Vizsgálja a Médiatanács a túl hangos reklámokat
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elindította első vizsgálatait a túlságosan hangos televíziós reklámok miatt. Egy szoftver segítségével szeptemberben öt csatornánál észleltek rendszeresen kritikus hangerőugrásokat, a testület ügyfélszolgálatához pedig több mint hetven panaszt érkezett idén. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény emlékeztet arra, hogy a médiatörvény szerint a reklámok hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél. Kiemelték, hogy a hatóság által használt Humanoid elnevezésű szoftver virtuális hangosságmérő műszereivel...
Szijjártó: nem csoda, hogy Gyurcsány megriadt a Balsai-jelentéstől
Szijjártó Péter szerint nem csoda, hogy riadalmat kelt Gyurcsány Ferencben Balsai István jelentése a 2006. október 23-i eseményekről, mert ez megerősíti azt a gyanút, amely szerint politikai utasításra vezényeltek rendőrtámadást a békés tüntetők ellen.A miniszterelnök szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében ezt arra reagálva közölte, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója „túlkapásokkal telinek" nevezte a 2006-os őszi rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízotti jelentést, és egyértelműnek tartotta az annak elkészítésében...MSZP: a kormány hagyjon fel a szabadságharccal
Az MSZP szerint az Orbán-kormány mindhárom fontos gazdaságpolitikai célkitűzése látványos kudarcba fulladt, hiszen a Fidesz hatalomra kerülése óta elmaradt az ígért radikális és azonnali adócsökkentés, a gyors gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság bővülése. Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a gazdaság alapvető problémájának nevezte, hogy a kormány eddigi intézkedései nyomán elveszett az országgal szembeni bizalom, aminek leglátványosabb mellékhatása a forint árfolyamának gyengesége. Az ellenzéki politikus azt követelte a...
A Tudomány Világfóruma...
Száznál több résztvevő országgal valódi világrendezvénynek ad otthont november 16. és 19. között Budapest, az immár ötödször...
Nincs telitalálat, már...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat)11 (tizenegy)40 (negyven)47...Mesterházy új szereposztást...
A szocialista párt elnöke a kongresszuson köszönetet mondott azoknak, akik a rendszerváltás óta az MSZP sikeréért dolgoztak....
Szijjártó: nincs valódi ok...
A magyar gazdaság teljesítménye, a kormány gazdaságpolitikája és a költségvetési számok világosan mutatják, hogy semmilyen valódi ok nincs Magyarország leminősítésére - közölte az MTI-vel...A PSZ átírná a köznevelési...
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a nemzeti köznevelési törvény tervezetének újragondolását szorgalmazza - mondta Galló...
Alapszabályreformról dönt...
Az MSZP alapszabályának átfogó módosításáról dönthet szombaton a szocialista párt kongresszusa. Előírhatják, hogy a pártelnöki, a képviselői és a miniszterelnök-jelölti posztért...Erősödött a forint árfolyama, 310 alatt az euró
Erősödött a forint péntek délután, az eurót 310 forint alatt jegyezték 16 óra után. A piacokat kedvező hírek mozgatták, az olasz parlament felsőháza megszavazta a következő két évre megszorításokat előirányzó költségvetési csomagot, Görögországban megalakult az új kormány, az Egyesült Államokban pedig öthónapos csúcsra emelkedett a fogyasztói bizalmat kifejező irányadó index. A forint valamennyi vezető devizával szemben erősödött délután. Az euró árfolyama 16 óra körül 310 forint alá süllyedt, röviddel 17 óra előtt 309,87 forinton jegyezték. Csütörtök délután 314,40...Kövér László: "a Fidesz az ország utolsó esélye"
Kövér László szerint a Fideszen kívül jelenleg nincs olyan politikai erő, amelyik képes lenne a válságot kezelni és ki tudná vezetni az országot a gödörből. -Bizonyára senki sem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc új csapata azokkal a régi szereplőkkel - amely az országot történelmének legmélyebb válságba taszította - képesek lesznek megoldani a problémát - jelentette ki az Országgyűlés elnöke egy pénteken megtartott nyíregyházi sajtóbeszélgetésen.A házelnök szerint a parlamentbe 2010-ben bejutott két új párt, az LMP és a Jobbik közül egyikben sem látható az a szellemi kapacitás és az...
Réthelyi megvédte a szocmunkásokat, A Máltai könyvet ad ki
A szociális munka az emberi jogok, a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség elveire épül, hatalmas társadalmi érték, amely az egyenlőség és az emberi méltóság tiszteletén alapul - jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten. - Az elesettek visszavezetése a társadalomba szakértelmet kívánó, hosszú feladat - mondta a tárcavezető a szociális munka napja alkalmából tartott rendezvényen.A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által A nyomorúság arcai címmel megrendezett szakmai napon Réthelyi Miklós hangsúlyozta, "összetett feladat vár a...
70 milliárd a pedagógus...
A tervezett bevezetés első évében, 2013-ban mintegy 70 milliárd, a következő évben 150 milliárd forint a pedagógus...
Orbán Viktor: "példátlanul...
"Példátlanul jó hírnek" nevezte csütörtökön Londonban Orbán Viktor, hogy az EU-bizottság aznapi előrejelzése szerint a jövő évi magyar államháztartási hiány a hazai össztermék 3...Gulyás: szándékos...
Rögzíthetik az emberiesség elleni bűncselekmények büntetési tételét az ilyen tettek elévülhetetlenségéről szóló törvényjavaslatban, az indítvány fideszes előterjesztője, Gulyás Gergely...94 pontból álló módosító...
Négy szakszervezeti konföderáció 94 pontból álló módosító csomagot küldött az országgyűlési képviselőknek a Munka törvénykönyvéhez kapcsolódóan, mert úgy vélik, hogy a tervezet jelenlegi...Plázastop lesz a jövő évtől...
Jövő januártól általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján....Hagyó "főgonoszként"...
Az Index.hu hírportál nyilvánosságra hozta Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes egyes rendőrségi...
Kövér: ha "lehámlanak" a viták, kirajzolódnak az alaptörvény értékei
Kövér László szerint már önmagában az új alaptörvény mellett szól az, hogy azt "minden kétséget kizáróan" legitim szereplők, a magyar Országgyűlés tagjai alkották meg több mint kétharmados többséggel, ellentétben az 1989-90-es alkotmányozás folyamatával, amely nélkülözte mind a politikai, mind a jogi értelemben vett legitimitást. A parlament elnöke ezt Ablonczy Bálint Az alkotmány nyomában című interjúkötetének szerdai budapesti bemutatóján mondta. Felidézte, hogy a rendszerváltás idején zajló alkotmányozás tárgyalóasztalának egyik oldalán egy olyan MSZMP ült, amelynek...
Balog Zoltán: a romastratégia hó végén a kormány asztalán lesz
November végén kerülhet a kormány elé a Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási és Roma Stratégia - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A stratégia társadalmi egyeztetése szerdán zárul, az ezen felmerült javaslatokat beépítik a végső változatba, a közigazgatási egyeztetés pedig most kezdődik - mondta Balog, Hozzátette, csak az utóbbi után tud beszámolni arról, hogy a stratégia megvalósításához mennyi pénzre lesz szükség. Lényegesnek nevezte, hogy a program minden területen...131 szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményt vesz át az állam
Az előzetes felmérések szerint az állam 19 megyében összesen 131 szociális, gyermek-, illetve ifjúságvédelmi feladatokat ellátó intézményt vesz át, és biztosítja ezekben a feladatellátást 2012. január 1-jétől - közölte a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerdán, a szociális munka napján Budapesten. Rétvári Bence a XI. kerületben rendezett tanácskozáson elmondta: a fővárosban csak egészségügyi intézményeket (13-at) vesz át az önkormányzattól az állam, ezen túlmenően egy zrt.-t, amely azok beszerzéseit végzi. A Fővárosi Önkormányzattól átveszik továbbá azokat az...
A rovat további témái
- Mégsem öngyilkos lett, hanem megölték a Véderő parancsnokát?
- Nőtt az üzemanyagok ára, új csúcson a gázolaj
- Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak volt iskolai vezetőket
- Intézménybezárásoktól tartanak a szocialisták
- Vágó Gábor: jégre teszik a vállalkozókat az eva megszüntetésével
- Szinte stagnál a forint árfolyama, 306, 80-on jegyzik az eurót
« Előző
23625 | 23652 | 23679 | 23706 | 23733 | 23760 | 23787 | 23814 | 23841 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

