Molnár váltja a DK-s Vadait a nemzetbiztonsági bizottság élén
A szocialista Molnár Zsoltot választotta a nemzetbiztonsági bizottság elnökévé a parlament szerdán. Vadai Ágnes bizottsági elnöki helye azután üresedett meg, hogy a politikus kilenc társával - köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel - együtt távozott az MSZP-ből a DK-ba. Mivel a testület vezetése hagyományosan a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoportot illeti meg, és így rendelkezett a pártok tavalyi megállapodása is, Mesterházy Attila kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági elnöki tisztségét a jövőben Molnár Zsolt töltse be.Kövér László házelnök erre vonatkozó indítványát...Budapesti taxisblokád és petíció a fix tarifa és létszámstop jegyében
A fővárosi taxisok demonstrációja miatt szerda délután egy időre lelassult, helyenként pedig le is állt a közlekedés Budapest belvárosában. Délután három órakor szó nélkül ért véget a látványos esemény a Hősök terénél.Nem sokkal negyed kettő után indult el több száz taxi a Kerepesi úton a Belváros felé, és rövidesen meg is bénult a forgalom a Rákóczi út mentén, majd később a Lánchídon és a Bajcsy-Zsilinszky úton. A taxik délután egy órakor a X. kerületi Albertirsai úton gyülekeztek, majd a Kerepesi, Rákóczi úton és az Erzsébet hídon át Budára hajtottak, 20-30...
Az LMP buldózerrel ment a kormánynak Scheiringgel és Vágóval az élen
Buldózerrel vitte hétfőn a parlamenthez költségvetési módosító javaslatait az LMP. Vágó Gábor a Kossuth téren azt mondta az újságíróknak, úgy érzik, hogy „a fideszes kétharmad közönyös falát csak egy buldózerrel lehet lerombolni". Egy sárga buldózer kanalában vitte a parlament elé költségvetési módosító javaslatait az LMP. A téren sétáló turisták közé lépésben begördülő jármű az utolsó métereken már nemcsak a zöld, Munkát, levegőt! feliratú dobozt, hanem az oldalára felkapaszkodó Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselőket is szállította. A képviselők, miután levették a...Lecionistázta a Jobbik az...
A Jobbik elítéli a magyar kormány külpolitikáját, írja az MTI. Az ellenzéki párt szerint ugyanis "szánalmas" és "cionista függőség" található benne - jelentette...Dániel-ügy: a Zürichi...
Mély felháborodással fogadta a Zürichi Magyar Egyesület a Wittner Máriát ért gyalázkodó kijelentéseket, és közleményükben...
Halálos baleset a 64-esen:...
Egy ember meghalt, hárman súlyos sérüléseket szenvedtek, egy gyerek pedig könnyebben megsérült egy kedd délután történt balesetben a 64-es főúton, Dég és Mezőszilas közt. Balesetet...A Belügyminisztérium nem...
Nem ért egyet Szabó Máté ombudsmannal Pintér Sándor belügyminiszter a közterületek használatát szabályozó törvény bírálatában,...
Gyengül a forint: 251-nél a...
Valamennyi fontosabb nemzetközi fizetőeszközzel szemben gyengült kedd reggelre a forint a bankközi piacon; az euró forintárfolyama ismét csúcsot döntött. Kedd reggel nem sokkal fél nyolc...Tarlós figyelmeztette...
Tarlós István főpolgármester felhívta Csurka István figyelmét, hogy tartózkodjon a félreérthető, illetve a politikai kultúrával nem összeegyeztethető nyilatkozatoktól - derült ki a...Még mindig nem száz százalékosak a népszámlálási adatok
Éjfélkor véget ér a népszámlálás, ezután már csak pótösszeírásra lesz lehetőség november 8-áig. Október 16-ig - az ország történetében először - elektronikus úton is ki lehetett tölteni a kérdőíveket. Országos átlagban a háztartások 95 százalékából érkeztek be délután két óráig a népszámlálási adatok. Ez a szám valamelyest minden bizonnyal növekszik a nap folyamán, miután újabb kitöltött kérdőívek adatait viszik fel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) informatikai rendszerébe - közölte Virágh Eszter, a KSH népszámlálási szóvivője hétfőn az MTI-vel. Virágh Eszter elmondta, hogy...
Tragédia: letarolta a kisbuszt a kamion, tizennégyen meghaltak
Tizennégyen életüket vesztették, ketten életveszélyesen megsérültek, mikor vasárnap éjfél körül egy kamion és egy mikrobusz ütközött össze az M43-as autópályán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Szenti Szabolcs elmondta: a faanyagot szállító román kamion Szeged irányába tartott, mikor egyelőre ismeretlen okból a szalagkorlátot átszakítva összeütközött egy Makó felé tartó szintén román mikrobusszal. Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A mikrobusz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A kamion sofőrjét kórházba...
Szmogba borulnak a nagyvárosok, Pécsett is rossz a levegő
Több városban is magas légszennyezettségi adatokat mértek, így például Budapesten, Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron és Nyíregyházán, utóbbi városban vasárnap elrendelték a szmogriadót. Az idokep.hu és a legszennyezes.hu világhálós oldalakon folyamatosan frissülő adatok szerint a szállópor-koncentráció az említett városokban legalább egy mérőállomáson - 24 órás átlagot számolva - elérte a szennyezett vagy erősen szennyezett szintet. Pécs belvárosában második napja az egészségügyi határérték több mint másfélszerese a szálló por koncentrációja. Az Országos...Csökkennek a kötelező...
Vasárnap hajnalban két országos napilapban tették közzé a jövő évre vonatkozó kötelező biztosítási díjakat a hazai biztosítóintézetek. A Biztositas.hu internetes alkusz első jelentéséből...Most van egy nagyon hosszú...
A Mindenszentek november elsejei ünnepe és az azt megelőző hétvége közé pihenőnappal épít hidat az illetékes minisztérium. Bár...
Koch Csaba: a 2011-es...
Koch Csabát (képünkön), a pár hete megújult honlappal is komoly brandépítést végző Koch Borászat tulajdonosát, borászát és a...
Nem volt telitalálat az...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 4 (négy)26 (huszonhat)67 (hatvanhét)68...Jobbik-kongresszus: Vona az...
A Jobbik elnöke szerint pártja magasan a rendszer fölött áll, folyamatosan erősödik, de politikailag felnőtté, éretté kell...
Senki ne felejtse el...
Vasárnap éjjel három órakor két órára kell visszaállítani az órákat, ezzel kezdetét veszi a téli időszámítás. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) ZRt....Drágítja a gázolajat a jövedéki adó emelése
Az áfát is beleszámítva mintegy 16 forinttal drágítja a gázolajat a jövedéki adó 13 forintos emelése november 1-től, az emelés valószínűleg más termékek és szolgáltatások árára is hatni fog, mivel a dízel fontos szerepet játszik a szállításban. A parlament döntésének értelmében a gázolaj jövedéki adója 110,35 forint lesz novembertől a jelenlegi 97,35 forinttal szemben, a benziné nem változik, 120 forint marad. Az emeléssel, a mostani dízel árral számolva, a gázolaj átlagára új csúcsra kerül, s eléri 418 forintot. A társaságok a jövedékiadó-emelést maradéktalanul...Révész: nem a rendőröknek kell vállalni a felelősséget 2006-ért
Révész Máriusz szerint - aki 2006. október 23-án rendőrök bántalmaztak az akkori Fidesz nagygyűlés után - azokat a rendőröket, akik a 2006 őszi események során nem követtek el súlyos bűncselekményeket, fel kellene menteni a bíróságon. A kormánypárti képviselő ezt pénteken mondta, azt követően, hogy a Parlamentben találkozott két olyan rendőrrel, aki ellen a megverésének ügyében eljárás folyik. Révész Máriusz hangsúlyozta: a két rendőrt nem azzal vádolták meg, hogy megverték őt. Egyikük ellen egyebek mellett az a vád - folytatta -, hogy nem hívott hozzá segítséget, a másikukkal...
Balogh András: egy hangoskodó csoport vált ki az MSZP-ből
Demokratikus Koalíció néven az MSZP-ből az SZDSZ nyomdokain járó ultraliberálisok léptek ki, akik a magyaroknak és a magyar szocialistáknak „annyi kárt okoztak"- hangoztatta Balogh András, az MSZP elnökhelyettese pénteken Egerben. Mindez azt jelenti, hogy a Gyurcsány-csoport távozásával az MSZP határozottan szakít - közölte sajtótájékoztatón a szocialista párt országos elnökhelyettese. Az MSZP demokrácia-felfogása szerint ugyanis nem elegendő egyszerűen biztosítani a szabadságjogokat, meg kívánják teremteni az emberek szabadságának alapjait. Ez a klasszikus...
A rovat további témái
- Elítélték a miniszterelnököt fenyegető Nógrád megyei férfit
- Orbán: nem lehet egymillió "adósrabszolga" az országban
- A szocik új generációjának semmi nem szent: leprostizták Wittnert
- MSZP szerint a gazdaságpolitika áldozata az oktatásügy
- Nemsokára tárgyalnak a bankrendszer újraszabályozásáról
- Megszűnhet az eva egy fideszes módosító javaslat alapján
« Előző
23679 | 23706 | 23733 | 23760 | 23787 | 23814 | 23841 | 23868 | 23895 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...

