Mégsem öngyilkos lett, hanem megölték a Véderő parancsnokát?
2011. november 09. szerda 08:52
Befejeződött a Véderő nevű radikális csoport vezetője holttestének igazságügyi orvosszakértői vizsgálata, ami idegenkezűséget állapított meg, tudta meg a Blikk belügyi forrásból. (Az előzményeket lásd kapcsolódó írásaink között jobbra - a szerk.).
Amennyiben a boncolás során valóban idegenkezűséget állapított meg az orvosszakértő, az azt jelenti, hogy Eszes nem öngyilkos lett, hanem valakik megölték. A felakasztott holttestét november 3-án a gyöngyöspatai házának a fészerében találták meg.
A rendőrség nem cáfolta a Blikk információját. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint százados azt mondta: amíg a szakértői vizsgálat jegyzőkönyvét nem kapják meg, addig hivatalosan nem mondanak semmit. Később az origo nevű hírportál azt írta, a hevei rendőrség kérdésükre határozottan cáfolta a Blikkben megjelent híreket, ahogy állítólag a szóvivő fogalmazott: "az idegenkezűség teljesen ki van zárva Eszes halála ügyében".
Eszes Tamás a Véderő nevű radikális csoport parancsnokaként vált ismertté akkor, amikor Gyöngyöspatán etnikai konfliktus robbant ki a roma kisebbséggel kapcsolatosan.
EQM - Forrás: Blikk/mainap/msn - origo.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Nevelt fiával rabolt ki egy férfi egy...

