Lázár: először emeljék az eva kulcsát, majd szüntessék meg

Lázár: először emeljék az eva kulcsát, majd szüntessék meg Orbán Viktor határozott és kemény volt a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát; a kormánypárti frakció azonban arra kéri a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg - közölte Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal arról beszélt, elképzelhető, hogy jelentősen csökken a gépjárművek után fizetendő regisztrációs adó. A Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után azt mondta: a kormány elzárkózott az eva megtartásától, a...

Fél év múlva alakíthatnak frakciót Gyurcsányék

Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló tíz képviselő az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása szerint.A testület hétfőn 21 szavazattal - a kormánypárti és a jobbikos képviselők támogatásával - hozta meg döntését. A szocialista bizottsági tagok nem szavaztak, LMP-s képviselő nem vett részt az ülésen.Az érintett tíz - az állásfoglalás értelmében jelenleg tehát függetlennek tekintendő - képviselő az Országgyűlés állásfoglalását kérheti az ügyben.Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke - aki a...

A rezidensek ezúttal Lázár Jánosnál próbálkoznak

A rezidensek ezúttal Lázár Jánosnál próbálkoznak A Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg - közölte a szövetség elnöke az MTI-vel. Papp Magor elmondta: azt látták, hogy ágazati szinten nem várhatnak megoldást, hiszen Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a közelmúltban azt jelezte: nemcsak nekik, hanem még a következő generációnak sem tud ígérni semmit, semmiféle jövőképet nem tud nyújtani azok számára, akik tömegesen csomagolnak...

Gyurcsányék azt is...

Gyurcsányék azt is bejelentik, ha vesznek három Technokol Rapidot A Demokrata Párt tagjai döntöttek a szervezet átnevezéséről és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint arról is, hogy a...

Vezetőket választ...

Nevének és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint új vezetőség megválasztásáról dönthet ma a Demokrata Párt (DP) közgyűlése. Az már tudható, hogy a szervezetet Demokratikus...

Megint nincs telitalálat az...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok:6 (hat)26 (huszonhat)27 (huszonhét)33...

Kövér: ez a kormányzati...

Kövér: ez a kormányzati ciklus az utolsó esélye az országnak Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év az egyetlen, az utolsó esélye...

Dendrománia Szombathelyen:...

Könnyen szenvedélybeteg lehet az ember a Kámoni Arborétumban, de nem kell megijedni: ez a szenvedélybetegség jó a testnek és léleknek. Családi és baráti piknikek, osztálykirándulások...

Magyarországon...

Magyarországon legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index Magyarországon 37 ponttal a legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index, a Nielsen piackutató vállalat szeptemberben végzett 56...

Kézbilincseket és paprika sprayt szerez be az adóhatóság

Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki fegyverzeti anyagok - , kézbilincsek, paprika spray, lövedék sebességmérő és speciális fegyverzeti tartozékok - beszerzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).Az ajánlati felhívás szerint az adóhatóság egyebek között 250 darab Blackhawk Sherpa3 fegyvertokot, 500 darab ASP kézbilincset tokkal, 1.000 darab paprika spray utántöltő palackot valamint 10-10 darab 3 ml-es fecskendőt és 1,5 mm-es galléros tűt szeretne beszerezni kábító fegyverhez. Szerepel továbbá a kiírásban lövedéksebesség mérő, lövésmérő óra, Mossberg puskához való polimer...

Kiss Róbertet bűnösnek találták, de a bíró szerint "szalonképes"

Kiss Róbertet bűnösnek találták, de a bíró szerint Egyrendbeli, hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt bűnösnek mondta ki Kiss Róbertet, az Új Magyar Gárda főkapitányát a Fővárosi Bíróság első fokon pénteken, két év próbára bocsátotta. Ugyanakkor őt és két társát az egyesülési joggal visszaélés miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett a bűnösség megállapításáért, és Kiss Róbertre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, két társa esetében pedig pénzbüntetést javasolt. A védelem Kiss Róbert felmentését kérte. A bíró az indoklásában úgy...

Vezérigazgató-váltások a MÁV-nál költséghatékonyság okán

Távozik posztjáról a MÁV-Start, a MÁV-Trakció és a MÁV-Gépészet vezérigazgatója - ismertette Szarvas Ferenc elnök-vezérigazgató döntését a MÁV Zrt. pénteken közleményben. November 7-től Kővári Zsolt lesz a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, ugyanettől az időponttól Rácz Imre látja el a MÁV-Trakció vezérigazgatói teendőit, december elsejétől pedig Csépke András tölti be a MÁV-Gépészet vezérigazgatói posztját.A közlemény szerint Kővári Zsolt feladata a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatójaként az egységes személyszállítási értéklánc lehetséges folyamatainak, alternatíváinak kidolgozása lesz...

Tízmilliós fizetések:...

Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért...

Szijjártó szerint Simor még...

Szijjártó szerint Simor még mindig rejteget valamit off-shore cége ügyében Szijjártó Péter szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke tovább titkolózik off-shore cége ügyében. A miniszterelnök szóvivője...

A kormány lesöpörte az...

A kormány lesöpörte az A Fidesz nem fogadja el az adótörvényekhez benyújtott LMP-s módosító javaslatokat, a kormánypárt álláspontja szerint ugyanis...

Hétfőn foglal állást a...

Hétfői ülésén foglal állást a Fidesz parlamenti frakciója az adótörvényekhez benyújtott összes módosító javaslatról, így azokról is, amelyek az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát...

Meghalt a Véderő...

Holtan találták Eszes Tamást, a Véderő elnevezésű szervezet vezetőjét csütörtök este bejelentett lakcímén, a Heves megyei Gyöngyöspatán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A helyszíni...

Varga Zoltán az MSZP...

Varga Zoltán az MSZP nevében falurombolónak nevezte az önkormányzati törvény tervezetet Az MSZP szerint elfogadhatatlan az önkormányzati törvény tervezete, amelyre a kormány szerdán bólintott rá. Varga Zoltán, a...

Gyengült a forint, egy ideig nem szárnyal tovább

Kissé alábbhagyott a forinterősödés lendülete a bankközi devizapiacon csütörtök estére: az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengébb volt a forint, mint csütörtök délután, de a reggeli szintnél még mindig erősebb volt a magyar fizetőeszköz. Az euró 305 forint, a svájci frank 250 forint körül alakult. Csütörtökön este hat óra körül az eurót 305,38 forinton jegyezték, délután 304,49 forinton. A reggeli órákban a forint egészen 308,76 forintos eurójegyzésig gyengült.A svájci frank 251,40 forintot ért este, délután 250,57 forint, reggel 254,42 forint volt az árfolyam. A dollárt 221...

Fratanolo: a vörös csillag nem önkényuralmi jelkép

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Strasbourgban kihirdetett ítélete szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt. A párt álláspontja szerint a bíróság csütörtökön hozott határozata megerősítette: a vörös csillag szabad. Az Európa Tanács által létrehozott bírói testület az ítéletben utalt arra, hogy az eset elbírálásakor ugyanazok a megfontolások vezették, mint egy másik munkáspárti politikus, Vajnai Attila esetében, akinek...

A kabinet elfogadta az önkormányzati törvény tervezetét

Elfogadta a kabinet a helyi önkormányzatokról szóló törvény tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón Tállai András önkormányzati államtitkár a részletekről szólva elmondta: továbbra is minden településnek lesz választott képviselő-testülete és polgármestere, a kétezer lakos alatti településeken azonban nem működhet majd önálló önkormányzati hivatal.A Belügyminisztérium államtitkára szólt arról is: az előterjesztés értelmében az oktatás területén az óvodai ellátás, az egészségügy terén pedig az alapellátás marad önkormányzati...