Hoffmann: Orbán kiállt a köznevelési törvény mellett

Hoffmann: Orbán kiállt a köznevelési törvény mellett Orbán Viktor miniszterelnök kiállt a köznevelési törvényjavaslat mellett - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden újságírók előtt, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának ülése után, ahol - Lázár János Fidesz-frakcióvezető szavai szerint - a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről tárgyaltak. Hoffmann Rózsa szerint az államtitkárság álláspontja van többségben a frakción belül. Az oktatási államtitkár azt mondta a tanácskozáson után, hogy nem volt olyan távol egymástól a "két-három-négy-ötféle álláspont", de sok kérdés tisztázódott, így például...

Tizennyolc és negyven között újra hadkötelesek a magyar férfiak

Nyilvántartásba veszik újra a 18 és 40 év közötti férfiakat, ők veszélyhelyzetben ezentúl újra hadköteles állampolgároknak számítanak - döntött hétfőn este az országgyűlés. A gyakorlati hadkötelezettséget ugyan csak veszélyhelyzetben vezetik be, de a törvény indoklása szerint annak teljesítésére a katonai igazgatási szerveknek már békeidőben fel kell készülniük. Ennek érdekében minden, 18. életévét betöltött hadkötelest nyilvántartanak majd. A hadköteleseknek kötelező lesz megjelenniük a katonai alkalmassági vizsgálatokon is.

Jó a hangulat a piacon: öthetes csúcsára erősödött a forint

Öthetes csúcsára erősödött a forint hétfőn délután a bankközi devizapiacon, az eurót délután 299,40 forinton jegyezték, pénteken délután 302,49 forint volt. A kereskedők bizakodók egyrészt az euróválság megoldása körüli hírek, másrészt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti együttműködés miatt. A forint az euróval szemben öthetes csúcsra erősödött, utoljára október végén volt ennél erősebb szinten. A svájci frank 242,25 forint, míg pénteken 245,19 forint volt. A dollárt délután 222,17 forinton jegyezték, pénteken 224,44 forint volt. A japán jen árfolyama hétfőn...

Pécs város adóssága az...

A Magyar Progresszív Intézet közlése szerint Pécs is dobogós adósság ügyében, tanulmányuk szerint Szolnok és Kaposvár mellett a város adóssága a legnagyobb. Ugyanígy az egy főre...

Sarkalatos törvényben...

Az ország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvényben rögzítené a kormány, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben...

Díjakat osztott az MSZP:...

Díjakat osztott az MSZP: Az MSZP elnöke szerint ma nagy szükség van a művészek, az értelmiségiek bátor és őszinte kiállására. Mesterházy Attila a...

A magyar média állapotát...

Igazolták a nemzetközi sajtószabadság-szakértőknek a magyar médiaszabályozással kapcsolatos komoly aggodalmait azok a tárgyalások, amelyeket a múlt héten Magyarországon folytatott egy, a...

Hűtlen kezelés a vád a...

Hétfőn kezdődik Verók István VI. kerületi szocialista politikus és társainak büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB) egy Andrássy úti ingatlannal összefüggő százmilliós hűtlen kezelés...

Ötöse biztos nem volt, de...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok:9 (kilenc)18 (tizennyolc)45 (negyvenöt)57...

A liberálisok szónokoltak, a szakszervezetiek tüntettek

A liberálisok szónokoltak, a szakszervezetiek tüntettek A kormány tervezett intézkedéseit bírálták a felszólalók a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) által szervezett, a belvárosi Széchenyi téren, a Magyar Tudomány Akadémia (MTA) épülete előtt tartott, Kockán az életed! elnevezésű szombati demonstráción. A rendezvényen nem szakszervezeti vezetők, hanem közéleti szereplők szólaltak fel - az egykori SZDSZ holdudvarába tartozó személyiségek. A rendezvénye első szónoka, Tamás Gáspár Miklós volt szabaddemokrata parlamenti képviselő úgy fogalmazott, hogy a magyar szakszervezeti történelem egyik legsötétebb napja volt, amikor...

Tömeges intézménybezárások várhatók jövőre - az MSZP szerint

A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerint jövőre az önkormányzati szférában tömeges kórház- és iskolabezárásokra lehet számítani. Horváth Csaba szombati budapesti sajtótájékoztatóján a jövő évi költségvetést értékelve azt mondta: az eddig is csődközelben lévő önkormányzatok most valóban csődbe jutnak. A szocialista politikus szerint a 2012-es büdzsé miatt végveszélyben vannak az önkormányzatok. Horváth Csaba szerint a hazugságokra építő költségvetés helyett reális büdzsére lenne szükség, ehhez pedig tisztán kellene látni, így például az euróárfolyamot nem 268...

Lemond Bencsik államtitkár, de állítólag nem Lázár János miatt

Lemond Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára. A hírt maga Bencsik János erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben péntek kora este, miután az Indexen megjelent a lemondásáról szóló hír. Bencsik János azt írta: a hír részben igaz. "Miniszter Úr számára szóban jeleztem december 31.-i hatállyal történő távozási szándékomat. Az írásbeli lemondásom pedig Szent Borbála napján - a kinevezésemet is akkor kaptam - születhet meg, mert előtte még le kell vágni a disznót. A hír tehát idáig igaz, a többi merő találgatás, de erről majd a következő...

Megállapodtak az új Munka...

Megállapodtak az új Munka törvénykönyvéről, a SZEF bírálja azt A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, hogy a kormánnyal, a Munka...

Elhunyt a Munkácsy-díjas...

Hosszú betegség után, életének hatvankilencedik elhunyt Vilhelm Károly festőművész - tudatta a család pénteken. Utolsó kiállítása a PTE-n volt. A Munkácsy-díjas alkotót családja...

Orbán: újabb spekulációs...

A miniszterelnök szerint azért van szükség egy nemzeti növekedési tervre, mert annak megalkotása és végrehajtása nélkül recesszióba esne a magyar gazdaság; Orbán Viktor ezt pénteken...

Pécsi tag a Dohányipari...

Megalakult a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) csütörtökön Budapesten - közölte a szervezet, megalakulását követően az MTI-vel. A szövetség alapításában a BAT Pécsi...

Vakvágányon a Népszava: jár...

A gyermek gondozása érdekében járó fizetés nélküli szabadságot a gyermek tíz éves koráig továbbra is igénybe lehet majd venni, és ugyaneddig jár a gyermekgondozási segély is a Munka...

A Népszabadság kisebbségi...

Valóban folytat tárgyalásokat a Ringier Kiadó a Szabad Sajtó Alapítvánnyal a Népszabadság Zrt. 27 százalékos tulajdonrészének megvételéről - mondta az MTI-nek a kiadó kft. ügyvezető...

Új balatoni horgászrend: prioritást kap a süllő védelme

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. új horgászrendet vezet be jövőre, amelyben prioritást kap a süllő védelme, áprilisban ismét bevezetik a nyíltvízi horgászatban az általános fogási tilalmat, a téli időszakban tilos lesz a halradar használata és a nyíltvízi éjszakai horgászat, továbbá vissza kívánják szorítani a megélhetési horgászatot - mondta Füstös Gábor vezérigazgató. "Logikáját és jellegét tekintve teljesen új horgászrend született a Balatonon, amely igyekszik az orvhorgászok számára kibúvókat jelentő kiskapukat bezárni úgy, hogy a tisztességes horgászokat kevésbé...

Hoppá: most az ellenzék szívatja a Fideszt a parlamentben

Hoppá: most az ellenzék szívatja a Fideszt a parlamentben A hétfői ülésnaphoz hasonlóan a szerdára tervezett napirend megtárgyalásával sem végzett az Országgyűlés a következő ülésnap tervezett kezdetéig: csütörtök reggel 8 órakor még három szerdai napirend tárgyalása is hátra volt. A parlament szerdai ülésnapja reggel 8 órakor kezdődött. A napirend akkor "csúszott meg", amikor az ellenzéki képviselők a délután negyed négykor kezdődött - az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló - általános vitát csaknem 12 órásra nyújtották és csak hajnali negyed 4-kor sikerült azt lezárni. Ezt követően a megváltozott...

Schiffer: az LMP jövőre népszavazáson kéri az emberek véleményét

Schiffer: az LMP jövőre népszavazáson kéri az emberek véleményét Az LMP jövőre népszavazáson fogja az emberek véleményét kérni és egyben megvédeni a nyugdíjakat s azokat, akiket a Fidesz-kormány ki akar semmizni - mondta Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján. - Nem engedjük, hogy azokat az embereket, akik öt-tíz éve a törvényesen megszerzett nyugdíjukat élvezik, létbizonytalanságba taszítsák - tette hozzá.  - Megkérdezzük, mit gondolnak, adtak-e mandátumot a Fidesznek 2010-ben arra, hogy a nyugellátást megvonják, csökkentsék, avagy "visszazavarják" az embereket a munkaerőpiacra -...