Az MSZP feltételekkel támogatja a büdzsét
2010. november 21. vasárnap 13:17
Tukacs István, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, alapvető problémájuk a költségvetési javaslattal, hogy igazságtalan adórendszeren alapul és egyösszegű bevételekből, "einstandolásokból" finanszíroznának folyamatos kiadásokat.
Az MSZP javaslatát ismertetve a szocialista politikus elmondta, hogy kétkulcsos adórendszert vezetnének be, valamint különböző módon adóztatnák a munkát és a tőkét. Az így keletkező 730 milliárdos többlet biztosítaná, hogy ne kelljen járulékot emelni, sőt, 3 százalékos járulékcsökkentést tenne lehetővé, és nem kellene helytelen adózási technikával a munkahelyteremtést gátolni. E mellett a költségvetés általános tartalékát is megteremtenék 70 milliárd forinttal - közölte.
Az állami takarékosságról szólva Tukacs István azt mondta, 250 milliárd forintot lehetne megspórolni, amit a többi között munkahelymegőrzésre és foglalkoztatás-növelésre, 10 százalékos családi pótlék és plusz 1 százalékos - 4,8 százalékos - nyugdíjnövelésre, az egyösszegű segélyek emelésére, valamint a panelprogram folytatására fordítanák.
A javaslatot három csomagban már benyújtották a parlamentnek - közölte a képviselő.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

