A többség szerint alkotmányozhatnak
2010. november 24. szerda 20:30
Míg júniusban a választópolgárok 67 százaléka tartotta szükségesnek egy új alkotmány elfogadását, az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint novemberre a támogatók aránya 55 százalékra csökkent. Az ellenzéki pártok szavazótáborai ebben a kérdésben nem kedvenc pártjukhoz húznak, hanem a többségi véleményhez.
A megkérdezettek 55 százaléka szerint szükség van új alaptörvényre, s csak minden harmadik véli feleslegesnek az alkotmányozást. A kormányzó pártok ebben az ügyben megtartották korábbi táborukat - a Fidesz-szimpatizánsok 65 százaléka ért egyet -, és nagy számú ellenzéki szavazó szimpátiájára is számíthatnak.
A Jobbik-tábor 69, az MSZP-szimpatizánsok 44 százaléka szerint szükség van új alkotmányra. Igaz, az új alkotmány kontúrjaiban már nem biztos, hogy egyetértenek. A status quo őrzését csak az LMP képviseli, s ebben támogatóinak 64 százaléka egyetért.
A választópolgárok 58 százaléka szerint a jelenlegi Országgyűlésnek van felhatalmazása az új alkotmány elfogadására. Miközben az ellenzéki pártok vitatják a parlament jogosultságát, szavazótáboruk támogatónak mutatkozik: az MSZP és a Jobbik táborának fele szerint a tavasszal megalakult Országgyűlés rendelkezik alkotmányozási felhatalmazással, és ezzel az LMP-tábor 62 százaléka is egyetért.
A Fidesz-szimpatizánsok 70 százaléka szerint is van felhatalmazása az Országgyűlésnek az új alkotmány elfogadására - olvasható a felmérésben.
A közvélemény-kutatást november 15. és 18. között készítette a Nézőpont Intézet, reprezentatív mintán, ezer ember telefonos megkérdezésével.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...