Meghalt a Véderő parancsnoka, állítólag öngyilkos lett
2011. november 03. csütörtök 20:12
Holtan találták Eszes Tamást, a Véderő elnevezésű szervezet vezetőjét csütörtök este bejelentett lakcímén, a Heves megyei Gyöngyöspatán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A helyszíni szemle este 7 órakor még folyamatban volt - közölte Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az MTI helyszínről származó információi szerint Eszes Tamás, aki a Gyöngyöspatán júliusban megrendezett időközi polgármester-választáson a voksok 10,4 százalékával a negyedik helyen végzett, feltehetően önkezével vetett véget az életének. A faluban terjedő hírek szerint felakasztotta magát.
A férfi - aki civilben karateoktatóként is tevékenykedett - állítólag karateedzést tartott volna csütörtökön este a településen, de miután hiába várták a tanítványok, a keresésére indultak, és így bukkantak rá a holttestre a Jókai utcai épületben.
Gyöngyöspata azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek a településen, állításuk szerint a megszaporodott, romák által elkövetett bűncselekmények miatt.
Az április 22. és 24. közötti időszakra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett a Véderő, de a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. A tábornyitás napján 267 roma nő és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre néhány napra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Nevelt fiával rabolt ki egy férfi egy...

