt be, hogy több kórház azzal tetézte a bajt, hogy nem igényelte a hiányszakmákra jelentkező orvosok bérét 50 százalékkal növelő többletforrást, mert el akarta kerülni a dolgozók közötti bérfeszültséget.
Az MRSZ információja szerint a frissen végzett orvosok ötven százaléka zömmel már külföldre távozott, vagy az fontolgatja. Üresen maradtak sztárszakmának számító helyek is, és nem sikerült maradéktalanul feltölteni a háziorvosi keretet sem.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Természetközeli élménypark vár...

