Kolláth Györgynek újra van véleménye
2010. november 25. csütörtök 08:05
Kolláth György a Népszabadságnak azt mondta: a javaslatot az alkotmánybírák által alkalmazott szükségességi és arányossági teszt alapján lehet vizsgálni, ám egy ilyen lépést nem lehet sem elkerülhetetlennek, sem arányosnak minősíteni.
Az alkotmányjogász szerint a gazdaság helyzete a magán-nyugdíjpénztári tagokkal szembeni súlyos diszkriminációt bizonyosan nem indokolja, s a foglalkoztatottak által választható nyugellátási formák (az állami alap és a magánpénztárak) efféle megkülönböztetése sem magyarázható.
Nincs olyan alkotmányos elv, amelyre ilyen intézkedést alapozni lehetne, ami szerinte nem más, mint büntetés: aki nem a kormány szándékai szerint cselekszik, az elveszíti a munkáltatói járulék alapján amúgy alanyi jogon járó nyugellátása nagyobb részét - mondta.
Kolláth György úgy látja, hogy a tulajdonhoz fűződő jogot nem iktatták ki az alaptörvényből, itt pedig egyfajta államosítási kísérlet folyik. Államosítani éppen lehetne - teszi hozzá -, de csak teljes és azonnali kártalanítás mellett, amelynek a várható hozamokra is ki kellene terjednie.
A Világgazdaságnak azt mondta: "a tegnapi bejelentés rendkívül szélsőséges, már nemcsak az eddig is gondokat okozó tulajdonjog aggályokat veti fel, hanem alanyi jogoktól fosztja meg a munkavállalók egy részét". Hozzátette: Magyarországon alanyi jognak minősül a nyugdíjellátás, ami bíróság előtt kikényszeríthető.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

