Jobbik: Népszavazást a termőföld megvédése érdekében!
Anyaföldvédelmi Kerekasztalt alapított a Jobbik több civil szakértővel és gazdaszervezettel közösen, és a kerekasztal szereplői hamarosan népszavazást kezdeményeznek a magyar termőföld megvédése érdekében - jelentette be a kerekasztal keddi alakuló ülése után az ellenzéki párt elnöke. Vona Gábor ismertette: a népszavazási kezdeményezés pontos kérdését a kerekasztal következő - két héten belül megtartandó - ülésén határozzák meg a résztvevők, de a céljuk az, hogy elérjék Magyarország európai uniós csatlakozási szerződésének módosítását, és a termőföldre ne a tőke szabad áramlásának...Tüntetés kerekedett az elhalasztott devizahiteles ítélet miatt Pesten
Gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a devizahiteles ügy bírósági tárgyalása után kezdett, nem bejelentett vonulásos demonstráció szervezője ellen - közölte a BRFK szóvivője kedden. Kovács Viktória elmondta: a Kúria épülete előtt bejelentett demonstráció zajlott, ennek megfelelően a tömeg elindult egy meghatározott útvonalon. A tüntetők közül azonban kivált egy nagyobb csoport, amely más irányba indult el, mint ami a bejelentésben szerepelt. Ennek a csoportnak a szervezőjét azonosították, és ellene tesz...
Földtörvény: fenyegető levelek fideszes poitikusoknak
Több kormánypárti országgyűlési képviselő is névtelen fenyegető levelet kapott az új földtörvény elfogadásával összefüggésben - mondta Rogán Antal keddi budapesti sajtótájékoztatóján, közölve: a Fidesz feljelentést tett az ügyben, és tudomásuk szerint meg is indult a vizsgálat. A Fidesz frakcióvezetője szólt arról is, támogatják a takarékszövetkezeti rendszer megerősítését. A földtörvény megszavazásával összefüggő fenyegetésekről a frakcióvezető azt mondta, a levelek szóhasználata "felettébb megegyezik" a Jobbik képviselői által használt kifejezésekkel. Dúró Dórát,...Négyszeresére nőhet az első...
Rugalmas gyed bevezetését javasolja a kormányfő családpolitikai tanácsadója. Révész Máriusz erről kedden az ATV Start című műsorában beszélt. A fideszes képviselő azt mondta,...A Kúria elhalasztotta a...
A Kúria július 4-ére halasztotta a döntést abban az OTP Bank ellen indított perben, amelyben egy devizahiteles a kölcsönszerződés semmisségének kimondását kéri. Az adós érvelése szerint...Népszavazás indulhat a...
A dohánytermékek árusításával kapcsolatban fogadott el népszavazási kezdeményezést az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén. A testület által hitelesített kérdés azt célozza,..."Az új földtörvény védi a...
A Fidesz szóvivője szerint azok, akik ellenzik a pénteken elfogadott új földtörvényt, valójában a spekulánsok oldalán állnak. Az új földtörvény védi a magyar földet, mindent megtesz...Hoppá! Lemondott a PSZÁF...
GYORSHÍR - A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) két alelnöke, Sáray Éva és Balogh László, valamint Nadrai Géza, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke benyújtotta...Jócskán szigorodik a...
Július 1-jén hatályba lép az új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv (Btk.), amely egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőség korhatárát,...Farkasházynál piknikezett Gyurcsány, Mesterházy és Bajnai is
Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.A legutóbb tíz éve rendezett találkozón, amelynek házigazdája Farkasházy Tivadar humorista volt, több korábbi szocialista és liberális politikus, jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselő mellett megjelent és felszólalt Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is.Az előadók sorát nyitó Méray Tibor író...
Orbán szerint Közép-Európa évtizede következik
A következő évtized Közép-Európa évtizede lesz - hangsúlyozta Orbán Viktor az Institute for Social and European Studies (ISES) Alapítvány és a Corvinus Egyetem 18. Nyári Egyetemén, a kőszegi Európa Házban.A vasárnapi rendezvényről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke adott tájékoztatást az MTI-nek. A mintegy húsz országból érkezett diákok előtt tartott előadásában a kormányfő arról beszélt, hogy az Európai Unión belül jelentősen növekedni fog a térség súlya. Orbán Viktor azt mondta, komoly felelősség és feladat is Közép-Európa számára, hogy egyre nagyobb mértékben...Rohácot az Aranykéz utcához vihették a rendőrök
Véget ért a rendőrségi akció Budapest belvárosában, a történtek részleteiről nem adtak tájékoztatást, de sajtóinformáció szerint a lezárás az 1998-ban történt Aranykéz utca robbantási üggyel volt kapcsolatban. Az Index.hu azt írta, a rendőrség a bűncselekmény gyanúsítottját, a szlovák Jozef Rohácot vitte ki az Aranykéz utcába helyszíni bizonyításra. Az Országos Rendőr-főkapitányság a zárás feloldása után az MTI megkeresésére csak annyit közölt, bizonyítási kísérlet történt, ám annak részleteiről nem kívánnak nyilatkozni. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársai azt látták, hogy az...
Semmissé tehet egy...
A Kúria várhatóan kedden dönt egy lakossági devizahitel-szerződés semmisségének megállapítása iránt indított perben - közölte...
Ezen a héten sem avattak...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
A várható heves zivatar...
Vasárnapra a hőség miatt már nem adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. A várható heves zivatarok és...
Ősszel lehet egyezség...
A következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt-PM szövetség, ezután tárgyalnak a közös jelöltekről,...
Fidesz: aki ellenzi a...
A Fidesz szerint az Országgyűlés pénteki döntésének köszönhetően a magyar föld a magyar gazdák és a családi gazdaságok kezében...
Országszerte éjszakázhatunk...
Száznyolcvanhét vidéki és százhat fővárosi kulturális intézmény összesen 350 helyszínen várja különleges programokkal ma a 11. Múzeumok éjszakájának látogatóit.Az Egri csillagok és a...Nevet változtatott Bokros Lajos és a MoMa vezetősége
Szimbolikusan Magyarra változtatták vezetéknevüket a Modern Magyarország Mozgalom vezetői, a pártelnököt, Bokros Lajost például ezentúl Magyar Lajosnak is lehet hívni - közölte a Népszabadság. A párt vezetősége azért döntött a szimbolikus névváltás mellett, mert elege lett abból, hogy „az úgynevezett jobboldali pártok ki akarják sajátítani a magyarságot" - írta a Népszabadság a két hónappal ezelőtt alakult párt bírósági bejegyzése apropóján megtartott sajtótájékoztató után. "Az Európai Unió jobban képviseli hazánk elemi érdekeit, mint a mai kormány. Míg az...
Elfogadták a földtörvényt - Ángyán kilépett a Fidesz-frakcióból
Megzavarta a Jobbik az Országgyűlés pénteki ülésnapját. Képviselői a földtörvény elfogadása ellen tiltakozva az elnöki pulpitusra vonultak, mire kormánypárti szavazatokkal kizárták őket a pénteki szavazásokból, ők azonban ezután is folyamatos kiabálással zavarták az ülést. A Jobbik-frakció tagjai a földtörvény határozathozatala előtt vonultak fel a pulpitusra egy nagy méretű, A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás! feliratú molinóval. A Jobbik előzőleg név szerinti szavazást kért a kormány javaslatáról. Latorcai János levezető elnök távozásra szólította fel az...
Tíz százalékkal lesz olcsóbb a szennyvízszippantás is
Az Országgyűlés pénteki döntése értelmében július 1-jétől csökken a szennyvízszippantás ára. A rezsicsökkentés folytatását a fideszes Németh Szilárd javaslatára 316 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A döntés értelmében a szennyvízszippantásért mindenütt tíz százalékkal kevesebbet kell majd fizetni a január 31-i árakhoz képest. A díjcsökkentésről a szolgáltatóknak részletes tájékoztatást kell adniuk az ügyfeleknek, és a fogyasztóvédelmi hatóságnak is igazolniuk kell az előírtak teljesítését.
« Előző
20979 | 21006 | 21033 | 21060 | 21087 | 21114 | 21141 | 21168 | 21195 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

