Elfogadták az új mezőgazdasági kockázatkezelési törvényt
2011. november 29. kedd 14:32
Az országgyűlési képviselők - hétfői ülésnapon - kétszázkilencvenhat igen szavazattal, harminchét nem ellenében elfogadták a Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által benyújtott, új kockázatkezelési rendszerről szóló törvényjavaslatot - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
A szaktárca kiemelte: az előterjesztésre kizárólag a Jobbik frakciója, illetve két szocialista honatya, Puch László és Pál Tibor mondott nemet.
A 2012. január elsején életbe lépő, a jelenleginél stabilabb, átláthatóbb, önfenntartó és öngondoskodásra ösztönző rendszer célja, hogy a növénytermesztési és a kertészeti termelést érintő időjárási eredetű kockázatokat megossza a termékpálya szereplői között.
A számítások szerint a jelenleg rendelkezésre álló 4,0-4,1 milliárd forint éves szinten megduplázódik, azaz 8,0-8,2 milliárd forintot lehet majd kárenyhítésre fordítani.
Biztosítási díjtámogatásra 2012-ben 2,6 milliárd, 2013-ban 2,9 milliárd forint használható fel. Összességében így a korábbi négymilliárd forint helyett több, mint tízmilliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázatok mind szélesebb körű kezelésére.
Az új rendszer két pilléren nyugszik: a kibővített kárenyhítési rendszeren és egy díjtámogatással segített piaci biztosítási konstrukción. Utóbbi azon termelők számára áll rendelkezésre, akik a központi kárenyhítési alap nyújtotta védelemnél nagyobb mértékben kívánják kezelni az időjárási jelenségekből adódó termelési kockázataikat.
A két pillér együttes működésével az eddiginél jóval több termelő, a jelenleginél jóval nagyobb védettséghez juthat a kedvezőtlen időjárási jelenségekkel szemben.
A tervek szerint az új kárenyhítési rendszer tagjai azok a termelők lesznek, akik egységes támogatási kérelmet nyújtanak be. Termőföldjük nagysága meghaladja ültetvényeknél az egy hektárt, szántóföldi zöldségtermelésnél az öt hektárt, vagy egyéb szántóföldi művelési ágban a tíz hektárt.
A befizetések mértéke a tervezet szerint szántóföldi növénytermesztésnél évente ezer forint hektáronként szántóföldi zöldségeknél, valamint szőlő, gyümölcsös és egyéb ültetvényeknél háromezer forint hektáronként.
A rét-, legelő-, gyepterületek, valamint a termőre még nem fordult ültetvények nem tartoznak a kárenyhítési intézkedés hatálya alá. Így azokkal a kárenyhítési rendszerhez csatlakozni nem lehet - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

