Hajdú-Bét: "Bajnainak ezért felelősséget kell vállalnia"
Elkészült a Hajdú-Bét rendelet, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a korábbihoz képest megemelt összeget, mintegy 300 millió forintos támogatást nyújt saját forrásaiból a károsult gazdálkodóknak. A VM munkatársai folyamatosan egyeztettek a károsult gazdák képviselőivel, ennek eredményeképpen a 7500 eurónyi, mintegy 2,2 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra azok a gazdálkodók lesznek jogosultak, akik a Hajdú-Bét Rt., illetve a Novofarm Rt. élőállat-beszállítójaként (saját jogán) követeléssel rendelkeznek, vagy természetes személyek esetében annak örököse, cég esetén...A Fidesz szerint Magyarország nem kér újra Bajnaiból és Gyurcsányból
Bajnai Gordon országjáró körútjának egyetlen értelme az lett volna, ha tisztázza magát a Hajdú-Bét ügyben, és bocsánatot kér a magyar emberektől - értékelte közleményében a Fidesz sajtóirodája az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjének országjárását. A közlemény szerint Bajnai Gordon országjárása minden állomásán elvitatta a magyar emberek teljesítményét: azt, hogy saját erejükből jöttek ki abból a gödörből, amelybe a Gyurcsány-Bajnai-kormány taszította őket. A nagyobbik kormánypárt sajtóközleménye szerint Bajnai Gordon elhallgatta, hogy "a...
"Hamarosan mindenki elismeri, hogy jó az új trafikrendszer"
Hosszabb távon elképzelhetőnek tartaná a 9 százalékos személyijövedelemadó-kulcsot Orbán Viktor miniszterelnök, de hangsúlyozta, Magyarország még nem elég erős az szja-csökkentéshez. A kormányfő csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorának arról is beszélt, hogy be szeretnék vezetni a reklámadót, trafikügyben pedig arra számít, hogy néhány hónap múlva mindenki elismeri, jobb az új rendszer. Orbán Viktor az interjúban ismét kiállt az alacsony, egykulcsos szja és a magasabb forgalmi adó mellett. A szerinte nem lehetetlen egy számjegyű szja-kulcs ügyében úgy fogalmazott: "ha...Küszöbön áll a...
Soha nem álltunk még ilyen közel a pedagógus életpálya-modell bevezetéséhez - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások...
A szocik szerint most itt a...
Az MSZP szerint úgy látszik, hogy a "trafikmutyi" után itt a "szeszmutyi", hiszen a kormány egy tanulmány...
Lefokozták: Laborc már...
Nyugállományú honvéd lett Laborc Sándorból, a polgári elhárítás egykori főigazgatójából, akit a Fővárosi Ítélőtábla egy zárt...
Csökken a Jobbik...
A pártválasztók körében némileg csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, míg az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) szavazótábora kismértékben erősödött a Tárki májusi felmérése...A brüsszeli döntés ellenére...
A jelenlegi állapot szerint lesz reklámadó - válaszolta a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére vonatkozó brüsszeli ajánlás...
Egy szűk érdekcsoport...
Bajnai Gordon szerint egy szűk, a Fidesz élvonalához közvetlenül és évtizedek óta kötődő érdekcsoport a kormányt, a parlamenti...
Országos kompetenciamérést tartanak ma az iskolákban
Ma tartják az országos kompetenciamérést az iskolákban: 2791 intézmény 3632 telephelyén a 6., a 8. és a 10. évfolyamos diákok a szokásos tanítás helyett a feladatokat oldják meg. Az Oktatási Hivatal korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mérés - a sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve - az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező, így abban az idén 278 165 diák vesz részt (a 6. évfolyamon 93 550-en, a 8. évfolyamon 89 747-en, a 10. évfolyamon 94 868-an). A teljes körű mérések célja a diákok képességeinek, készségeinek minél...Szinte biztos, hogy Ángyán József kilép a Fidesz-frakcióból
Ángyán József 95 százalékos bizonyossággal állítja, hogy a földtörvény júniusi elfogadása után kilép a Fidesz parlamenti frakciójából - erősítette meg az Indexnek adott nyilatkozatát az MTI-nek kedden a politikus. Ha nem a helyi családokhoz kerül a föld, hanem kül- vagy belföldi tőkéstársaságok szerzik meg azt, akkor fennáll a veszély, hogy "kihúzzák alólunk az alaperőforrásokat" - indokolta döntését. Véleménye szerint a Ház előtt fekvő földtörvénnyel jó esély van erre. Hangsúlyozta, a földtörvény azt is eldönti, hogy "az én néppárti kormányom" a tőkés...
A britek is beszállnának a paksi atomerőmű bővítésébe
A britek is beszállnának a paksi atomerőmű bővítésébe - erről Edward Davey brit energia- és klímaügyi miniszter nyilatkozott a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. Edward Davey a műsorban elmondta: az Egyesült Királyságban jelenleg zajlik az elektromos áram piacának reformja, hogy az alacsony szénkibocsátású energia megfizethető legyen, és a nap-, szél-, biomassza- és vízenergia is előtérbe kerülhessen, de az atomenergiának is teret adnának. Mint mondta, az atomenergia versenyképes, és megfizethető kell legyen, hogy méltányosnak találják a fogyasztók és az ipar. Arra a...
A prizma lett a...
A prizma lett a nyertese a legszínesebb magyar szót kereső pályázatnak, amelyen idén 65 szó versengett egymással. Több mint 27 ezer szavazat érkezett a 2013 legszínesebb magyar szavát...Egy nőgyógyászt három év...
Szegeden jogerősen három év végrehajtandó fogházbüntetésre ítéltek kedden egy szentesi szülészorvost, akinek egy páciense 2008 nyarán, három héttel a műtét után meghalt. A bíróság halált...Kósa Lajos: Bajnai részt...
Nem igaz, hogy Bajnai Gordon közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Debrecen...Gyászol a művészvilág:...
Életének 93. évében, hétfőn elhunyt Bárdy György Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész - közölte a Vígszínház. Az elmúlt...
Kilép a DK-ból az őszödi...
Mivel tagsága felfüggesztésére nincs jogi lehetőség, kilép a Demokratikus Koalícióból Szabó Bálint. A Fiatal Baloldal korábbi...
Megalázóak a tanároknak...
Megalázónak nevezte a pedagógusoknak szánt béren kívüli juttatások összegét Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján...Balog: a romák akarása is kell a társadalmi felzárkóztatásukhoz
Az érintettek aktív részvétele nélkül reménytelen a társadalmi felzárkózás - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Európában élő romák helyzetével foglalkozó nemzetközi szemináriumon hétfőn Budapesten. A miniszter számos, főleg oktatási tervet ismertetett. A romák helyzete Európában - finn és magyar tapasztalatok, európai válaszok: fókuszban az alapfokú oktatás című tanácskozáson Balog Zoltán arról beszélt, nagyon kicsi a hatásfoka azoknak az intézkedéseknek és akcióknak, amelyek kereteinek kialakítása nem az érintettekkel együtt történt. Megjegyezte: "az...
Vigyázat: fokozott rendőri ellenőrzés indult országszerte
Fokozott ellenőrzést rendelt el Magyarország teljes területére ma hajnaltól legkésőbb július végéig az országos rendőrfőkapitány - olvasható a rendőrség honlapján. A fokozott ellenőrzés célja az illegális migrációval, vagyis az engedély nélkül Magyarországra érkezőkkel kapcsolatos jogsértések visszaszorítása, kezelése, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények és szabálysértések visszaszorítása. Az akció további célja a motorkerékpárosok, a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedésbiztonságának javítása, a rájuk vonatkozó szabályok betartatása, a passzív biztonsági eszközök...A roma gyerekek szegregációja miatt aggódnak
Az iskolai szegregáció ellen és a roma gyerekeket elkülönítő intézmények bezárása mellett demonstráltak civil szervezetek vasárnap Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utca épülete előtt. A tárca vasárnapi közleményében hangsúlyozta: a kormány határozottan fellép a szegregáció ellen. "Az alkotmány nem játék!" csoport által szervezett tüntetés résztvevői félig töltötték meg a minisztérium épülete előtti útszakaszt. Dinók Henriett, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kurátora beszédében úgy fogalmazott, hogy a kormányzat...A rovat további témái
- Egy pártba került Árok Kornél és Schmuck Andor
- A magyarok kétharmada nem ismeri fel az egészségtelen ételt
- Nincs ötös a lottón, a négyes két és félmillió felett fizet
- Őszöd: a "koronatanú" állítja, Szili is a kiszivárogtatók közt van
- A Fidesz a titkos Hajdú-Bét-akták tartalmára kíváncsi Bajnaitól
- Az MSZP szerint a reklámadó kivérezteti az ellenzéki sajtót
« Előző
21087 | 21114 | 21141 | 21168 | 21195 | 21222 | 21249 | 21276 | 21303 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

