A "Vízmű-ügyet" érintő törvénymódosításról egyeztetnek a Fidesz-frakcióban
2011. november 24. csütörtök 09:51
Országgyűlési forrásaink szerint könnyen lehet, hogy csak a végszavazásnál dől el, bent marad-e a polgári perrendtartásról szóló törvény tervezett módosításában az a szakasz, amely kizárná a kiemelt jelentőségű ügyekben a választott bíróság alkalmazásának lehetőségét abban az esetben, ha bármelyik fél a magyar állam, helyi önkormányzat, költségvetési szerv, központi államigazgatási szerv, illetve közvetlenül vagy közvetetten ezek többségi tulajdonában vagy vagyonkezelésében, illetve többségi befolyásában álló gazdálkodó szervezet.
Mint a hét elején írtuk, a tervezett jogszabály módosítás következtében okafogyottá válna a Suez Environnementnek a Pécs városa ellen - az ún. "Vízmű-ügy" miatt - benyújtott, közel tízmilliárdos kártérítésre vonatkozó keresete is, hiszen akármilyen döntés születik Ausztriában, azt Magyarországon nem lehet majd végrehajtani.
A legújabb információk szerint azonban több képviselő is arra az álláspontra helyezkedett a Fidesz-KDNP-frakcióban, hogy a tervezett módosítás ellentétes lenne egyes, hazánk által ratifikált nemzetközi egyezményekkel, ezért véleményük szerint a külföldi választott bíróságokra nem lehet kiterjeszteni a tervezett módosítást.
Parlamenti körökből származó információink szerint továbbra is vannak azonban a kormánypárti frakciókban, akik szerint életbe kell léptetni a "Lex Suezt", így a végső álláspont a további egyeztetések során, a következő hetekben alakul csak ki.
Az sem kizárható, hogy az eredmény csak a törvénymódosítás végszavazásakor dől el.
P. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

