Elfogadták a költségvetés főösszegeit
2010. december 07. kedd 14:54
A bevételi főösszeg 13.079 milliárd forint helyett 13.151 milliárd lett. A kiadási főösszeg 13.767 milliárd helyett 13.838 milliárd forintra emelkedett. A hiány 688,7 millió forintról 687,3 millió forintra csökkent. Az általános tartalék helyébe lépő "rendkívüli kormányzati intézkedésekre" szánt 90 milliárdos összeg nem változott.
A bizottság 21 igennel, 3 szocialista képviselő nem szavazatával, illetve Veres János (MSZP) tartózkodásával fogadta el a számokat.
A bizottság ülésén Nyikos László (Jobbik) elnök vetette fel, hogy a főösszegek mellől hiányzik az általános tartalék, holott azt a házszabály szerint a bizottság terjeszti az Országgyűlés elé. A kormánypárti képviselők azzal érveltek, hogy a módosítás alatt álló államháztartási törvény az általános tartalékot átnevezi rendkívüli kormányzati intézkedésekre, így mire végszavazásra kerül a költségvetés, az elnevezés összhangban lesz a módosított törvénnyel.
A kormány képviselője úgy vélte, hogy az a korrekt megoldás, ha a főszámokat kiegészítik a tartalékkal, és ez így is került be a javaslatba.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Természetközeli élménypark vár...

