Elkészült az egészségügyi béremelés tervezete
2013. június 18. kedd 15:40

Az egészségügyben dolgozók bérnövelését, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének a szabályait tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg kedden.
A tervezet felsorolja, hogy az egészségügyi törvényben összefoglalóan szereplő munkakörökbe kik tartoznak. Így az orvosi munkakör az orvos igazgatóval indul és a fogszakorvossal zárul. A második - jóval terjedelmesebb - csoportba az egészségügyi szakdolgozók, a harmadikba az egyéb diplomások (például pszichológus, logopédus), míg a negyedikbe a gyógyszerészek tartoznak.
Az egészségügyi dolgozókat valamely közalkalmazotti munkakörbe kell besorolni, és a munkabérüket is a közalkalmazotti törvény szerint kell megállapítani. A béremelés szempontjából jogviszonynak kell tekinteni az 1992. június 30-át követően, közfinanszírozott szolgáltatónál munkában töltött időt.
A tervezet melléklete felsorolja azokat az egészségügyi szolgáltatókat, amelyek szeptember 1-jétől béremelést igényelhetnek az alkalmazottaiknak. Az igényléseket a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet bírálja el, és küldi tovább az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Ez utóbbi havonta utalványozza a bértöbbletet a szolgáltatónak.
A béremelés - egy másik táblázat szerint - a fizetési osztályokhoz kötődik. Az orvosoknál a személyi alapbér növekedésével degresszív az emelés, míg a szakdolgozóknál az alacsonyabb besorolásúaknál progresszív a növekedés. A rendelet várhatóan július 15-én lép hatályba.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

