MSZP: Schmitt Pál hivatalosan is fegyverhordozó lett
2010. november 20. szombat 17:15
A köztársasági elnök eddigi gyakorlatához hűen a legcsekélyebb kritika nélkül elfogadta, és alá is írta az ország szabadságát veszélyeztető törvényeket: itt az idő kimondani, a köztársasági elnök végleg Orbán Viktor hű fegyverhordozója lett - írta az MSZP az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
Mint közölte, a párt sajnálattal értesült róla, hogy a köztársasági elnök "eddigi gyakorlatához hűen a legcsekélyebb kritika nélkül elfogadta, és természetesen alá is írta a kormánypártok, valamint Lázár János fideszes frakcióvezető úr által benyújtott, az ország szabadságát veszélyeztető törvényeket".
Ezek - írta az MSZP - az igazságtalan adórendszer bevezetéséről, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításáról, valamint az alkotmányellenesen kivetett különadóról szóltak.
Az ellenzéki párt szerint ezek az intézkedések illeszkednek "a Fidesz eddigi politikájába, a 14 havi nyugdíj államosításába, a nyugdíjrendszer felborításába, a jogállam lebontására tett kísérletezésbe".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

