Geréb mellett emeltek szót a brit bábák
2010. november 24. szerda 21:30
A brit bábakollégium csatlakozik azokhoz, akik "mélyen elítélik azt, ahogyan Geréb Ágnessel bánnak, és követelik Geréb doktornő azonnali szabadon bocsátását és azt, hogy Magyarországon szabályozzák a bábák kórházon kívüli tevékenységét" - írták a közleményben, amelyben kitértek arra: Geréb Ágnes a nők érdekében próbál dolgozni, és ahogy a hatóságok bánnak vele, az a szervezet szerint átlépi az emberiesség határait.
"Letartóztatták, bebörtönözték és embertelenül bánnak vele. Mérhetetlenül igazságtalan, hogy egy nővel így bánjanak - kéz- és lábbilincsbe verjék és családját a lehető legrövidebb ideig láthatja - immár 49 napja" - tették hozzá.
Úgy vélik, minden nő joga megválasztani azt, hol és hogyan akar szülni. Álláspontjuk szerint egy európai szintű szabályozásnak kell legálissá tennie, hogy a szülésznők bárhol, a szülő nő által megválasztott helyen dolgozhassanak. A közlemény szerint a Királyi Bábakollégium Nagy-Britannia egyetlen olyan szakszervezete, amely bábákat képvisel.
Geréb Ágnes előzetes letartóztatását november 23-án hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság; a foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász január 8-ig marad előzetesben. Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsítják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...