Kurucinfó: kártékony, romboló, magyarellenes?
2010. november 21. vasárnap 15:19
"A Nemzeti Szociáldemokraták hangsúlyozottan kiállnak a széles körű nemzeti összefogás, a párbeszéd, a társadalmi béke megteremtése mellett, ezért elítélnek minden olyan megnyilvánulást - balról vagy jobbról jövőt -, amely e kezdeményezés ellen hat. Undort kelt a jó érzésű emberekben - ha véletlenül a kurucinfóra kattintanak - az az alpári stílus, amit ez a bulvárinfó megenged magának.
Az önmagát legolvasottabb jobboldali hírportálnak kikiáltott kurucinfó a szenzációkeltés érdekében ocsmány, durva kifejezéseket használ, melyek sokkal inkább a balliberális politikusokra (Gyurcsány, Szanyi, Kuncze) és sajtóra jellemző, mintsem a nemzeti médiumokra. Néhány példa: idióta Orbán, nigger, szarházi, büdös cigány, vagy: Orbán és mások arcképével reklámozott lábtörlők, stb.
A sajtó- és szólásszabadság (sajnos) nem tiltja az ilyen közbeszédet, ám akik élnek ezzel a lehetőséggel nem véletlenül teszik. A kurucinfo beállt ebbe a sorba: eljátssza a nagy honvédőt, ám működése felettébb káros. Vannak, akiknek tetszik ez az ökölrázó stílus - a balliberális oldalt sem zavarja - mert cinkosa ennek a hírportálnak. Egyetértenek: oszd meg a magyarokat és uralkodj rajtuk - vallják! A Nemzeti Szociáldemokraták felszólítják a kurucinfót: vessen véget romboló tevékenységének, vagy fejezze be működését."
Kiadó: Nemzeti Szociáldemokraták - Szilvásy György
MTI/OS
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

