Jávorék törvényjavaslatot készítettek a közösségi közlekedés helyzetének javítására

Az LMP a közösségi közlekedés tarthatatlan helyzetének rendezése, a környezetállapot és a közutak biztonságának növelése érdekében önálló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az árkiegészítések rendezésére; a cél az, hogy a közlekedési vállalatoknak ténylegesen megtérítsék az állam által kötelezően előírt kedvezményeket. Jávor Benedek, a párt országgyűlési képviselője, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, hogy az önálló törvényjavaslat mellett a költségvetési törvényhez is módosító indítványt...

Szanyi Tibor: nem hullatunk krokodilkönnyeket banki jajveszékelésnél

Szanyi Tibor: nem hullatunk krokodilkönnyeket banki jajveszékelésnél Az MSZP szerint a kormány csak látszólag akar tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valódi tárgyalásokra még nincsen kész.  Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, akkor lenne a kormány jó tárgyalási pozícióban, ha helyreállítaná a kormány hitelességét, illetve lépéseket tenne a pénzügyi és bankszektor stabilizálására. Hozzátette ugyanakkor, hogy az MSZP nem fog "krokodilkönnyeket hullatni semmilyen banki jajveszékelés kapcsán". A szocialista politikus közlése szerint a 2010-ben meghirdetett, elsősorban a...

Lázár nem tököl: azt javasolja, 750 ezret keressen egy képviselő

Benyújtotta a parlamentnek péntek este az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János indítványa szerint a képviselők a helyettes államtitkárok illetményével azonos - jelenleg csaknem bruttó 750 ezer forint összegű - tiszteletdíjra lesznek jogosultak 2012. szeptember 1-jétől. Az ülésszakonként ötnél több bizottsági ülést kihagyó képviselők tiszteletdíját csökkentenék. Lázár János azt kezdeményezi, hogy a parlamenti frakciók vezetői legfeljebb miniszteri, a frakcióvezető-helyettesek pedig maximum államtitkári fizetést...

Mesterházy: hiteles...

Mesterházy: hiteles fideszes váltsa Orbánt és Matolcsyt! A kormány "nem ortodox" gazdaságpolitikájának bukásával a miniszterelnök hitelessége elfogyott, ezért Orbán Viktor a...

Vona Gábor szerint a...

A Jobbik elnöke szerint a kormány azzal, hogy "visszakuncsorgott az IMF-hez" tulajdonképpen megbukott, le kellene mondania és új választásokat kellene tartani - jelentette ki...

Orbán: módosulhat a...

A német gazdaság jövő évi növekedési kilátásának meghatározását követően elképzelhető, hogy a most 1,5 százalékra tervezett magyar növekedési előrejelzést lejjebb viszi a kormány -...

Az új IMF megállapodás...

Az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány csütörtökön megkezdte a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutalappal....

Pécs városa a legnagyobb...

A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint egy év alatt több mint 16 százalékkal nőtt az önkormányzatok adóssága; a legkevesebb tartozást a XIII. kerület halmozta fel, a legnagyobb...

Módosíthatják a...

Módosíthatják a felsőoktatási törvényjavaslatot: Orbán a hallgatókkal tárgyal Orbán Viktor kormányfő pénteken megbeszélést folytat Nagy Dáviddal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának...

Gyurcsány pártja legalizáltatná a hálapénzt

A hálapénz legalizálására adna lehetőséget az új munka törvénykönyve a Demokratikus Koalíció szerint. Szűcs Erika független képviselő a Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek címzett, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott írásbeli kérdésében arra hívja fel a figyelmet: a kormány indítványa szerint a munkáltató előzetesen hozzájárulhatna ahhoz, hogy a munkavállalók harmadik féltől külön fizetséget fogadjanak el.  A törvényjavaslat indoklása szerint ezzel a megfogalmazással a borravaló, illetve a hálapénz elfogadásának tilalmát mondanák ki azzal, hogy a tilalom alól a...

Vona Gábor szerint a kormány alkalmatlan, ide Horthy kellene

Vona Gábor szerint a kormány alkalmatlan, ide Horthy kellene A Jobbik elnöke szerint a világban, Európában és Magyarországon zajló folyamatoknak "csúnya vége lesz", amely ellen a kormány nem tudja megvédeni az embereket. A Jobbiknak ezért hamarosan Horthy Miklóshoz hasonlóan minden településre be kell vonulnia, és meg kell majd védenie az embereket - jelentette ki Vona Gábor szerdán este a Horthy Miklós budapesti bevonulásának évfordulóján tartott megemlékezésen. Az ellenzéki pártelnök kiemelte: ha a magyar államadósságot és a magyar emberek saját adósságait összeadjuk, akkor Magyarország "nincs messze"...

Domonkos László: jelentősen nőtt a középszintű önkormányzatok adóssága

Jelentősen nőtt a középszintű önkormányzatok, vagyis a megyék, megyei jogú városok valamint Budapest adóssága az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2007-2010-es időszakra vonatkozó vizsgálatai szerint - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Mint az ÁSZ elnöke közölte, a középszintű önkormányzatoknak ez az eddigi legteljesebb pénzügyi-számviteli ellenőrzése. Tájékoztatása szerint az európai uniós források felhasználására a 2007-ben indult Új Magyarország Terv előtt és a terv elindítását követően sem tették meg a szükséges intézkedéseket állami, illetve...

A szálló por miatt nem...

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) és az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) szerdán közzétett, közös felhívásában azt ajánlja, hogy ne sportoljanak a szabadban azokon a...

Pécsi cégek is szerepelnek...

A feketelista.hu összesítése szerint 458 cégnek van egyenként 100 millió forintnál nagyobb adóhiánya, huszoneggyel kevesebbnek, mint egy évvel ezelőtt. Az adófizetési morál egy év alatt...

Szili szerint ezer sebből...

Szili szerint ezer sebből vérzik a munkatörvényről szóló javasat Szili Katalin független országgyűlési képviselő szerint ezer sebből vérzik a munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat,...

Gyurcsány: Orbán saját...

Gyurcsány: Orbán saját alkotmányával csukatja be magát? Az államadósság legyőzheti Orbánt - írja a volt kormányfő új Facebook-bejegyzésében. Gyurcsány ezt azzal magyarázza, hogy a...

Páva Zsoltnak is tetszettek...

Jövőre is támogatja a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) a kulturális kormányzat - állapodott meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter keddi budapesti találkozóján a POSZT...

Betelt a keret: 524...

Betelt a keret: 524 rezidens az ösztöndíjprogramban Betelt a keret a rezidenseknek meghirdetett ösztöndíjprogramban, amelynek résztvevői a szakorvosképzésük ideje alatt bizonyos...

Filmbe illő eset: menekülő bandát üldöznek a zsaruk

Egy tanyafeltörésből menekülő pécsi férfit már elfogtak, három gyanúsítottat még üldöznek Bács-Kiskun megyében. Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság délután két óra körül kapta a jelzést, hogy a Pest megyei Kocséron tanyafeltörés közben tetten ért társaság a megyehatáron átlépve autóval menekül.  Üldözésüket a kocséri körzeti megbízott kezdte el, majd az akcióba a tiszakécskei rendőrőrs munkatársai is bekapcsolódtak. Utóbbiak Szentkirály közelében egy kukoricatáblában bukkantak rá a rablók által használt gépkocsira, amely időközben...

Teljes tisztújítás lesz a szocialista frakcióban

Átfogó tisztújítást tart a szocialista képviselőcsoport, a jelölőbizottságot Kovács László korábbi pártelnök vezeti. Mesterházy Attila frakcióvezető maradása biztosra vehető, de várhatóan négy új helyettese lesz. A kabinetvezetőkről és az MSZP-s parlamenti tisztségviselőkről is döntenek majd, a jelöléseket a hét végéig várják.Mesterházy Attila pártelnök az MSZP szombati kongresszusán sürgette, hogy alakítsanak ki új szereposztást a szocialista pártban. Többek között kezdeményezte, hogy az év végéig tartsanak tisztújítást a frakcióban, hangsúlyozva, hogy a képviselőcsoport tagjai...

Pedofilhálózatot leplezett le a rendőrség Újpesten

Pedofilhálózatot leplezett le a rendőrség Újpesten Szexuális szolgáltatásokra külföldre is közvetített kiskorú fiúkat az a pedofilbanda, amelyet a napokban leplezett le a rendőrség a főváros IV. kerületében - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden az MTI-t. Hozzátették, hogy a nemzetközi pedofilhálózat két magyar tagját előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, és eljárás folyik egy német férfi ellen is. A BRFK tájékoztatása szerint egy 35 éves férfi egy újpesti lakásban szervezte a 14 éves fiúk szexuális szolgáltatásait, de külföldre is kivitték őket idősebb férfiaknak anyagi ellenszolgáltatásért. A magyar...