MSZP: a II. világháború óta nem volt ennyi szegény ember
2013. június 19. szerda 11:27
Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a második világháború óta nem volt annyi szegény ember az országban, mint most.
A szocialista politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három évben nőtt a nélkülözésben élők száma, a szegények pedig még szegényebbek lettek.
A Tárki adataira hivatkozva közölte, a lakosság 46 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az Európai Unióban alkalmazott mutatók szerint, 17 százalék pedig olyan háztartásban, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el a havi 66 ezer forintot.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy 2009 óta a legalsó és a legfelső jövedelmi tized közötti különbség 7,2-szeresről 9-szeresre nőtt, és míg az alsó tíz százalékhoz
tartozók átlagjövedelme 2007-ben 24 205 forint volt, tavaly már csak 21 820.
Korózs Lajos szerint ennek oka, hogy az Orbán-kormány több, a jóléti kiadásokat korlátozó intézkedést hozott: harmadára csökkentette a munkanélkülieknek járó támogatás időtartamát, szociális támogatásokat vont meg, illetve befagyasztotta azok összegét.
Hozzátette: a Fidesz jövedelem- és szociálpolitikája azért is téves, mert egy olyan társadalomban, amelyben nő a szegények száma, a néhány százezer gazdag sem fogja jól érezni magát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

