A monetáris tanács 50 bázisponttal emelte az alapkamatot
A monetáris tanács keddi ülésén ötven bázisponttal 6,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Simor András a növekedési kilátások romlását nem kívánta számszerűsíteni, a 2012-es költségvetés tarthatóságáról pedig kijelentette: azt látja, hogy a kormány rendkívül elkötelezett a kitűzött hiánycél tartásában. A piac számított a kamatemelésre, az elemzők többsége ötven bázispontos szigorítást várt, de volt olyan is, aki kétszáz bázispontos emelést várt. A múlt héten még a megkérdezettek többsége a kamat tartását prognosztizálta, pénteken azonban Moody's megvonta...
Elfogadták az új mezőgazdasági kockázatkezelési törvényt
Az országgyűlési képviselők - hétfői ülésnapon - kétszázkilencvenhat igen szavazattal, harminchét nem ellenében elfogadták a Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által benyújtott, új kockázatkezelési rendszerről szóló törvényjavaslatot - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A szaktárca kiemelte: az előterjesztésre kizárólag a Jobbik frakciója, illetve két szocialista honatya, Puch László és Pál Tibor mondott nemet. A 2012. január elsején életbe lépő, a jelenleginél stabilabb, átláthatóbb, önfenntartó és öngondoskodásra ösztönző rendszer célja, hogy a...Rálőttek Gyöngyöspata jobbikos polgármesterére
Ismeretlenek rálőttek a Heves megyei Gyöngyöspata polgármesterére; az esetről maga Juhász Oszkár tett bejelentést hétfőn, nem sokkal éjfél előtt - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t. A faluvezető bejelentése szerint kétszer rálőttek, amikor hétfőn 23.30 perckor kilépett Gyöngyöspatán a polgármesteri hivatal ajtaján. A lövések a bejelentés szerint az épület mögötti udvarból érkeztek - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A bejelentést követően a rendőrök a helyszíni szemlét megkezdték, tanúkutatást végeztek, a vizsgálat jelenleg is...
Az idei infláció alatt...
A jövő évi - állami tulajdonban lévő közüzemi - ivóvíz- és csatornadíjak 4,2 százalékkal, az idei 4,5 százalékos infláció alatt nőnek - ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter...Nesze neked, bliccman: újít...
A jövőben elektronikusan rögzítik a kalauzok a bliccelő utasok adatait, ezzel hatékonyabban lehet az adatokat feldolgozni - közölte a MÁV-START Zrt. hétfőn. Tájékoztatásuk szerint...Schiffer a szocikkal együtt...
Schiffer András a jövőben nem vesz részt a választójogi törvényjavaslattal kapcsolatos bizottsági munkában. Az LMP politikusa parlamenti sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a hétfői...Debütáló albummal jön az...
Ezen a héten jelenik meg Kispál András új zenekara, a Velőrózsák debütáló albuma Hamburgerkovács címmel; a tavaly elbúcsúzott...
Ahogy nőtt a bizalom, úgy...
Erősödött hétfőn a forint részben a magyar-IMF együttműködés körvonalazódására adott piaci reakciónak, részben a jegybanki kamatemelési várakozásoknak köszönhetően. A forint erősödéséhez...Egyre elkeseredettebbek az...
A Magyar Rezidens Szövetség tisztában van az ország gazdasági helyzetével, ám, ha Magyarországon továbbra sem veszik elég komolyan az egészségügyi dolgozók felmondási akcióját, itthon is...Ennyit az ellenzékről: közel 60 százalékkal nyert a Fidesz
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a II. kerületben vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választást a helyi választási iroda előzetes, 98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint. A Fidesz-frakció dönthet majd arról, hogy az egyéni mandátumot szerző képviselő listás helyére kit küld az Országgyűlésbe. A főváros 2-es számú választókerületében a kormánypárti jelölt - ahogy a két héttel korábbi első fordulóban is - egyedül több szavazatot kapott, mint a másik négy jelölt összesen. Láng Zsolt a szavazatok mintegy 58,45 százalékát (9.637 voks) szerezte meg. A...Újabb csapás a dohányosokra: megtizedelnék az árusítóhelyeket
Jelentősen szigorítaná 2013-tól a dohány-kiskereskedelmet egy fideszes képviselői indítvány egyebek között azzal, hogy állami monopóliummá tenné, amelyet az illetékes miniszter koncessziós szerződés keretében átengedhet - írja a Magyar Nemzet online kiadása vasárnap, egy általa megismert, fideszes egyéni képviselői tervezetre hivatkozva, amelyet még nem nyújtottak be a parlamentnek. Azt egyelőre nem tudni, hogy az MNO által megszerzett tervezetet támogatja-e a kormánypárti többség - jegyzik meg. A javaslat szerint 2013. január 1-től a dohánytermékek kiskereskedelme állami...
A köd megmaradt, de tegnaphoz képest tisztult a pécsi levegő
Az ország minden területén javult vasárnapra a levegő minősége, az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) honlapja szerint már nincs olyan település ahol egészségtelen lenne a levegő, annak minősége vasárnapra a kifogásolt és elfogadható szintekre javult. Szombaton még három városban, Pécsen, Székesfehérváron és Várpalotán haladta meg a 75 mikrogrammot a szálló por köbméterenkénti koncentrációja, így ezeken a településeken minősült egészségtelennek a levegő. A héten Miskolcon, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Pécsen és Pest megye több nagyvárosában, így Százhalombattán,...Nem gyarapodott a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok:2 (kettő)6 (hat)34 (harmincnégy)35...Ismét egészségtelen...
Három városban egészségtelen a levegő az országban a szombati mérések szerint, de szmogriadó sehol nincs. Az Országos...
Az MSZP...
Nyílt holokauszttagadásként értékeli Steiner Pál (MSZP) a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás múlt csütörtöki parlamenti felszólalását, és azt sürgeti, hogy a legfőbb ügyész indítson...Erősödött délutánra a...
Erősödött pénteken délutánra a forint a reggeli mélyponthoz képest, az euró jegyzése a háromszáztizenhét forintos csúcs közeli szintről háromszáztizennégy forint közelébe...Orbán közgazdászokkal...
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken folytatja a tizenegy vezető közgazdásszal szeptemberben kezdett konzultációt, a találkozó...
Selmeczi: ha a Fideszen...
Selmeczi Gabriella pénteken kijelentette, a Fidesz-KDNP nem hagyja életbe lépni azt az MSZP által 1997-ben elfogadott törvényt, amely 2013-tól adókötelessé tenné az öregségi nyugdíjakat....Lázár: Mesterházy forduljon orvoshoz!
Lázár János szerint a szocialisták első emberének nem hozzá, hanem orvoshoz kellene fordulnia. "Úgy látom, hogy Mesterházy Attila képviselőtársam nem bírja a politikával járó feszültséget. Ezzel a problémájával azonban ne hozzám, hanem orvosához forduljon. Jó pihenést és jobbulást kívánok neki!" - írta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében.Lázár János így kommentálta azt, hogy Mesterházy Attila pénteki sajtótájékoztatóján a Moody's-leminősítés kapcsán felszólította őt: a "Fidesz-frakció konstruktív...Jövőre sem lesz általános béremelés az egészségügyben?
Valószínűleg a jövőre sem lesz általános béremelés az egészségügyi ágazatban - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter egy pénteki budapesti konferencián. A tárcavezető kifejtette: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy anyagiakban is könnyebbé tudják tenni az egészségügyi dolgozók munkáját. Ugyanakkor „sajnos egy általános béremelésre valószínűleg a jövő évben sem lesz lehetőség", de a pótlékok és az ügyeleti díj megemelésével szeretnének segítséget nyújtani az ágazatban dolgozóknak. A védőnők, szülésznők és gyermekápolók...
A Moody's csütörtök éjjel leminősítette Magyarországot
Megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású adósbesorolást a Moody's Investors Service. A hitelminősítő csütörtök éjjel Londonban közölte, hogy az eddigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Ba1"-re rontotta a magyar kormánykötvény-osztályzatot, és az új besorolásra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.Magyarország államadós-besorolása a másik két nagy hitelminősítőnél - Standard & Poor's, Fitch Ratings - továbbra is a befektetési ajánlású sávban, annak alsó szélén van, egyaránt "BBB mínusz"...A rovat további témái
- Mesterházy: a cigánykérdés nem jogvédelmi kérdés
- Gyengült a forint, Merkel ellenáll a közös eurókötvénynek
- Elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát, felturbózzák a határon túli közösségeket
- Orbán: történelmi siker a kettős állampolgárság
- A "Vízmű-ügyet" érintő törvénymódosításról egyeztetnek a Fidesz-frakcióban
- Kartellvizsgálat: Kósa Lajos nem érti a Bankszövetség álláspontját
« Előző
23544 | 23571 | 23598 | 23625 | 23652 | 23679 | 23706 | 23733 | 23760 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szupersztár lenne Fásy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

