Újból változik, ezúttal csökken a benzin ára
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán. A benzin átlagára ezzel 409-410 forintra csökken, a gázolajé 412-413 forint marad. A Mol legutóbb június 12-én változtatott az árakon, akkor bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát. A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei árak alapján...
A szocik szerint katasztrófa, amit a Fidesz az egészségüggyel művelt
Az MSZP véleménye szerint amit a Fidesz három év alatt az egészségügy területén teremtett, az egy szóval jellemezhető: katasztrófa - így reagált a szocialisták szóvivője szerdán a fideszes Selmeczi Gabriella szavaira. A Fidesz szóvivője arról beszélt, hogy ha pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt, akkor újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik. Erre idén 30 milliárd forintot fordítanak. Kormos Kata hangsúlyozta: az MSZP minden, az egészségügyi dolgozók helyzetét segítő intézkedést támogat. Eközben viszont az látszik, hogy a kormányoldal három év...MSZP: a II. világháború óta nem volt ennyi szegény ember
Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a második világháború óta nem volt annyi szegény ember az országban, mint most. A szocialista politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három évben nőtt a nélkülözésben élők száma, a szegények pedig még szegényebbek lettek. A Tárki adataira hivatkozva közölte, a lakosság 46 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az Európai Unióban alkalmazott mutatók szerint, 17 százalék pedig olyan háztartásban, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el a havi 66 ezer forintot. Arra is felhívta a figyelmet, hogy...Elkészült az egészségügyi...
Az egészségügyben dolgozók bérnövelését, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének a szabályait tartalmazza az a...
Hoppál szerint egyre több...
Folyamatosan nő a fizetések és a nyugdíjak értéke Magyarországon - mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője keddi budapesti...
Ötezer forint pluszterhet...
Évi ötezer forint többletterhet jelent az új tranzakciós adó egy átlagjövedelemmel és átlagos bankhasználati szokásokkal...
Hőségriadó a háziállatoknak...
Van, ahol a nyári kánikulában a tűző napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak kutyát. Az ilyen állatok kis időn...
A Fidesz támogatja, az...
A Fidesz támogatja a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által hétfőn bejelentett pénzügyi intézkedéseket. Az MSZP szerint újabb megszorításokat jelentett be a kormány, a Jobbik úgy...Orbán szerint "újra van...
Magyarország megmutatta az igazi arcát a dunai árvíz elleni védekezésben, kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az...
Hétfő déltől hőségriasztást rendeltek el Magyarországra
Másodfokú hőségriasztást rendelt el hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A közlés szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hét elején tovább erősödik a nappali felmelegedés, napközben akár 35 fok is lehet. A napi középhőmérséklet 25, 26 fok körül alakul, ezért hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos másodfokú hőségriasztást ad ki.
Tovább erősödött a forint, 290 alatt az euró
Erősödött és 290 alatti eurójegyzést ért el a forint hétfő délelőtt. Hétfőn délelőtt tíz órakor az eurót 289,66 forinton jegyezték, míg péntek este 290,85 forinton állt a jegyzés. A forint a múlt héten 301 forint feletti eurójegyzési szintről folyamatosan erősödött, majd megtorpant a 290 forintos határ átlépése előtt. Az eurót utoljára május végén jegyezték 290 forint alatt. A svájci frank jegyzése 235,36 forintra csökkent 236,68-ról, a dolláré 217,07 forintra 218,17-ről, a japán jené pedig 2,2841-re a péntek esti 2,3160 forintról.Parlament: 131 ezerbe kerülhet Novák Elődnek a szocionistázás
Öt indítvány elfogadásáról, köztük a különböző diktatúrák gyakorlatait elítélő határozati javaslatokról dönthetnek a képviselők az Országgyűlés mai ülésén. A Ház 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdi meg munkáját, majd interpellációkkal, azonnali kérdésekkel, kérdésekkel folytatódik az ülés. A határozathozatalokat megelőzően parlamenti jegyzőválasztásra kerülhet sor, a mandátumáról közelmúltban lemondott kereszténydemokrata Stágel Bencét a szintén KDNP-s Vejkey Imre válthatja a tisztségben. A szavazások során a kormány egészségügyi salátatörvényéről, valamint a frakciók...Napszemüveg, lenge ruha,...
A jövő hét elején folytatódik a felmelegedés, több helyen akár 35 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú...Hoppál: Követendő példa...
Egyre több ország számára követendő példa az a magyar gazdaságpolitikai modell, amelyben a költségvetés egyensúlyához és a gazdasági teljesítménynöveléshez szükséges plusz források nem a...MSZP: minden oldalról...
A kormányzat most már minden oldalról bebiztosította a trafikmutyit, hiszen teljes kártalanítást ígér azoknak, akiknek kifosztják a dohányboltját - mondta vasárnapi budapesti...Nagy Imrére és...
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg vasárnap reggel a Parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt...
Hoffmann Rózsa hisz az új...
A köznevelési államtitkár alapvetően elégedett a most záruló tanévvel, az új köznevelési törvényhez kapcsolódó legtöbb fontos jogszabály elkészült. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott...Kevesebb lehet a meggy a...
Az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet munkatársai országos szinten a tavalyinál 5-10 ezer tonnával kevesebb meggyre...
Megint nincs ötös a lottón, megyünk a másfél milliárd felé
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 13 (tizenhárom) 15 (tizenöt) 30 (harminc) 31 (harmincegy) 41 (negyvenegy) Joker: 652977. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 2 600 995; 3 találatos szelvényekre 21 805; 2 találatos szelvényekre 1405 forintot fizetnek.Nem csak éghajlati okai voltak az árvízi rekordoknak
Az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribbá váló különleges időjárási körülmények és a hullámterekre épített házak, oda került természetes akadályok együttesen vezettek a júniusi magyarországi rendkívüli árvízhez az MTI által megkérdezett szakértők szerint. Lakatos Mónika, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatója elmondta, hogy a rekordmennyiségű csapadék oka az áramlási rendszerben keresendő: június elején Közép-Európa fölött egy lassan mozgó ciklonrendszer alakult ki, amely a Földközi-tenger medencéjében nagy mennyiségű nedvességet halmozott fel. A ciklon északnyugati...Borúra derű: vigyázat, mától egy hét kánikula jön!
Szombaton még elviselhető lesz a meleg, de az idokep.hu meteorológiai portál előrejelzése szerint 31 és 35 Celsius fok közötti hőmérsékletekkel számolhatunk az elkövetkező hét napban, emellett rendkívül magas UV-B sugárzásra is készülhetünk. Az ajánlott napi folyadékbevitel a felnőttek esetében megduplázódik: négy litert igyunk a kánikulában, tanácsolják az orvosok. Várható időjárás az ország területére szombat estig: Szombaton is túlnyomóan napos idő várható gomoly-, és fátyolfelhőkkel. Csapadék az ország legnagyobb részén nem várható, de szombaton az Északi- középhegység...A rovat további témái
- Már a Haza és Haladás is Bajnai Hajdú-Bét-ügyéről értekezik
- Minden második magyar internetező híroldalt olvas - 5 millióra nőtt a netezők száma
- Bocsánatkérést várnak Bajnaitól a Hajdú-Bét károsultjai
- Figyelem: életbe lép a nyári menetrend szombaton
- A nagy V-nél vagyunk: Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ!
- Omega-oratórium a bátaszéki templom helyreállításáért
« Előző
21006 | 21033 | 21060 | 21087 | 21114 | 21141 | 21168 | 21195 | 21222 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

